Csöcsörészés a művészet jegyében: menő vagy ciki?

Milo Moiré egy szép lassan egész ismertté váló svájci performanszművész, akinek az akciói leginkább abból állnak, hogy a saját teste különböző fokú mutogatásával próbálja felhívni a figyelmet valamilyen, a nőiség vagy úgy általában az emberi lét szempontjából fontos problémára.

Szült már színes tojásokat, amiket egy vászonra tojt ki, de fetrengett a hóban is színes maszkban meztelenül, hogy az agyunkban cikázó szörnyű gondolatokra irányítsa a figyelmet. Ezekről az akciókról természetesen videó is készül, néhányat megtalál erre.

A legutóbbi, londoni performansza viszont talán túl messzire ment, mert le is tartóztatták a végén - írja a Dazed Digital. Pedig még talán ennek volt a legtisztábban értelmezhető üzenete.

A Mirror Box című performanszával Moiré a nőket érő mindennapi erőszak ellen fellépő "A nem az nem!" kampányhoz csatlakozott, és a szilveszterkor történt kölni és hamburgi tömeges szexuális erőszakokra akart reflektálni, arra irányítva a figyelmet, hogy a nők alapvető jogai közé tartozik, hogy ők döntsék el, kivel, mikor és milyen szexuális kapcsolatot akarnak létesíteni. Egészen pontosan, hogy közösen döntsék el a szexuális aktust partnerükkel, hiszen a lényeg a közös beleegyezésen van.

A nemes gondolatokat kifejezni hivatott performansz pedig az volt, hogy Moiré a melle vagy a csípője köré tükörből készített dobozt erősítve állt ki az utcára, a dobozok elején lévő nyíláson keresztül pedig bárki benyúlhatott, hogy megérintse a művésznő mellét vagy a nemi szervét. Az egészről videó készült, és természetesen a dobozon belül is volt kamera, nagyon tanulságos látni, különböző férfiak (és nők) hogyan érnek a művésznő intim testrészeihez és mit csinálnak vele a doboz rejtekében (a videóban azért kitakarják a korhatárosnak számító részleteket).

Bár az akciót többször is sikerült már előadnia különböző európai nagyvárosokban, a londoni rendőrök végül besokalltak és letartóztatták. A 24 órás őrizetbevétel mellé kapott egy négyszámjegyű büntetést is, de azt nem tudni, pontosan mennyit.

Moiré szerint a letartóztatása jó példa arra, hogy mennyire nincs Európán belül sem jogegyenlőség, hiszen ugyanezt az akciót előadta már Amszterdamban is, ahol szintén kijöttek a rendőrök, ők viszont csak arra panaszkodtak, hogy túl hangos a megafonja és megkérték, legyen szíves kevésbé ordibálni.

Oszd meg másokkal is!
Menő! (2046) (1506) Ciki!
Mustra