Fotók jazzről, sportról, Mensárosról a múlt századból

Schwanner Endre, Balogh Rudolf-díjas fotóművész 2011-ben adta át fotográfiai életművét több történeti értékű tárggyal és dokumentummal együtt a Nemzeti Múzeumnak. A Schwanner / Idők című kiállítás, amit december elején nyitottak meg a múzeumban, döntően a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben Budapesten készült fényképeiből válogat. 

pantomim 0
Schwanner Endre

Mint azt Fisli Éva, a kiállítás egyik kurátora a sajtóbejáráson elmondta, az idő fontossága ebben az esetben nem egyetlen ember idejének a sokfélesége, hanem a felvétele ideje és a mi jelenünk találkozása – és valóban, a tárlat sokféle gondolatot megindíthat az emberben, pláne amennyiben fogékony a sport, zene és színház világára, hiszen az Idők leginkább ezekből a képekből válogat.

 A másik kurátor, Stemlerné Balog Ilona fontosnak tartotta kiemelni, hogy kiállításnak nem célja a nosztalgia, hiába sok a képeken a művész, akiket Schwanner fotózott. A szerzői, analóg nagyításokkal inkább csak arra kíváncsiak, mit jelenthet a mai fiataloknak az életműnek ez a szelete. 

Schwanner munkásságából a motorsport, a zenei és színházi témájú, valamint a fotós közéletről, kollégákról készült felvételei a legismertebbek. Képeinek jelentős része művészeket ábrázol – próbateremben, színpadon, koncert közben fotózva, vagy hétköznap, jelmez, hangszer vagy fényképezőgép nélkül. Néha közelről, néha távolról, más összefüggéseket felidéző környezetben láthatjuk őket. Teljes díszben vagy fegyvertelenül. 

A kiállításon látható élete első Kodak gépével, amit másfél havi fizetéséért vásárolt 1948-ban, sőt második komoly gépe, a 1963-as Nikon is. Schwanner rengeteg hírességet fotózott, sokszor munka közben, így a tárlaton viszonylag sok képen szereplenek a Madách Színház művészei. Ennek oka az is lehetett, hogy jó barátja volt Mensáros László (együtt jártak a Bencésekhez), kétségtelen tény azonban, hogy a fotók láttán nem tudott nem eszünkbe jutni, milyen stílusbeli változáson esett át a színház az elmúlt ötven évben.

nabonga
Schwanner Endre

Az érdeklődök ezen kívül (újra)temetési fotókat is láthatnak Bartókról és Kodályról, valamint megcsodálhatják Schwanner gyönyörű feleségét, Scholtz Ágnest is a róla készült portréképeken. A kiállítás január 29-ig látogatható.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek