Fődíjat nyert Prágában Hajdú Eszter dokumentumfilmje

A Hajdú Eszter rendezte Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm kapta a One World (Egy világ) elnevezésű, emberi jogokkal foglalkozó prágai nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál idei, 16. kiadásának a fődíját - tájékoztatta Tereza Hronová, a fesztivál szóvivője az MTI prágai tudósítóját kedden. Az egész estét betöltő dokumentumfilmek kategóriájában 12 alkotás szerepelt. A nemzetközi zsűri Hajdú Eszter filmjét minősítette a legjobbnak. Az elismerést a rendező szerdán este veszi át a prágai Lucerna moziban.

"A bírósági tárgyalóterem nyomasztó légkörében játszódó film - olvasható a zsűri indoklásában -, ahol gyilkosságok miatt a szélsőjobb négy képviselőjéről ítélkeznek, a mai társadalomról alkot magával ragadó és kompromisszumok nélküli képet."

Jelenet a filmből
Jelenet a filmből

Az egyhetes szemlén az érdeklődők több mint száz, az emberi jogokkal foglalkozó dokumentumfilmet láthattak. A filmeket majdnem 30 ezer ember tekintette meg, ami nagyjából a tavalyi rekordnak megfelelő nézőszám. Délelőtt az iskolásoknak vetítettek dokumentumfilmeket. Ezekre tanítóival együtt több mint nyolcezer diák látogatott el - közölte Hronová.

A fesztiválon kilenc kategóriában osztottak ki elismerést, nyolcról a nemzetközi zsűri döntött, a kilencediket a nézők szavazatai határozták meg. Az Egy világ fesztiválnak az idén több mint 180 cseh és külföldi vendége volt, akik a filmek vetítése után beszélgettek a nézőkkel. A One World fesztivált 1999 óta a Clovek v tísni (Ember szorult helyzetben) nevű csehországi civil humanitárius szervezet rendezi. A fesztivál a maga nemében egyike a legnagyobbaknak a világon. A fesztivál filmjeit a következő hetekben helyi szemlék keretében Csehország többtucatnyi városában és falujában is bemutatják.

Korábban a Trieszti Filmfesztiválón Sós Ágnes Szerelempatak című filmje nyert el két díjat is, de ennek a fesztiválnak is nyertese volt az Ítélet Magyarországon, onnan a Central European Initiative elnevezésű elismerést hozhatta haza. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra