Még sosem örültünk ennyire az orkok támadásának!

Naponta tízmillióan játszanak vele, hülye lett volna a Blizzard, ha nem adja el harminc ezüstért a World of Warcraft megfilmesítési jogát. Édes jó istenem, tízmillió geek, vagy mucsásított nevén gyík: semmi nem menti meg a kaszasikertől a Warcraft: A kezdetek című mozit. 

Az elmúlt 10 év egyik, ha nem a legmeghatározóbb és legkedveltebb videójátéka a WoW, azaz World of Warcraft, szóval volt mire építenie a filmnek, ha másra nem, a több millió rajongóra és azok fanatizmusára. 

Első osztályú kiszolgálás

Mindennek eleget is tett a Blizzard és a Universal csapata, a film minden pillanatában valami hihetetlenül eleveníti meg a tájat, a játék különböző helyszíneit, a fontosabb kellékeit, mint például a mágiát vagy a remekül animált orkokat. Ezen felül a hardcore rajongóknak olyan dolgokkal kedveskedik, mint az Oroszlánfalka fogadóban található körözési plakát, ami a játékban is megtalálható, és annak egyik küldetéséhez kapcsolódik. Erről Rob Kazinsky is beszélt egyik interjújában, egyébként a Végzetpöröly nevű ork hangját adó színész maga is nagy rajongó. 

Egy jó széria első darabja

De azért ez egy jó mozihoz persze ez még nem elég, ahhoz, hogy önálló alkotásként is meg tudja állni a helyét, olyanok számára is érthetővé és élvezhetővé kell tenni a filmet, akik nem ismerik Azeroth világát. Szerencsére jómagam is ezekhez tartozom, így elfogultság nélkül mondhatom, hogy a Warcraft: A kezdetek egy remek látványvilággal és műfaját tekintve kellően kidolgozott történettel rendelkező fantasy kalandfilm lett. Ami jól indította el a Warcraft világának filmes feldolgozását, és bizony, ahogy a cím is sugallja, ez még csak a kezdet. 

plakat imdb
IMDb

 Ork vagyok, nem turista

A történet onnan indul, hogy az orkok egy portál segítségével a világmindenség egyik oldaláról átjutnak a másikra, ahol a Hét Királyság található az embereket is beleértve. Mindezt azért teszik, mert az ó világuk már élhetetlen. Az egyik törzsfő, Durotan (Toby Kebbel) azonban ráébred, hogy amerre járnak a hordával, ott minden elő dolog megszűnik létezni, és ezért kellett elhagyniuk előző otthonukat is, ezért pedig csak is vezetőjük Güldan (Daniel Wu) a felelős.

imdb 2
IMDb

Semmi egetrengető

Nem csoda, hogy Durotan egy jobb élet reményében szövetségre akar lépni az emberekkel. Eközben Azeroth-ban, az emberek királyságában a király (Dominic Cooper) és hadvezére, Anduin Lothar (a Vikingek sztárja, Travis Fimmel) az Őrzőhöz (a zseniális Ben Foster) fordul segítségért, hogy megmentsék világukat. Hogy sikerül-e? Nem említettem még? Az egész semmi eget rengető, de egy ilyen filmnek nem is kell több.

imdb 3
IMDb
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek