Peter Brook csatamezején mindenki megmérettetett

Peter Brook Csatamező című előadása harminc évvel ezelőtti bemutatásakor akkorát szólt, mint Tarr Béla Sátántagója (tíz évvel később), és bár ez esetben a párhuzam inkább a két produkció hosszára értendő, színház- és filmtörténeti jelentőségük mégse emiatt érvényes a mai napig. Ám míg Tarr a vásznon megváltoztathatatlan alapokat rakott le, addig Brook 9 órás Mahabharatája – egy utazó előadás követelményeihez igazodva – mindössze 75 percesre zsugorodott (de aggodalomra nincs ok, az eredeti előadásból készült egy hat órás film is). Így érkezett el december közepén a Trafó színpadára.  

photo 1
Caroline Moreau

Az egyetlen tényező ebben az egész bekezdésben az idő, ami viszont ironikus módon nem fogott az előadáson, semmilyen tekintetben. A kilencvenegy éves Brook a hetvenes évek óta él Párizsban; az újkori Mahabharata is itt jött létre Jean-Claude Carrière és Marie-Hélène Estienne segítségével: előbbi a szövegátiratban, utóbbi a rendezésben volt a mester segítségére. 

Peter Brook

Teljes nevén Peter Stephen Paul Brook színházi rendező Angliában született litván zsidó származású szülők gyermekeként, akik a század első évtizedének végén hagyták el Oroszországot. A fiatal Peter már gyerekkorában rajongott a filmekért és színházért, később Oxfordban lett egyetemista, ahol 1942-ben egy amatőr társulattal színre vitte Marlowe Doktor Faustus című művét. Ezt a következő évben Londonban is megrendezte.

Brook az 50-es és 60-as években sokat vendégeskedett Párizsban és New York-ban, ahol több mint félszáz drámát, hét operát és több filmet is rendezett, mígnem 1962-ben egy francia rendezővel együtt csatlakozott a Peter Hall vezette stratfordi Shakespeare Színházhoz társigazgatóként. A társulat később felvette a Royal Shakespeare Company nevet.

1974-ben a párizsi Bouffes du Nord épülete lett Brook székhelye, amely ma is működik, befogadó színházi jelleggel is. Ide kötődik Alfred Jarry: Übü király című komédiájának bemutatója. Itt készültek mintegy 10 éven keresztül az indiai hőseposz, a Mahábhárata színházi bemutatójára is. Végül egy kilencórás darab, majd egy hatórás film született ennek eredményeként. Brook a műalkotás kedvéért nemzetközi stábbal dolgozott, mert mint mondta: "Ha kicsiben sikerül megvalósítani az egységet, akkor van remény."

(Wikipédia)

Brook rendezői bravúrossága mindig is a letisztultságban jelentkezett, az ő rendezéseit sosem a hivalkodó díszlet vitte el (még ha a negyvenes évek végi Strauss Salome című előadásának színpadképét Salvador Dali tervezte is). Az üres tér olyannyira fontos része munkásságának, hogy könyvet is írt ezzel a címmel, mert szerinte "a színház stílust játszik és nem drámát".

photo 13
Pascal Victor / ArtComArt

Ez a stílus végig meghatározza a Csatamezőt is, nem véletlen, hogy kihalásos alapon lehetett csak bejutni arra a négy előadásra, amit az afrikai, angol, belga és francia színészek hívtak életre a Trafóban. Az első napon még Brook is feltűnt Budapesten, kizárólag fiatal rendezőhallgatóknak tartott előadást, mert elmondása szerint a fiatalokra volt kíváncsi.  

A Mahabharata egy háromezer éves, szanszkrit nyelvű hindu eposz, ami mintegy 500 millió hindu számára jelenti a kultúra gyökereit. Magának a szónak a jelentése: „Bharata leszármazottainak nagy küzdelme” vagy „Bharata nagy nemzetségének harca”. Százezer versszakával a világirodalom leghosszabb alkotása, nyolcszor hosszabb mint az Iliasz és az Odüsszeia együttvéve.

A Csatamező a Mahabharata csatajelenete utáni eseményeket kelti életre színészei, pár földre dobott színes takaró, és Toshi Tsuchitori japán zeneszerző élő játékával. A színpadon minden gesztusnak jelentősége van: a nemzetiségek keveredése (kiváltképp a különböző akcentusok miatt) egy bolygó sokszínűségére emlékeztet, a történet filozófiai mélysége pedig egyszerűségével ránt mindenkit magával a nézőtéren. 

A hetvenöt percben a csata utáni történéseket láthatjuk, azt ahogy az ősi ellenségek a háború után magasztos példázatokkal mesélnek egy megbocsátó világról, amiben jó igaz embernek lenni. A színészek a legkülönbözőbb (akár állat)szerepekbe bújva okítják a háború nyertesét és éltetik az új királyt, aki viszont időközben elbizonytalanodott a rá váró nehézségek miatt, amin nem segít, amikor kiderül: a legyőzött király anyja szeplőtlenül született bátyja volt. A családi dráma mellett gyönyörű mesékkel és hatásos példázatokkal tűzdelt történet nem csak egy új királyt nyűgözött le, de mindenkit elvarázsolt, aki részese lehetett.

Oszd meg másokkal is!
Mustra