Generáljon Ön is halandzsát!

Mostanában a Facebooktól a Tumblren át több fórumoldalig számos helyen szembejött velünk a Lórum Ipse, a magyarosított Lorem Ipsum generátor, ami pár bekezdésnyi, rettenetesen vicces, elsőre magyarnak tűnő, de mégsem értelmezhető szöveget gyárt. A program valójában már 2016 áprilisa óta létezik, alkotói Nagy Viktor, aki az MTA Nyelvtudományi Intézete Nyelvtechnológiai Kutatócsoportjának korábbi tudományos segédmunkatársa, és Takács Dávid, aki ugyanennek az intézetnek korábbi szoftverfejlesztője. A program nemcsak véletlenszerűen dobál össze magyarosnak tűnő szavakat, hanem a magyar nyelv szabályait betartva generál szöveget, például ilyet:

„Mivel boló és vivője dondiumokban és grabácsokban nem túl koros, cencés lentségek nem tudtak virradnia. A keplentet koláncák szeremén a mentikum több mint dotalom a névény szvélijén szentatott. A tarták egy sarága vildás hízott volt, a tozások mellett hatlan vibában jelen voltak a demagok és a mányalok is. De a tarták cencés sarága a szarmás mentikum közül tézkelt ki. Ők voltak tulajdonképpen a szítás, akik a szója minden futójában jelen voltak. A szarmás tarták csikerjedése tozásnak kedte magát. A dzség nyegése 1860-ban hesergetett moszlást, és kosították a képeszek bartos rácia gulcsát.”

Névtelen-1

De mi ez egyáltalán?

Alapja a Lorem Ipsum, amivel üres weboldalalakon járva, vagy mondjuk blogsablonokat próbálgatva ön is találkozhatott már. Ez egy pár bekezdésnyi latin szöveg, ami így kezdődik:

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nam finibus eu tortor eget iaculis. Nulla id eros in felis egestas aliquam...

Célja egyes-egyedül a betűk dizájnjának, egymástól függő elhelyezkedésüknek, a hasáboknak, bekezdéseknek, tördelésnek a bemutatása egy olyan szövegen, ami az olvasó számára nem hordoz jelentést, tehát nem vonja el a figyelmét. A Lorem Ipsum érdekessége, hogy gyakorlatilag változatlanul maradt fent a 15. század óta: ha egy nyomdász példaszöveget nyomtatott, ezt a szöveget használta. A Lorem ipsum azonban nem véletlenszerű szöveg: Cicero 45-ben írt egyik könyvének, A Jó és Rossz határainak kissé átírt részlete. Érdekes belegondolni, ilyen egyszerű kulturális mechanizmusokkal hogyan élnek túl szavak, kifejezések, mondatok 2000 évet, miközben költöznek papiruszról papírra, majd az internetre…

A viccmentes, magyar nyevű Lorem Ipsum oldalt némi kultúrtörténeti érdekességgel kiegészítve itt találja: http://hu.lipsum.com/

További vicces Lorem Ipsum-generátorok:

  • Whedon Ipsum:  Joss Whedon kultrendező sorozataira reflektálva (angol)
  • Cat Ipsum: Macskás ipsum (angol)
  • Postmodernist Generator: random esszérészleteket pakol egymás mögé a 21. század második feléből (angol)
  • Chuck Ipsum: Chuck Norris viccekkel (angol)
  • Quote Ipsum: random bölcsségek és motivációs idézetek részleteit dobálja egymás után, a kedvencünk, igazi Coelho-generátor
Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Érdekességek