34 év után újra összeáll az ABBA!

1972 és 1982 közt működtek, azaz idén már 34 éve, hogy megszűnt a könnyűzene egyik legfontosabb zenekara, a svéd Abba. Szerdán azonban bejelentették, hogy 2018-ban különleges produkcióval térnek majd vissza. A Universal Music Group zeneipari vállalattal és a Spice Girls egykori menedzserével, az American Idol című népszerű tehetségkutatót is jegyző Simon Fullerrel fognak együtt dolgozni a legendás svéd popegyüttes tagjai – írta a The Guardian című brit lap internetes oldala.

Évek óta vártunk erre

Az együttes 1972-ben alakult, tagjai: Benny Andersson, Agnetha Fältskog, Anni-Frid Lyngstad és Björn Ulvaeus. 1974-ben tettek szert világhírre, amikor Waterloo című dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált. A csapat 1982-ben oszlott fel, azóta nem is volt hivatalos közös fellépésük. Noha rendre visszautasították azokat a javaslatokat, hogy újra össze kéne állniuk, idén júniusban mégis színpadra léptek egy zártkörű stockholmi rendezvényen.

GettyImages-182113864
Rb / Getty Images Hungary

Miért olyan nagy szám ez?

Az ABBA tekinthető az első profi módon menedzselt popcsapatnak. Ők készítették az első, mai szemmel kezdetleges videoklipeket is, amelyek hozzájárultak az együttes népszerűsítéséhez. Nagyszabású koncertkörutak, évente új nagylemez, mindegyiken több nagy sláger jellemezte fennállásuk évtizedét. Fellépő ruháik akkoriban kifejezetten extravagánsnak számítottak. Népszerűségük sok országban nagyobb volt, mint hazájukban. Legtöbb daluk angol nyelvű, de közülük sok eredetileg svédül íródott. Énekeltek még spanyolul, németül, franciául is.

Noha a kritikusok zenéjüket sokszor nevezik „glamour-popnak", az mégis időtállónak bizonyult, hiszen évtizedek elteltével is széles körben ismert és kedvelt. Sikereikben annak is szerepe van, hogy zenéjük minden generáció számára befogadható és élvezhető. Az ABBA minden idők egyik legnépszerűbb együtteseként állandó viszonyítási alap, legenda lett.

Forrás: Wikipedia

Egyelőre nincs hír arról, új számok és lemez is várható-e a jövőben, vagy hogy miért döntöttek úgy, hogy 34 év szünet után ismét együtt játsszanak. Az "úttörőként" aposztrofált koncerten a legkorszerűbb digitális technológiát és virtuális valóságot vetik majd be, hogy "olyan formában legyen átélhető az ABBA-élmény, amelyről korábban még csak nem is álmodtak a rajongók". További részleteket 2017-re ígértek. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra