Blondie-val itt van az ősz, itt van újra!

Szeptember 4. Csütörtök

Ideje lesz rápihenni kicsit az elmúlt nyárra, erre pedig remek lehetőséget nyújt a Karton Galéria, ahol mától a Last Minits 2 című kiállítást nézhetik meg. Fekete József, Jakócs Dorottya, Moravszki Kata és Tripsánszki Dávid él a lehetőséggel, nemcsak műveiket állítják ki, de a helyszínen fognak festeni a nagyérdeműnek. Innen még mindig lehet továbbmenni, mondjuk az Arcok, testek: Lenyomatok és átiratok-ra, ami a Hibaista csoport és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának közös kiállítása, és ahol szintén sok művésszel találkozhat. 

Fotó: Rácmolnár Milán / Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
Fotó: Rácmolnár Milán / Fiatalok Fotóművészeti StúdiójaRácmolnár Milán / Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója

És akkor még nem is beszéltünk a MOME Piknik Afterparty-ról, pedig lehet, hogy a fenti művészek is oda mennek majd bulizni, sem a Fogaskertről, ahol a Decentralizált pálmafák keretében DJ Suhaid fog zenélni!

Szeptember 5. Péntek

Mehet garázsvásárra, ha hisz az ilyesmiben: célszerű egyébként az első napon! A mostani péntek e mellett két remekbe szabott programot is nyújt, hezitálhatunk, melyikre menjünk inkább. Először is a Tilos Rádió 23. születésnapját ünnepli a Dürerben, erre azért illik elmenni, ha az ember elmúlt harminc. Meg, ha nem, akkor is. Aztán ellenprogramnak ott van a ZAGAR, aki feltehetően óriási bulit fog ma csapni a Parkban MC Kemonnal az Irie Maffiából, ráadásul még az Anima Sound System is ott lesz! Döntsön okosan.

Fotó: Szécsi István / Dívány
Fotó: Szécsi István / DíványSzécsi István / Dívány

Szeptember 6. Szombat

A szombat lényege az újra felbukkanó Pozsonyi piknik, immáron a hatodik. Ismét színházzal és zenével töltik meg a Pozsonyi utcát, idén nagyszínpad is van például, szóval mondjuk kocsival ne menjen arra...

A szórakozás sokféle lehet ma, elmehet például a 3+1 Corvin moziéjszakára, de akkor más programot már ne szervezzen estére, hiszen az éjszaka lényege, hogy este hattól reggel négyig lehet darálni a filmeket, ráadásul több teremben. Ha inkább táncikálna, akkor javasoljuk az OSG Official Afterparty-t a Dürerben, ha viszont egyéb kulturális ösztön hajtja, akkor ott a Wahorn Airport Évadnyitó Szórakoztató Est a Jedermannban.

Wahorn András
Wahorn AndrásSzécsi István / Velvet

Szeptember 7. Vasárnap

Ha bírja a swinget, akkor nézze meg Szűcs Gabit, amint Amy Winehouse dalokat énekel a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Swinging Amy című koncerten az énekesnő természetesen a Cotton Club Singersszel lép fel. Azért természetesen, merthogy alapító tagja volt a zenekarnak. "A koncerten egykori társai is a színpadra állnak: Kozma Orsi, László Boldizsár és Fehér Gábor öt év után először áll együtt egy színpadon, hogy a Cotton Club Singers a tőle megszokott felállásban és színvonalon csatlakozzon az Amy előtti tisztelgésben."

Szeptember 8. Hétfő

Már csütörtöktől a mozikban, de hátha csak hétfőn jut eszébe ilyesmi, mindenesetre nagyon is ajánlott beülni az Alien rendezői változatára, ha másért nem, hát nosztalgiából. 

alien-xenomorph

Ha mégis inkább a jazzt választja, akkor menjen a Roham Jam-re nem bánja meg, hiszen ez egy szabad-improvizációs, örömzenélős program mindenki számára, ahová még saját hangszert is lehet vinni, és elkápraztatni játékunkkal azokat, akik erre nem számítanak. 

Szeptember 9. Kedd

Nincs miről beszélni, hiszen ezen az estén lép fel életünkben (és az ő életében is) először Blondie Magyarországon, még az is lehet, hogy ki fog ürülni az egész város. Az van, hogy már negyven éves ez a remek banda, így Debbie Harry felpakolta zenekarát a turnébuszra, Chris Steinnel, a dobos Clem Burke-kal, valamint a banda új(abb) tagjaival (Leigh Foxxszal, Tommy Kesslerrel és a billentyűs Matt Katz-Bohennel ellátogat kishazánkba bemutatni Blondie4(0) Ever című albumukat.

Fotó: David Wolff - Patrick / Europress / Getty
Fotó: David Wolff - Patrick / Europress / GettyDavid Wolff - Patrick / Europress / Getty

Szeptember 10. Szerda

Hogy ne mindig ugyanolyan jellegű programokat ajánljunk, most szólunk, hogy ma például folkkocsma és táncház lesz a Drunken Tailorban, ahol Miho Attila és bandája zenélnek majd konzisokkal és más népzenészekkel, tehát fel lehet készülni, hogy hangjegyekben nem lesz hiány. Táncolni meg amúgy is jó!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek