Újra itt a világvége - X-Men: Apokalipszis

Az eljövendő múlt napjai után Bryan Singer belevágott egy újabb pusztítós-földrengős, mondhatni apokaliptikus filmbe. Ami nem is csoda 750 millió dollár profit után, bár ez a Marvelnél már nem egy mérvadó összeg, inkább csak átlagosnak mondható. Mindegy: az X-Men: Apokalipszis hozza a szintet, dőlhet a lé, zöröghetnek a popcornos zacskók. 

A ma mozikba kerülő X-Men: Apokalipszis időszámításunk előtt 3700-ba, Egyiptomba kalauzol bennünket, ahol megismerhetjük a gonoszt, az akkori világ urát, minden mutánsok atyját, Apokalipszist, más nevén En Sabah Nurt (Oscar Isaac hangján), aki egy árulásnak köszönhetően több ezer évre a föld alatt reked.

A mutánsok istenére esküszünk, esküszünk

Ezután visszatérünk a 80-as évekbe, azaz 10 évvel az előző rész után. Az eddig ismert mutánsaink szétszóródtak a világ különböző pontjaira, hogy éljék a saját kis életüket, de persze a sors nem így akarja, és újra összehozza őket, amikor Apokalipszis feltámad, és úgy dönt, hogy pár év kihagyás után újra ő lesz a világ ura. Ennek érdekében pedig minél erősebb mutánsokat kezd el toborozni.

2
IMDb

Egy kis Shakespeare, egy kis apokalipszis

Ezek egyike Magneto (Michael Fassbender), aki a családja halálából fakadó bosszúvágyból áll a rossz oldalra, de a végén rájön, hogy nem ez a helyes út, már megint. Őszintén szólva, eléggé unalmas ez így másodszorra, de Fassbendernek hála, még így is ugyanolyan élvezhető ez a karakter, mint Machbeth-é vagy Hicox hadnagyé a Becstelen Brigantykban. Remélem, az Assassin’s Creedben kicsit érdekesebb szerepet kap.

3
IMDb

Az oktatás és a jövő nemzedéke

X-Menéknél is fontos az oktatás és az új generáció nevelése, de legfőképpen a mutáns erők kontrollálása és fejlesztése. Mindez X-professzor Xavier nevezetű magániskolájában történik. Ez azért is jó (legalábbis a Marvelnek), mert így könnyen építhetnek be egy teljesen új X-Men csapatot, ahogyan ezt most is tették - és természetesen ebből csakis további X-Men filmekre következtethetünk. Egyébként az új karakterek teljes mértékben megállják a helyüket, közöttük ott van a Trónok harcában Sansát alakító Sophie Turner is.

4
IMDb

Farkast kiáltunk, Farkast!

Az X-Men filmek egyik, ha nem legnagyobb és legkedvencebb hőse, Logan kimaradt az Apokalipszisból, pontosabban az egész film alatt két percig van a vásznon, bár ez idő alatt végez legalább 30 fegyveres őrrel, majd elmenekül. Követeljük, hogy a következő részben már több szerep jusson Farkasnak, ahogyan az előzőkben is történt!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek