Ingyen koncertezik rászorulóknak a Budapesti Fesztiválzenekar

Míg máshol lelki baj esetén házhoz mennek az operaénekesek, addig a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar tagjai április 17. és 23. között a Közösségi Hét keretében idén ötödik alkalommal ad ingyenes koncerteket a rászorulóknak. A BFZ kamaraformációi a tavaszi szezonban egy hét leforgása alatt 21 helyszínen zenélnek majd a Baranya megyei Komlótól a hajdú-bihari Téglásig, sőt idén a Zenevár névre keresztelt gyerekprogrammal is bővül a koncertsorozat repertoárja. Ennek keretében többek között a Mexikói úti Mozgásjavító diákjaihoz, illetve az orosházi SOS Gyermekfalu lakóihoz is ellátogat a zenekar.

“Ezeknek a heteknek a célja, hogy azok az emberek is találkozhassanak a klasszikus zenével, akiknek önerejükből nincs esélyük eljutni egy budapesti hangversenyterembe. Idősek, akiknek a hegedűszó sokszor a legjobb gyógyszer, hátrányos helyzetű, vidéki fiatalok, mozgásukban korlátozott gyerekek, templomi közösségek, kisvárosok és falvak lakói” – olvasható a Budapesti Fesztiválzenekar oldalán, ahol a részletes program is megtalálható.

„Ajándék nekem, hogy a zenét és a zenélés örömét egyre többször megoszthatjuk a gyerekekkel. Elmegyünk iskolákba, művelődési házakba, hátrányos helyzetű falvakba. Mert nagyon fontos a zenetanulás: a hallás fejlesztése a meghallgatni tudás művészete a zene által. Ez az, ami összeköti a belsőt a külsővel, a láthatatlant a láthatóval” - számol be a koncertsorozatról a program vezetője, a zenekar hegedűművésze, Illési Erika.

A BFZ idén is folytatja az elhagyott zsinagógákba szervezett koncerteket, ellátogatnak például a felújítás alatt álló karcagi zsinagógába, az Európa Nostra-díjas apostagi és az egri zsinagógába is, valamint három templomi közösség is részt vehet a BFZ autentikus barokk hangszereket megszólaltató játékán, ezek a komlói református, a kecskeméti evangelikus valamint a soltvadkerti evangelikus közösségek. Ide kattintva megnézheti, hogy melyek azok az idősotthonok, egyházi közösségek és iskolák ahol ingyenes koncertet ad idén tavasszal a Budapesti Fesztiválzenekar.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek