"Festőknél különösen érdekes, milyen történeteket lehet találni"

Nyáry Krisztián kommunikációs szakember, irodalomtörténész 2012-ben posztolt Facebook-oldalára egy talált fotót. A mosolygós, síelős képen a fiatal Radnóti Miklós és szerelme, Gyarmati Fanni volt látható, Nyáryt pedig megkapta a kép egyszerűsége, hogy bármelyik mai fiatal párról készülhetett volna. Csak egy rövid leírást mellékelt hozzá, de  képet meglepően sokan megosztották – Nyáry új hobbijává pedig az írószerelmek felkutatása lett, eredménye pedig elképesztő siker.

A feltáruló történeteket egyre hosszabb, de mindig olvasmányos stílusban, amolyan dokunovella formában tálalta a közösségi médiában, amelyek hamar sokezres megosztások révén futótűzszerűen terjedtek. Követőinek száma néhány hónap alatt tizenhétezerre emelkedett, majd mire az első könyv megjelent a Corvina Kiadó gondozásában, már húszezer körül járhattunk.

Azóta két könyve jelent meg irodalmi témában, az Így szerettek ők – Magyar irodalmi szerelmeskönyv és az Így szerettek ők 2. – Újabb irodalmi szerelmeskönyv, mely költők és írók szerelmeit fedezi fel és járja körbe. Ezt követte az Igazi hősök – 33 magyar, valamint a Merész magyarok – 30 emberi történet, utóbbiak persze nem a szerelemre, hanem az elfeledett, bátorító történetekre koncentrálnak Nobel díjasoktól sportolókig, zsidómentő hőstől az elsőként diplomát szerzett magyar nőig. Nyáry sikere töretlen, követőinek száma különböző privát illetve könyves oldalain már 45+14 ezer fölött jár. 

Új kötete Festői szerelmek címmel a mai napon jelenik meg, először a Kieselbach galériában, a kötethez kapcsolódó festményekből nyíló ingyenes kísérőkiállításon lesz kapható. A civilben éppen a Líra könyvkiadó hálózat kreatív igazgatójaként tevékenykedő Nyáryval elfeledett festőkről és kutatási módszerekről beszélgettünk, és arról, akasztanánk-e egy sorozatgyilkos képét az ágy fölé. 

A ma megjelenő Festői szerelmek című könyvedhez kapcsolódóan nyílik egy ingyenes kiállítás Festők, múzsák, szerelmek címmel a Kieselbach galériában, ott lesz ma délután a könyvbemutató is. Ez remek ötlet, hogy jutott az eszedbe?

3-4 éve találkoztam Kieselbach Tamással, és ő szerette volna, hogy majd csináljunk valamit közösen, aztán ez jól elfelejtődött. A könyv tervezése közben jutott a szerkesztőm, Hevesi Judit eszébe, hogy jó lenne egy kapcsolódó kiállítás. Molnos Péter a kiállítás kurátora, tőlünk jött egy csomó tartalom, és persze ők szerezték meg a képeket a kiállításra. Az előzményekhez az is hozzátartozik, hogy egyszer felkértek a Nemzeti Galériában, hogy tartsak előadást festők szerelemi életéről. Abból lett az első hét rövid történetet. Ez volt az alap, amit aztán továbbvittem. Az Éva magazinba is írtam festőkről, oda 10 jóval rövidebb történet készült. Ezeket bővítettem, illetve tettem melléjük más sztorikat.

02-nyari krisztian-161028-A40A8764
Szécsi István / Dívány

A kiállítás képei mennyire kapcsolódnak a történetekhez?

Van átfedés, de nem kizárólag. Van sok XIX. századi festő, akiket nehéz lett volna beszerezni, például Szinyei Lila ruhás nője nyilván nem lesz ott, bár írtam róla. Összesen 20 történetet írtam, több mint 30 festőről – mert vannak köztük párok vagy szerelmi háromszögek is –; és ezek közül több mint a felétől lesz kint kép. Lesz olyan is, akiről én ugyan nem írtam, de ebben a korszakban alkotott, és fontos nála a szerelem. Vaszary például.

Pontosan mit is takar az "ebben a korszakban"…?

A legelső Zichy, tehát a 19. század közepétől a 20 század utolsó harmadáig. A legutolsó történet talán a Szántó Piroska-Vas István párosé, Szántó Piroska 1998-ban halt meg.

Az ő történetük külön érdekessége, hogy a Szántó Piroska-Vas István történet benne van egy másik könyvedben, csak más oldalról…

Igen, írtam már róluk, de az akkor inkább a költő férjről, Vasról szólt, miközben Szántó Piroskának is nagyon érdekes története, izgalmas élete volt. Épp ezért írok Csinszkáról is újra, ezúttal Márffy Ödön kapcsán. Van egy nagy különbség egyébként, amire írás közben jöttem rá: hogy a festők életét jóval kevésbé ismerjük, mert rajzórán semmit, vagy csak minimális életrajzot tanítanak. Rippl Rónairól eszünkbe jut egy-két vizuális emlék, de alig tudunk az életéről. Közben a francia impresszionistákról sokkal többet tudunk, mert róluk volt film, meg regény, mert a franciáknak ez fontos, míg a magyarokról semmi. Ez nekem is útközben esett le.

Ha például van egy szerelmi történet Adyról, ott nem kell elmagyarázni, ki volt Ady. De visszatérve Rippl Rónaihoz, nála el kell mondani a teljes életét. Ez nem csak megnehezítette, hanem izgalmasabbá is tette a kötet összeállítását. A másik nagy különbség, hogy az íróknál, költőknél az ember egyszerűen idéz tőlük: itt viszont írni kell a képekről is.

04-nyari krisztian-161028-A40A8792
Szécsi István / Dívány

Nem lehetett egyszerű beszerezni a képeket. Volt, ahol ez problémát okozott?

Ezért is kerül majd többe ez a kötet, mint a többi könyvem: nemcsak azért, mert színes, hanem a jogdíjak miatt is. Volt, ahol szerettem volna, ha több festmény is bekerül, de anyagi megfontolásból kevesebbet választottunk ki. A képeknél ugyanis nemcsak a 70 év alatt elévülő szerzői jog van, hanem tulajdonosi, és egyéb kapcsolódó jogok. Például világszerte a legtöbb nagy állami múzeumban nem engedik meg a fényképezést, mert így ő adhatják el a festményekről készült fotókat is. A művek biztonságára szoktak hivatkozni, de hát valljuk be, hacsak nem egy egyiptomi falfestményről van szó, nem tesz semmilyen kárt a fotózáshoz szükséges világítás. A magángyűjtők pedig tulajdonjog alapján kérhetnek bármennyi pénzt. Egyébként ettől lehetetlenült el az egész világon az albumkiadás.

Kutatni is bonyolultabb volt?

Inkább csak más. A festők nincsenek annyira körbeírva, ők maguk sem írtak, ami bizonyos értelemben megkönnyíti a kutatást, mert befogadhatóbb a róluk szóló adatmennyiség. Amit például Galimberti Sándorról valaha leírtak és hozzáférhető, azt szerintem mind elolvastam, de ez nem is valami sok. És az összes fennmaradt képét meg lehet nézni, mert a java részük elpusztult. Ugyanez viszont Munkácsyra például nem igaz, mert róla könyvtárakat írtak össze… A tudományos monográfiák nagy része persze olyan metanyelvet használ, amit mintha arra találtak volna ki, hogy ugyanaz az ötszáz ember olvassa, aki írta. Ez a művészettörténetben sokszor még inkább így van, mint az irodalomtudományban, kevesebb az esszéisztikusabb írás. A legtöbbjénél megizzadsz, mire elolvasod. Ezért a festői életpályák még a festészetet kedvelők számára is kevésbé ismertek, hiszen az olvasásukhoz idő, felkészültség, türelem kell.

05-nyari krisztian-161028-A40A8806
Szécsi István / Dívány

Amit pedig te keresel, az épp a magánélet. Mennyire kerül ez bele a monográfiákba?

Attól is függ, mikori az adott munka. A huszadik század első feléig többnyire beleírták, utána némileg pótolja, hogy a kortársak írtak róluk ezt-azt, meg persze a levelezés, naplók… A kötet válogatását az is meghatározta, hogy mihez volt elérhető anyag. Volt, akinek nagyon érdekes volt a magánélete, de nem szerelmi téren, ilyen például Gulácsy, Csontváry. Ezek párkapcsolati történetek, ha valakinek több múzsája is volt, többekről is írok. Eleve nehéz elválasztani a magánéletet az alkotásoktól, Márffy Ödönnek például húsz éve ment rá, hogy Csinszkát festette.

Erről eszembe jutott, amikor felrajzoltad egyszer a nyugatosok életét és a rengeteg szerelmi összefonódást. Ugyanarról a korszakról írsz: van ilyen a képzőművészetben is?

Kevésbé. Előfordul, de kevésbé összetett. Ennek az egyik oka, hogy a nyugatosok élete térben is összezárt, kábé mint egy kis faluban éltek a kávéházaikban meg a színházi próbatermekben, adta magát, hogy "azonos merítésből" válasszanak. A festészet sokkal nemzetközibb. A harminc festőből, akikről írtam, legalább 23-24 élt Párizsban egy darabig. Sokan dolgoztak Nagybányán, Németországban is, sokaknak volt közülük külföldi partnere.

Szóval ők kevesebbet "bandáztak"?

Egyénfüggő. Akik Pesten voltak, azok bandáztak. De ott van például Koszta József, aki Magyarország külföldön legismertebb festője volt a maga korában, és közben az élettársával egy kis szentesi tanyán telepedett le, és ott élt évtizedekig. Onnantól kezdve, hogy ő a tízes években odaköltözött, a negyvenes évekig nincs róla említés a szentesi sajtóban. Miközben a nemzetközi sajtó tele volt vele, Budapesten is írtak róla, de a környezete azt látta, hogy egy magának való „gyüttmönt” ott festeget, és ennyi.

De egy ilyen sztorit hogyan lehet kutatni?

Van levelezése, írt ő maga is egy visszaemlékezésfélét, és a nemzetközi sajtó valóban sokat írt róla, le lehet követni az életútját.

03-nyari krisztian-161028-A40A8781
Szécsi István / Dívány

Kapsz javaslatot a rajongóidtól is?

Íróknál előfordult, festőknél kevésbé, valószínűleg mert kevésbé ismerjük őket. Inkább aha-élmény sokaknak, hogy "hú, de szeretem ezt a képet, nem is tudtam, hogy ilyen történet húzódik meg mögötte!". Az embereknek egyszerűen kevesebb lehetősége van művészettörténetet tanulni…

Nekem is volt egy ilyen aha-élményem, az általad nyáron megosztott Amrita Sher-Gil, a világ leghíresebb magyar (magyar-indiai származású) festőnőjének élete. Tőle sikerült képet szerezni a kiállításra?

Sajnos nem, egyrészt mert drága, másrészt mert magyar gyűjtőnél tudomásom szerint nem nagyon van fontos képe. Ő akkora festőnek számít Indiában, hogy minden képét megvette az állam, egy-kettő van csak amerikai tulajdonban. Ritkán utaztatják őket. A könyvbe szerencsére sikerült képet szerezni. Most volt itt egy indiai rendező, aki filmet szeretne készíteni az életéről, elképesztő nagy respektje van.

Ő a magyar származású, indiai Frida Kahlo.

Olyasmi. Az élete is hasonlít, mi meg itthon alig ismerjük.

Mi alapján döntöd el, miről írsz, ki kerül be ezekbe a válogatásokba?

Teljesen önkényes, de sokszor vonzza egyik sztori a másikat. Vannak olyan történetek, amik évek óta foglalkoztatnak, például Czigány Dezsőé, aki a huszadik század egyik legnagyobb magyar festője, és mellesleg sorozatgyilkos, csak nem nagyon szokták tudni róla. Megölte két feleségét, két családtagját, egy utcai járókelőt, és rejtélyes módon felbukkant még három másik ember erőszakos halálánál is.

Ez például felvet egy újabb problémát: ha ez egy eddiginél közkeletűbb információ lesz, az hogyan befolyásolja majd a festményeinek az értékét? Én azzal vigasztaltam Tamást (Kieselbach – a szerk.), hogy pozitívan, hiszen amikor a széles közönség számára kiderült Csáthról, hogy megölte a feleségét, óriási kultusza lett, sőt. Azzal vált kultszerzővé, hogy hozzáférhetővé váltak a naplói. De lehet, hogy ez máshogy működik egy szövegnél, miközben kérdés, hogy akarsz-e az ágyad fölött látni egy képet, amit egy gyilkos festett. Bár gyilkosokban nem áll rosszul a művészettörténet, Caravaggio is az volt…

06-nyari krisztian-161028-A40A8816
Szécsi István / Dívány

Modigliani meg nőverő…

Ó, nőverő az van bőven itt is, meg egyéb fura figurák. Lotz Károly a nevelt lányával, ilyenek…

De mégis, hogy lehet ezeket az elhallgatott sztorikat felfedezni?

Minél közelebb mész hozzá, annál nyilvánvalóbb. Egy csomó mindent, amit egy közembernek nem fogadtak el, egy festőnek igen, merthogy "művész". Rippl Rónainak megbocsátották, hogy 37 évvel fiatalabb szeretője van, Batthyány Gyulának is, hogy majdnem nyíltan volt homoszexuális, de hát arisztokrata is, művész is, belefért.

Mi lesz a következő projekted?

Szeretnénk megjelentetni egy külföldieknek szóló könyvet is, ehhez már összeválogattuk, lefordítottuk angolra a történeteket az Igazi hősökből és a Merész magyarokból. Sokan keresnek olyan könyvet, amit ajándékba lehet adni külföldi barátoknak. Persze alaposan át is kellett írni a magyar verziót, hiszen bizonyos történelmi eseményeket, számunkra alapvető dolgokat el kell magyarázni.

A másik tervem a 100 legfontosabb magyar levél: szerelmes levél, szakító levél, feljelentő levél, búcsúlevél,mindenféle lesz benne, ismert és kevésbé ismert emberek tollából, és ehhez kerettörténetet is írnék. Rengeteg érdekes levélbe belefutottam kutatás közben, és ezek közül alig kerültek bele a kötetekbe.

Fikcióban még nem gondolkoztál?

Nem, és főleg most, hogy az elmúlt években a könyvkiadásban dolgozom, annyi jó magyar írót ismertem meg és olvasok, hogy pontosan tudom, ez nem az én terepem. Azt még el tudom képzelni, hogy szórakoztató történetet írjak. Vagy dokumentumokból… most írtam egy olyat az Alibi antológiába, ahol dokumentumokból rajzolódott ki egy ember alakja, Batthyány Gyula egyik partneréé. Mivel ő homoszexuális volt, a kapcsolatai kevésbé dokumentáltak: találtam egy hajszálat, kihúztam egy hullát, Salm Hermann grófét. Ő a 20-as évek magyar Gatsbyje, autóversenyző, bokszoló, aktív társadalmi életet élt, kultúrember, és közben a fehérterror egyik legvéresebb gyilkosa. És három oldalról meg lehetett vizsgálni, mert míg a színházi lapokban arról írtak, hogy mit viselt egy előadáson, és hogy rajonganak érte nők, ott vannak a sportrovatok, aztán pedig előkerültek olyan bírósági dokumentumok is, hogy hamis volt az alibije, saját kezűleg akasztott, meg egyéb ilyen finomságok. Elképesztően erős történet.

Nem volt problémád soha a családokkal, örökösökkel?

Leginkább azért írok az elmúlt századról, mert könnyebb kutatni. Interjút készíteni, személyesen meglátogatni, inkább újságírói feladat. Én azt szeretem, ha valaki meghalt, azaz van rálátásom az egész életére. Amit írok, az részleteiben általában már valahol közölve volt, én csak újrarendezem. Apróbb javítások előfordulnak családtagok részéről, de inkább kiegészítések.

Egy kivétel volt: a PIM levéltárában rátaláltam egy nagy magyar író hagyatékában arra, hogy volt egy londoni szeretője, akinek majdnem minden nap írt egy levelezőlapot. Az örökös viszont nem engedélyezte a kiadását, mert a végrendelet máshogy rendelkezett. Pedig ott szövegszinten is nagyon érdekes lenne a dolog. Nem sok fér el egy levelezőlapon, és hát mit írsz minden nap, egy idő után már nem szerelmes levél, hanem napló funkciót töltött be. De ez már szövegjog. Előzetes engedély nélkül is bárki bárkiről írhat életrajzot, én is. Persze ha valótlanságot írnék, annak utólag viselnem kellene a jogi és egyéb következményeit. A szöveg közléséhez viszont már rendelkezni kell jogokkal, amik csak a szerző halála után hetven évvel járnak le.

Melyik a kedvenc történeted a mostani könyvből?

Talán Egry Józsefé. Ő nagyon szegény volt, szinte nyomorban nőtt fel, és a háború alatt, mikor megsebesült, egymásba szerettek egy nemesi származású önkéntes ápolónővel, egy ezredes jómódú feleségével. És onnantól kezdve van egy együtt leélt életük, amiben összecsiszolódtak. A történet is jó, meg a képek is.

Mennyi idő alatt írod meg a történeteidet?

A kutatás mindig tovább tart, mint a megírás. Megnehezítheti a dolgokat, ha speciális gyűjteményhez kell hozzáférni, vagy ha olyan újságokat kell végigolvasnom, amik még nincsenek digitalizálva. De megvan a maga izgalma. Pont a Szántó Piroska sztoriban volt egy korábbi szerelme a festőnőnek, akire Vas István álnéven hivatkozott. Segítséget kértem Kabdebó Lóránt irodalomtörténésztől, aki 80 évesen is bulldog-kitartású filosz, és egy nap alatt felhajtotta, hogy az illető egy Csömöri nevű, mára elfeledett író volt, aki meghalt a háborúban. Bele lehet feledkezni a kutatásba, hiszen ezek valóban nagyon izgalmas, emberi történetek.

01-nyari krisztian-161028-A40A8747
Szécsi István / Dívány

És a festőknél különösen érdekes, mi mindent lehet találni. Ha egy írótól egyszer közölnek valamit, annak nyoma marad. Míg egy festő jó eséllyel egyszer fest meg egy képet… Egész életművek veszhetnek így el. Például a Galimberti Sándor-Dénes Valéria házaspárról ma már alig tudunk. Az életük pont akkor torkollott tragédiába, amikor egyenesbe kellett volna jönniük: Párizsban éltek, szerették egymást, cikkeztek róluk, a legnagyobb magyar festőnek tartották őket, éppen elkezdték venni a képeiket. Aztán kitört a világháború, amiben mind a ketten meghaltak, döbbenetesen fiatalon, harminc-harminckét évesen. Az életművük kilencven százaléka eltűnt. Maradt vagy huszonegynéhány kép két óriási életműből. Olyan mozaikja veszett el a művészettörténetnek, ami pótolhatatlan. Egy írónál lehet, hogy száz év múlva felfedezik, mert az írásai fennmaradtak, náluk viszont soha. Külön öröm, hogy nemcsak írhattam róluk, hanem lesznek képeik a kiállításon is: igazán megérdemlik.

A Festői szerelmek dedikálással egybekötött bemutatója a Kieselbach Galéria Festők, múzsák, szerelmek című kiállításának megnyitóján

A Kieselbach Galériában ma, azaz november 2-án 18:00 órakor kezdődő eseményen Kieselbach Tamással, Molnos Péterrel és Nyáry Krisztiánnal Veiszer Alinda beszélget az új kötetről és az ehhez kapcsolódó kiállításról, majd Hajós András tart tárlatvezetést.

A kötet és a kiállítás katalógusa a helyszínen megvásárolható: a Festői Szerelmek ára 5490 Ft, a katalógusé 8000 Ft. Aki mind a kettőt megvásárolja, annak összesen 9800 Ft-ot kell fizetnie. Ez 37%-os kedvezményt jelent.

Nyáry Krisztián és a katalógust jegyző Molnos Péter a megnyitó után dedikálják is a könyveket.

Cím és időpont:

  • Kieselbach Galéria, Budapest, Szent István körút 5
  • 2016. november 2., szerda 18:00
  • A kiállíás november 27-ig megtekinthető 
A Kieselbach Galéria a mai napon mindaddig nyitva tart, míg mindenki meg tudja tekinteni a kiállítást. A részvétel természetesen ingyenes.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek