Bond, Rakéta, Nemjuci: itt lehet a héten berúgni

Július 18. Csütörtök

Igenis bebizonyítjuk, hogy nem csak a tehetségkutatósoknak áll a világ, hanem azoknak is, akiket nem a jó marketing, hanem a kitartás és a tehetség repít a színpadra. Ilyen Horváth Bence zongorista és Fonay Tibor basszusgitáros, akik jazzt játszanak, és ma este a Ráday utcai If Caféban teszik ezt. A kávézó amúgy folyamatosan jazzprogramokkal várja a látogatókat, tehát akik szeretnek élőzene mellett vacsorázni, azok itt ezt is megtehetik.

Ha viszont inkább egy kis kertmozi-fílingre vágynak, annak sincs semmi akadálya, ma a Szamos Szépkilátás Cukrászda kertjében egy igazi 2008-as klasszikust nézhetnek meg. A filmválasztásért külön dícséret, az ilyenkor megszokott nyáresti romantikus limonádé helyett Robert De Niro és Al Pacino főszereplésével a Törvény gyilkosát adják.

Július19. Péntek

Óriási mázli, hogy ezidáig ötvennél is több James Bond film született, hiszen ezekhez mindig született hol jobb, hol kevésbé jó sláger (mondjuk, szerintünk a Golden Eye-nél jobb aligha van). Most mindet egyszerre hallgathatja meg, mivel a Budapest Symphony Orchestra eljátssza őket Gájer Bálint és Veres Mónika interpretálásában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A koncert karmestere Nic Raine, aki John Barry hangszerelőjeként dolgozott a Halálvágta és a Halálos rémületben felvételein, és több Bond-tematikájú albumot is készített a Prágai Filharmonikusokkal.

Ezen kívül ma kezdődik a három napos Mozinet Fesztivál is az ország különböző pontjain: 3 nap 10 város 19 film, köztük premier előtt a Renoir, amit mi már láttunk, írni is fogunk róla, mert egyáltalán nem rossz. Budapesten a Művész mozi várja az érdeklődőket, ahol ha öt filmre jegyet váltanak, a hatodikat ingyen megnézhetik.

Július 20. Szombat

Ha a hétvégi szórakozást inkább a fővároson kívül oldaná meg, akkor okvetlen nézzen le a Bánkitó Fesztiválra, ahol ma a Nemjuci lép fel: éjfélkor kezdenek, úgyhogy nem is kell nagyon sietni. Ha inkább a puccparádét részesíti előnyben, akkor pedig irány a füredi 185. Anna Bál, bár utóbbiról élőben fog közvetíteni a Velvet is, úgyhogy garantáltan nem veszít semmit, ha inkább Nemjucit választja.

Július 21. Vasárnap

Ma is, mint az elmúlt két és elkövetezendő hat napon keresztül a Thealter, azaz a Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója várja Szegeden. Jó, tudjuk, hogy ehhez már messzebb kell utazni, sőt azt is, hogy ez még nem az István, a király, de van az úgy, hogy tudni kell várni. Szóval egy igazán izgalmas programsorozatról van szó, ami Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, abból pedig a huszonharmadik. Ha ma korán odamegy, akkor Tea for Two tréningek címen Horváth Csabával és Juronics Tamással találkozhat, ha pedig sokáig marad, akkor még egy Tudósok koncert is simán belefér.

thealt

Július 22. Hétfő

Ha meg már úgyis Szegeden van, minek úgy rohanni haza, meg lehet nézni, hogy mit tudnak a jövő koreográfusai. A Szegedi Nemzeti Színházban ugyanis a Színművészeti Egyetem IV. éves fizikai színházi koreográfus osztály vizsgaelőadásában állították színpadra és játsszák ma a Toldit. Viszont ha visszatért, akkor jobb előbb mint később szólni, hogy 18-tól 25-ig Einfach Berlin minifesztivál van Budapesten, aminek a lényege, hogy Berlin Budapestre költözik erre az időre, és ennél többet talán nem is kell mondanunk.

Július 23. Kedd

Állítólag a július vége holt szezon a fesztiválozásban, erre kíván rácáfolni az A38, ahol a Rakéta Fesztivál keretében sok hazai és néhány külföldi zenekar mutatja be, hogyan is kéne élvezni az életet. Ma este S Olbricht, Berriloom, a 40 Days és Alley Catss szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Július 24. Szerda

Festett acél – Kortárs kerékpárvázak címen július 18-án nyílt kiállítás a Ráday utcában található 2B galériában. A tárlat nemcsak biciklirajongók számára élvezetes, és valójában Roskó Gábor rajzoló-festő-keramikus ötletéből született, hogy képzőművész társaival kerékpárvázakat pingáljanak össze. Ha ma pont nem ér rá, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen augusztus 16-ig látogatható a kiállítás.

festett
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek