A legnagyszabásúbb közösségi műalkotás lehet a harlemi cukorváros

A gyerekektől a nyugdíjasokig nagyjából 1000 résztvevőt vár két szobrász, Brendan Jamison és Mark Revels, akik a közösség segítségével szeretnének felépíteni egy képzeletbeli várost, New York Sugar Metropolist kábé 500 ezer kockacukorból. A Kickstateren indult a projektre gyűjtés is, ugyanis 7500 fontra, azaz majdnem 3 millió forintra van szükségük ahhoz, hogy bele tudjanak vágni - eddig sajnos nem állnak túl jól a dologgal. 

Az első cukorvárost 2013 októbere és 2014 januárja között építették fel Belfastban, Észak-Írországban. A kiállítást állítólag több mint 40 ezren látták, és 5000-en vettek részt a felépítésében, így ez volt állítólag a legnagyobb közösségi művészeti projekt. A készítők nagyon sikeresnek ítélték a cukorváros nemzetközi fogadtatását és sajtóvisszhangjait, így döntötték el, hogy - ha összejön rá a megfelelő mennyiségű pénz -, megcsinálják még nagyobban és még látványosabban New Yorkban is. Az új helyszín Harlem Sugar Hill nevű terén, egy ott épült több funkciós közösségi térben volna, ahol a két szobrász, valamint nemzetközi művészek mellett a környékbeli önkéntesek munkájával épülne fel az újabb cukorváros. A projekt szervezője a Guggenheim Múzeum egyik volt kurátora, Manon Slome. A tervek szerint bárki betévedő beszállhat az építkezésbe, tetszőleges formájú, stílusú épületeket összelegózva a kockacukrokból, akár korábban épült városrészekhez is hozzáépítve a saját elképzeléseit.

Oszd meg másokkal is!
Mustra