Virágos diszkófénnyel merüljünk el múltunkban

Amikor megérkeztünk az Ötvenhatosok terére elsőnek az tűnt fel, hogy egy fehér gömbsátor kitakarja az emlékművet. Pedig csak 13 méterrel kellett volna felhúzni, hogy ne így legyen, de mindegy is, mert nem emiatt jöttünk, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum esküvői bulijára építményegyüttesének, a Századok Sátrának (Sziget utáni második) budapesti állomására, ami "világszínvonalú attrakcióval várja az érdeklődőket, leginkább a hátrányos helyzetben élő kisiskolásokat" egészen e hét péntekig. 

A sátorban olyan sötét van, mint egy night klubban, amihez nem piros, hanem lilás fényt varázsoltak, meg óriási fehér lufinak tetsző tárgyakat helyeztek el a tetején, rágyúrva az esküvő hangulatra, amihez persze semmi köze az időszakos kiállításnak. Viszont magasabban is körbe lehet járni. Dr. Császtvay Tünde, a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese elmondta, nagyon szeretnék a mai fiatal korosztályt elkápráztatni, de hogy ezt miért pszichedelikus drogok vízióit idéző vizuáltechnikai hangulatával kívánták előidézni, rejtély.

A gömbsátorban elvileg az "MNM – a múzeum történetének és országos intézményhálózata gazdag gyűjteményeinek bemutatásával – a történelemről és nemzeti örökségünk őrzéséről, a múltértelmezés folyamatos megújításáról és napjaink jövőépítő múzeumáról mesél." Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vannak eldugva korabeli ruhák, korabeli próbababákon, amik előtt folyamatosan megy a vetítés, és különben is, mindenhol mindig mindenre vetítenek, az egész olyan, mint amilyennek Marty McFly látta a jövőt. 

A kiállítás valójában egy Múzeum•kör•út országjáró múzeum-projekt, ami az elmúlt időszakban Esztergomban, a Sziget Fesztiválon, Miskolcon és Szegeden is jelen volt, a legrégebbi magyar múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és 10 vidéki intézményének egységes bemutatkozása. Az rögtön kiderül, hogy ezek szerint ezekben a múzeumokban elég pöpec a hangulat, de más nagyon nem ugrik be, ráadásul a "3 és fél milliós műtárgyvagyonból csak néhány mutatkozik be a gömbben". Az MNM tényleg nagyon el lehet keseredve, de ez még sajnos nem elég, és az sem elég, hogy "hisz abban, hogy történelmünk megismerése a jelen megismerését teszi könnyebbé mindenki számára, és ehhez – az értéket megőrizve – egészen új módszerek is használhatóak." Mert valóban használhatóak, és biztos érdekes lehet egy utazó kiállítás is, amiben rendesen megmutatják a dolgokat, koncepcióval, nem pedig diszkófényekkel idézik fel őseink múltját, mert ez így teljesen hiteltelen, sovány vígasz, hogy a gömbben szakképzett múzeumpedagógusok is segítik az animátorokat. 

A sajtóanyag továbbá megemlíti, hogy a látogatót a " félgömbbe lépve idő- és térutazás várja." Ezt úgy kell elképzelni, hogy "padló- és mennyezetvetítés, videomappinginfografikai és fátyolvetítés fogadja" a betérő kisiskolást, "beléphet a zene kelyhébe, kiemelkedő történelmi személyiségeinket illesztgetheti össze, a karzaton dúskálhat az MNM műkincseiben, várépítési animációkat követhet végig, részese lehet a muhi csatának és élvezheti a megfiatalodott Múzeumok Majálisát vagy a restaurátorok múltfeltáró és értékmentő munkáját". Reagálnak a szervezők az 56-os megemlékezésekre is, hiszen a látogató "találkozhat a Múzeum korabeli tárgyaival és felvételeivel is."

De ez mind smafu, mert az egész kiállítás a vizuáltechnikára épül, csak sajnos nem tud behúzni, így például a zene kelyhe soha nem jutott volna eszembe, hacsak nem olyan értelemben, hogy ha valamivel jobb a zene, egész jó bulit lehetne itt csapni. A "21. századi múzeum megmutatja, hogy bár az egyedi műtárgyak őrzik meg a múltunkat, de a jelenben megismerhető múltról nagyon sokféleképpen lehet érvényesen beszélni" - na, ezt se éreztük, de mi nem is vagyunk olyan általános és középiskolások, akiket a múzeum megcéloz. Nem titkolt céljuk ugyanis, hogy ezek a fiatalok minél jobban megismerjék a Magyar Nemzeti Múzeumot és a hozzá tartozó társintézményeket és kedvet kapjanak fel is keresni majd azokat. Meg lehet próbálni, ha nem szakad az eső a négynapos ünnep alatt, de nem garantáljuk, hogy ezután özönleni fognak a népek a kiskörútra. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek