Charlie Gordon élettörténetét nézhetjük érzelmes, szomorú mesének egy értelmi fogyatékos, ám törekvő, egyszerű, igénytelenül tengetett életével elégedett, mégis okosságra, tudásra, sikerekre vágyó férfiról, akinek vágya teljesül, de ez nem teszi boldogabbá, sőt, hamarosan vissza is hanyatlik korábbi állapotába. Megkönnyezhető sors. Daniel Keyes novellája (1959), majd regénye (1966) azonban az ötvenes-hatvanas évek jellegzetese szellemi terméke is. Hátterében ott van Hirosima emléke, aztán ott van a hidegháború, a szuperhatalmak fegyverkezési versenye a földön és a világűrben, versengés a tudomány terén.
Ebben az időben szükségképpen merül föl a tudomány határainak, korlátainak és a tudósok felelősségének problémája. Színpadon alighanem Dürrenmatt Fizikusok-ja taglalta ezt a leggyakrabban, amelyben a kor legnagyobb tudósai bolondnak tettetik magukat, elmegyógyintézetbe rejtőzve próbálnak kibújni annak felelőssége alól, hogy felfedezéseiket az emberiség elpusztítására használják ki a nagyhatalmak. Egy őrült nőszemély csapdájába esnek természetesen.
Charlie Gordon és sorstársa Algernon, a fehér egér párhuzamos életrajza az egyén szempontjából vallatja a tudomány, a tudósok felelősségét. Charlie-t, akárcsak Algernont, az egeret, egy műtéttel megokosítják. Az emberen végzett kísérlet azonban elsietettnek bizonyul: Charlie minden elképzelhető mértéket meghaladóan megokosodik, olyan zsenivé válik, amilyet még nem hordott hátán a föld, ám ez csak rövid időre sikerül, hamarosan visszahanyatlik korábbi állapotába, ha nem még mélyebbre.
Ennyiben a tudományos etikára oktató tanmesének is vehetjük a novellát, a regényt, a belőle készült filmeket és musicalt. De van egy másik tanulságos vonulata is Charlie sorsának. Nemcsak az a gond, hogy az emberkísérletet elhamarkodták, és a kísérleti alanyból csak kis időre lett sikeres ember, hanem az is, hogy hirtelen átalakulása társadalmi kapcsolatait is szétzilálta. Elvesztette barátait, az új személyiségéhez illő intellektuális közegbe viszont nem egyszerű csak úgy belecsöppenni. Az új Charlie szellemi színvonalával egyébként valószínűleg nem is lehet. Ő minden tudományban, irodalomban, művészetben mindent tud. Mindenhonnan kiemelkedik. Így aligha lehet tartós emberi kapcsolatokat teremteni.
Szervét Tibor nyilván a maga számára írta színpadra a történetet. Ügyesen, sőt szellemesen adaptálta színjátékká a regényt. A kétféle Charlie köré tükörvilágokat teremtett. Rajta és tanárán, majd szerelemes társán kívül minden színész két szerepet kap. A tudományos életben, a szellem világában ugyanazokkal a figurákkal kerül szembe, akiket ott hagyott a pékségben, ahol legföljebb söprögetésre volt jó, ahol főképp durva tréfák célpontjául szolgált, és ahonnan rögtön kitaszították, mihelyt felismerték, hogy föléjük nőtt. Horgas Péter díszlete praktikus ügyességgel hozza egy térbe a két világot, lehetővé teszi a játék tempóját, pörgését, a helyszínek jól követhető változásait. Horgas Ádám rendezésében megbízhatóan, áttekinthetően, átélhetően folyik le a cselekmény. Szervét színészként is helyén van a magára szabott darabban, alaposan kidolgozza és gondosan mérlegelve alkalmazza a fogyatékosság tüneteit, eleve ügyel arra, hogy ne nézzük pusztán hülyének Charlie-t. A fölényes intellektus, a mindentudó zseni megjelenítése meg amúgy sem probléma számára. A tudás öröme, a szellemi teljesítmény eufóriája azonban nem feledteti vele a múltat, szerénységre intő korábbi állapotot. Játszótársai szakszerűen szekundálnak neki. Lévay Viktória szokásos, kissé merev lelkiismeretességgel hozza a tanárnőt, Benedek Miklós hol az élete utolsó nagy lehetőségét forszírozó tudós professzorként, hol a pékség otromba hangadójaként kamatoztatja rutinját, Nagy Sándor mindkét helyen buzgón asszisztál neki. Szőlőskei Tímea mindkét világban léha szépségként kísérti mind a buta, mind az okos Charlie-t, Zsurzs Kati meg anya és anyáskodó főnök egy személyben.
Musicalt készíteni viszont eleve nagy melléfogás lehetett ebből a sztoriból. Ezzel David Rogers szövegíró és Charles Strouse zeneszerző próbálkozott a hetvenes évek végén. Művüket a kanadai Edmontonban mutatták be először Charlie és Algernon címmel 1978-ban, majd 1979 már az eredeti címmel játszották a West Enden. Nem aratott túl nagy sikert. Somogyi Szilárd, aki most az Operett Raktárszínházában próbálkozott a színre állításával, abban látja a kudarc okát, hogy akkor a szerzők nem fogták föl a történet intimitását. A mostani budapesti, Nagymező, illetve Mozsár utcai előadás viszont azt bizonyítja, hogy a kis tér sem segít a művön. Zenével elmegy - mondják a színháziak, ha egy történetet nagyon ostobának vélnek. Ez viszont talán túl okos történet a zenéhez. Igaz ugyan, hogy a világirodalom minden remekéből készült már többé-kevésbé sikeres musical. De mindig a kellő lebutítással. Ezt a történetet viszont talán nem lehet igazán jól lebutítani. Akkor végképp értelmét veszti.
De nem csak ennyi a baj a megmagyarított musical változattal. Még a zene zavaró a legkevésbé. Szokványosan ötlettelen tapsfakasztó. Gyarmathy Ágnes díszletként a falakra valami sötét esőerdei rémvilágot tett, a levegőbe meg egy komplett, majdnem emberre méretezett labirintust. Félig leeresztve alkalmas, hogy benne bolyongjon Kerényi Miklós Máté, akinek Charlie-ja az előadás legnagyobb csapása. Minden nyomorúságot eljátszik, ami csak embert érhet. Előadásában Charlie-nak, amikor buta, akkor nemcsak a beszéddel, de minden tagjával, minden mozdulatával baja van. Megokosodva pedig nagy szellemnek, fölényes intellektusnak legföljebb egy fehér egér nézné. Különben az is föllép, ügyesen megtalálja a sajtot. Földes Eszter tanárnőként viszont inkább szürke egér. Ám annál jobban rikít Auksz Éva és Földes Tamás: jó színészek kínlódnak kínos helyzetben.
Őket a rendező vitte elhamarkodott, balvégzetű emberkísérletbe.
