A londoni Saatchi csak csajos kiállítással ünnepli a születésnapját

A Saatchi galéria londoni kirendeltsége 30 éves évfordulóját ünnepli, ebből az alkalomból különleges kiállítással készültek. A január 13-án megnyílt Pezsgő élet című tárlaton ugyanis kizárólag 14 női alkotó műveit mutatják be. "Az évek során mindig is támogattuk a női művészek munkáját, és néhányak közülük azóta a kortárs művészet meghatározó alakjai, de még mindig sok a tennivaló." -nyilatkozott Nigel Hurst, a galéria vezetője a Guardiannek. "A női művészek a kortárs művészetben ma már sokkal jobban megjelennek, mint korábban, de összehasonlítva helyzetüket a férfi művészekével, még mindig ott van az üvegplafon."

A különbség nagyon is jól látható a művészek neme és a beárazásuk között. Ennek bizonyítéka, hogy a legmagasabb áron elkelt, női művésztől származó mű 7,1 millió dolláért kelt el (Yayoi Kusama festményéről van szó), míg férfi művész eseteén ez a szám 58,4 millió dollár (ennyit Jeff Koons egyik szobráért fizettek). A East London Fawcett group 2013-ban auditált jelentése szerint a 134 londoni galériának csak 31 százaléka foglalkozott női művészekkel. 

A kiállítás címe egy amerikai művésznő, Julia Wachtel munkájából származik. A "Champagne Life"-ra refelektál,  Kim Kardashian és Kanye West  fotóját ábrázolja, mellettük egy kék Minnie egérrel. Érdekesség, hogy a kiállítást pont egy időben rendezik egy másik tárlattal, melynek No Man's Land a címe, és 100 női művészt mutat be. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra