Isten egy seggfej, de szerencsére van egy kislánya

És amit apu elbaltázott, azt ő rendbe rakja – a maga módján. Dióhéjban erről szól a belga Jaco Van Dormael, a Toto, a hős és a Mr. Nobody (Senki úr életei) rendezőjének új filmje, a Legújabb testamentum, amit november 12-től vetítenek a hazai mozikban. Na jó, ennél azért sokkal többről: a polgárpukkasztó fekete vígjáték nagy egzisztenciális kérdése, hogy jobb-e a kényelmes tudatlanságban tengetni mindennapjainkat, vagy akkor kezdhetnénk csak el igazán szabadon és őszintén élni, ha megtudnánk, hogy mennyi időnk van hátra...

Alternatív teremtéstörténet

Kezdetben a dolgok egy kicsit másként alakultak, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva – legalábbis erre a koncepcióra épül ez a kíméletlen, mégis ártalmatlan ontológiai szatíra, ami jó néhány csavarral színesíti a keresztény teremtéstörténetet. Isten a sztori szerint nagyon is létezik, csak épp nem a mennyekben, hanem Brüsszelben lakik egy kispolgári ízléssel berendezett lakásban – feleségével és lányával, Éával –, ráadásul nem is olyan jó arc, mint amilyennek eddig hittük. (Már akik hisznek benne.)

009
Frenetic Films

A film narrátora a tíz éves Éa (nem véletlen a névválasztás), aki elmeséli, valójában hogyan is történt ez a Genezis dolog. Kiderül, hogy az Édenkert helyett Isten Brüsszel felépítésével kezdte a melót, majd különböző állatfajokkal próbálta benépesíteni a belga fővárost, de az egyébként kihalt utcákon és szupermarketekben szaladgáló zsiráfok és struccok elég szürreális képet festettek. Így került a képbe az első férfi és nő, majd a többi. Ennek a mogorva, iszákos, családverő istenségnek az volt a hivatása és hobbija egyben, hogy számítógépe segítségével a lehető legbugyutább és szadista törvényekkel szívassa meg teremtményeit: elrendelte például, hogy a pénztárnál ácsorogva mindig a mi sorunk haladjon a leglassabban, vagy hogy a lekváros kenyér mindig a lekváros felével essen a földre. A fia, akit a filmben JC-ként (Jézus Krisztus) emlegetnek, egyszer már fellázadt az öreg ellen, de az Újszövetség nem oldott meg mindent.

Az egyébként félénk Éát végül az apja okozta szeszélyes hurrikánok és repülőgép-szerencsétlenségek borítják ki annyira, hogy úgy dönt, megzavarja egy kicsit a jelenlegi „rendet”. Belopózik Isten dolgozószobájába, feltöri annak számítógépét, és SMS-ben kiküldi az embereknek haláluk időpontját. A hírekben DeathLeaks-nek nevezett incidens nem káoszhoz, hanem hirtelen felismerésekhez vezet: az emberek átértékelik életüket, és arra törekednek, hogy azt tegyék végre, amit igazán szeretnek, ami boldoggá teszi őket - amíg el nem érkezik haláluk órája. Ez a zseniális kezdő löket tartja életben a történet fő mozgatórugóját: az eleve elrendeltség és a szabad akarat közti feszültség okozta belső konfliktust, a boldogság keresésének és megélésének problémáját. De a lány küldetése ezzel nem ér véget: elszökik otthonról, hogy a meglévő 12 mellé hat új apostolt szerezzen, akikkel megírhatja a Legújabb testamentumot.

015
Frenetic Films

Ötletekből és humorból nincs hiány

Van Dormael valamennyi filmjében (Toto, a hős, És a nyolcadik napon..., Mr. Nobody) mintha egy alternatív teremtésmítoszt kreált volna, de a belga ötletmester csak a Legújabb testamentumban célozza meg közvetlenül a Teremtőt. A klasszikus istenábrázolásnak (ősz szakállú öregember köpennyel) azonban lőttek, ez az istenség – akit Benoit Poelvoorde alakít – ugyanis egy félkegyelmű, sörhasú, arrogáns köcsög, aki egy ócska fürdőköpenyben flangálva bábukként irányítja az embereket. A nemek közötti egyenlőtlenség Isten háztartásában is eluralkodik. Felesége (Yolande Moreau) egy engedelmes háziasszony, aki hímzéssel és baseballkártyák gyűjtésével tengeti idejét, és inkább meg se mukkan, nehogy kivívja az úr haragját. Az Istenasszony és Éa (Pili Groyne) is be vannak zárva a lakásba, így nem is tapasztalhatják meg azokat az egyszerű örömöket, amiket a családfő megadott az embereknek. Nem csoda, ha JC (Jézus Krisztus), Ea bátyja lelécelt.

A klasszikus narrációt hamar felváltja a történet főszereplőinek epizódszerű bemutatása: az Éa által megcélzott apostolok egyenként felfedik félresikeredett sorsukat, miközben a lány segítségével azon dolgoznak, hogy egyenesbe jöjjenek. Van köztük biztosítási ügynökből sorozatgyilkossá vált férfi; fiatal, magányos hölgy, aki gyerekkorában egy metróbaleset során elvesztette egyik karját; és egy kisfiú is, akinek utolsó kívánsága, hogy lány lehessen. Az elhanyagolt feleség, Martine (Catherine Deneuve) viszonya a cirkuszi gorillával emlékeztet Nagisa Oshima hasonlóan abszurd ember-majom romantikájára (Szerelmem, Max), míg a szexmániás Marc ábrándozásai meztelen nőkről az Oscar-díjas Cashback című filmet idézi. De amikor Van Dormael nem más filmekből, akkor saját műveiből vesz kölcsön – nem mintha ezt a néző feltétlen észrevenné, hiszen a rendező korábbi filmjei közül sajnos nem mind lett világszerte ismert és elismert darab.

012
Frenetic Films

A sok egyéni sztori azonban mintha egy kicsit lelassítaná az eleinte gördülékeny történetmesélést – már csak azért is, mert eléggé egy kaptafára megy az apostolok toborzása. Szerencsére jól ellensúlyozzák ezt az ígéretes poénok és a megmosolyogtatóan szatirikus bibliai utalások, amik azért annyira nem durvák, hogy elidegenítsék a hívőket. Istennek hála a szólásszabadságért, egyes vallások szélsőséges hívei ugyanis ilyen enyhe fricskákat is képesek keményen megtorolni. Ám Van Dormael semmivel sem istenkáromlóbb, mint mondjuk a Monty pythoni stílus, ahol egy égből pottyant hatalmas láb eltiporja az emberek legkisebb örömeit is. Az már csak egy plusz poén az egészben, hogy a legújabb testamentumot egy írástudatlan, hajléktalan öregember jegyzi le, akinek egyébként a DeathLeaks akció ellenére fogalma sincs, mikor fog meghalni, mert elmondása szerint sose volt mobiltelefonja.

Létkérdések 

Van Dormael abból a nagy kérdésből űz gúnyt megható és oldalba bökdöső módon, hogy mit tennénk, ha kiderülne, hogy már csak néhány percünk, napunk, hónapunk vagy évünk van hátra. Sok filozófussal egyetértésben arra jut, hogy az igazi, külső kötöttségek és a megfelelési kényszertől mentes szabad élet garanciája az lenne, ha biztosan tudnánk, mikor jön értünk a halál. (Egy Kevin nevű őrült srác – akinek még évtizedei vannak hátra – visszatérő, pármásodperces szereplője a filmnek, aki sportot űz az öngyilkossági kísérletekből, hogy tesztelje, mennyire kamu ez a DeathLeaks dolog. Próbálkozásai azonban mind kudarcba fulladnak; akár a sokadik emeletről, akár egy repülőgépből ugrik ki, mindig túléli.)

A tudatlanság boldogság, az emberek azonban hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy halandók, ezért a legtöbben olyan dolgokra fecsérlik idejüket, amiket valójában talán nem is élveznek vagy értékelnek. Ebből a kényelmes bizonytalanságból zökkenti ki őket tettével a kis Éa. Az irónia és a szúrós humor ellenére a felnőtteknek szóló mese tehát egy széles körben elterjedt elképzelést igazol, miszerint az élet a boldogság utáni állandó – és sokszor hiábavaló – hajszáról szól. Kár, hogy a 113 perces játékidőből nem hoztak ki még többet az egzisztenciális mondanivaló javára.

014
Frenetic Films

Az utóbbi években egyébként maga a film rendezője is sok nehézségen ment keresztül. A Mr. Nobody a várakozásokkal ellentétben megbukott, ráadásul a Legújabb testamentum előkészületei alatt meghalt zeneszerző testvére, Pierre, aki állandó munkatársa is volt. Van Dormael ebben az elgondolkodtató filmben mégsem felháborodással, hanem humorral visszavágva vonja kérdőre Istent, hogy mégis hogyan engedhet meg ilyen szörnyű dolgokat. A testvér közreműködése nélkül a rendezőnek ezúttal már meglévő zenei műveket kellett felhasználnia, így esett a választása például a Cannes-i Filmfesztivál betétdalára, Saint-Saens Az állatok farsangja című darabjára, ami a film záró jeleneteiben csendül fel.

Mágikus realizmus és önismeret

A költői stílusnak, a sokszínű képi világnak, illetve a szépirodalmi és zenei utalásoknak köszönhető többek között az a fajta mágikus realizmus, amit az Amélie csodálatos életében is láthattunk: varázslatos, álomszerű, szórakoztató történet egy mindenkor aktuális üzenettel. Írótársával, Thomas Gunziggal a rendező a szentimentálist és az egzisztenciális terheket szürreális fordulatokkal kavarja fel, aminek végterméke egy egyszerre elbűvölő, felemelő, ugyanakkor fekete humorral átszőtt, elegánsan álpátoszi és melodramatikus történet. A kifelé kacsingatásoknak, a közönség felé fordulásnak köszönhetően olyan érzés ezt a filmet nézni, mint valami pszichoterápiás ülésen lenni, ahol rájövünk, hogy a problémáink, amik ellen nap mint nap küzdünk, talán nem is problémák, csak a képzeletünk nagyítja fel azokat. A Legújabb testamentumban az a jó, hogy miközben felvázolja azt a közhelyet, hogy az élet mennyire szar, ravaszul és invenciózus módon kidolgozott üzenete éppen az, hogy az élet egy csoda, ezért minden egyes percét csodaként is kellene megélnünk.

Cirkuszi bohócból lett az élet tudója

A belga származású Jaco Van Dormael munkásságában visszatérő motívum a szellemi vagy testi fogyatékosság, illetve a gyermeki ártatlanság, ami élete legkorábbi élményének hatása lehet: születésekor ugyanis majdnem megfulladt a nyaka köré tekeredett köldökzsinór miatt, és az elégtelen oxigénmennyiségre hivatkozva tartották esélyesnek az orvosok, hogy a kis Jaco értelmi sérült lesz. De nem lett.

A fiatal Van Dormael örömmel dolgozott gyerekek társaságában, sőt egy ideig cirkuszi bohócként kereste a kenyerét. Egyre jobban érdekelte a filmek világa, ezért beiratkozott a brüsszeli INSAS-ba, majd a párizsi Louis Lumière College-ban tanulta ki a filmkészítés csínját-bínját. Számos rövidfilm után a Toto, a hős című drámával került a köztudatba, amely a Down-szindrómás Thomas hamisnak vélt életét tárja a nézők elé kaleidoszkópszerűen a főhős emlékei és a képzelete segítségével.

Az 1996-ban bemutatott, nagy sikerű És a nyolcadik napon... című filmje egy véletlen találkozásnak köszönhető szoros barátság születésének története, amelynek üzenete, hogy az igazi boldogsághoz tehetség, az élet szeretete kell, ami sokunkból hiányzik.

Van Dormael valamennyi filmjében találhatók szürreális elemek – mint a táncoló virágok vagy a szobában röpködő ember –, a Mr. Nobodyban a szürreális képi világ már az egész filmet behálózza. Az Európai Filmdíjat nyert romantikus sci-fi különböző időzónák között ugrálva mutatja be a 120 éves, utolsó halandó embert foglalkoztató nagy kérdést: valóban azt az életet élte-e, amely számára a legmegfelelőbb volt...

Oszd meg másokkal is!
Mustra