A Bánkitó Fesztivál idén úgy nézhet ki, ahogy ön szeretné

Felhívást tett közzé a Bánkitó Fesztivál csapata, amelyben arra buzdítják a kreatív embereket, hogy készítsenek installációkat az idei eseményre. Mint írják, helyspecifikus installációkat (amelyek az adott tér dekorációjaként is szolgálnak) valamint interaktív, a fesztiválozókat együttműködésre sarkalló, programalapú projektek megvalósulását támogatnának legszívesebben.

A Bánkitó idei témája a határ, amit bármilyen jelentésrétegben lehet értelmezni. Az ihlethiányosoknak néhány ötletet is adtak a szervezők: nyugodtan fel lehet dolgozni többek között a menekültválság és a gazdasági migráció, illetve a nemi szerepek témakörét is.

bankito
Bánkitó Fesztivál

Lehetőleg ne húszméteres aranykerítést álmodjon meg, ugyanis a rendelkezésre álló anyagköltség bruttó 15 ezer forint (ezt csak számla ellenében fizetik ki), és fontos az is, hogy probléma-centrikus legyen, valamint lehetőleg interaktív, azaz bírja együttműködésre a fesztiválozókat. A pályaműveket PDF-ben várják, a legjobbat pedig a végére hagyták: a győztes pályaművel alkotói ingyenes belépést kapnak a fesztiválra.

Ha van ötlete, május 12-ig pályázhat, győztest 20-án hirdetnek, a megvalósítást pedig július 12-ig intézik majd. 

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Érdekességek