A hajszárító sokkal több dologra jó, mint gondolná!

A hajszárítás nem épp a legizgalmasabb időtöltés, azonban amit Antoine Terrieux hozott ki a kütyüből, az valami egészen szórakoztató. Az egyébként bűvészként és zsonglőrként is tevékenykedő művész hajszárítók segítségével készít installációkat: egyikben például úgy helyezte el őket, hogy azok bekapcsolva a levegőben tudjanak tartani, esetleg adott pályán mozgatni is különböző tárgyakat – olvasható a ThisIsColossal odlalán.

En Plein Vol (création 2014) from Antoine Terrieux on Vimeo.

A művek egyébként egy tavaly decemberi, a House of Jugglingban megtartott kiállításra készültek, Terrieux pedig az előadásai során is szívesen használja a hajszárítókat. A fenti videóban egy kis összeállítást láthat műveiről, például, hogy milyen a bakelitlemez- vagy labdalebegtetés "élőben", vagy hogyan lehet elérni, hogy soha ne érjen földet a papírrepülő.

Terrieux műveinek szórakoztató voltát nem elvitatva azért tegyük hozzá, Magyarországnak régóta vannak kiváló kinetikus művészei, egyiküknek, Csörgő Attilának köszönhetően pedig már hasonló objektünk is. A 9 ventilátorral lebegtetett különböző felületű – így a légmozgás hatására más-más mozgásokat végző – 9 papírgömb a Hogyan szerkesszünk narancsot? címet viseli, ide kattintva nézheti meg működés közben, ha pedig úgy érzi, magyarázatra szorul, azt itt találja

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra