David Černýt is kiöntötte a Duna

A cseh botrányszobrász, David Černý kiállításával nyitott szerdán a Műcsarnok új kiállítóterme, az M0 projektgalériája a nagyközönség előtt. A Létezés című kiállításra maga a művész is ellátogatott, hogy aztán végig terpeszben állva hallgassa a megnyitót, és fogadja a gratulációkat az akváriumára, amibe Hirst híres cápája helyett ő inkább Szaddam Husszeint tette, nyaka és lábai köré tekert kötéllel. Az akvárium mellett négy óriási fegyvert is hozott a szobrász, bár nem személyesen ő szállította, hiszen ő Cessna típusú kisrepülőjével érkezett a nagy eseményre. Černý ekkor szembesült először a magyar árvízhelyzettel, emiatt ugyanis Esztergomban kellett leszállnia a budapesti landolás helyett, és még a megnyitón is ennek hatása alatt állt.

A 46 éves prágai szobrász ugyanis a bemutatóval egybekötött borkóstolón egyáltalán nem kívánt velünk bemutatott műveiről diskurálni, így nem fejtette ki azt sem, hogy miért pont így álmodta meg Shark munkacímre hallgató Husszeint, sőt, valójában azt állította, hogy ő nem is művész, sokkal inkább a kiállítás producere. Ezek után már a Guns-ról sem kérdeztük, mindenki eldöntheti, melyik név melyik művét takarja, feltehetően nem lesz nehéz.

Miért botrányművész David Cerný?

David Černý a nyilvános terekbe szánt figuratív szobrok mestere. Gyakran választ olyan, gyakran megbotránkoztató művészi megoldást, amely esztétikai és társadalmi normákat kérdőjelez meg – emiatt már több költséges projektjét nem sikerült megvalósítania. Ismertebb provokatív művei közé tartozik például a Hergetova Cihelna udvarán álló pisilős interaktív szökőkút, vagy a Futura Galéria kertjében álló két hatalmas torzó, amelyeknek a fenekébe bújva tekintheti meg a videókat a látogató. (Forrás: a Műcsarnok kiállítási meghívója)

Legutóbb az Európai Unió egyik központi épületébe készült installációjával verte ki a biztosítékot: a műnek 27 tagország művészeinek bevonásával kellett volna elkészülnie, de kiderült, Cerny egymaga (illetve az irányítása alatt dolgozo kisebb művészcsoport segítségével) készítette az egészet. Az alkotás az egyes tagországokhoz kapcsolódó sztereotípiákat ábrázolja és figurázza ki, egyes érintettek szerint sérelmezhető módon. A mű később egy plzeni múzeumba került.

De ne gondolják, hogy Černý zárkózott lenne, a végletekig közvetlen fickó, csak sokkal szívesebben ámult a Duna szerdai magasságán – ami persze még korántsem volt olyan akkora, mint a napokban lesz –, majd közölte, hogy őt sem engedték haza a saját lakásába, amikor 11 évvel ezelőtt elöntötte Prágát a víz. Aztán panaszkodott egy sort, amiért Esztergomban volt kénytelen leszállni kisrepülőjével, de ez sem szegte kedvét. Állítólag ez utóbbiról is a Duna tehet, amiben azonban egyetértettünk, hogy a természet megzabolázhatatlansága minden tragédia ellenére csodálatos.

Vasárnap amúgy is érdemes lesz ellátogatni a Műcsarnokba, mert egy másik nemzetközi sztárművész, az izraeli Sigalit Landau Mozgásterek című kiállításának zárónapján tárlatvezetést tart a Mélycsarnokban, így menjenek el, és nézzék meg együtt a két kiállítást! A projektgaléria a múzeum dísztermében, a főbejárat mellett, ingyenesen látogatható, és lényege, hogy havonta olyan karakteres műveket láthat majd itt a közönség, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a nemzetközi kortárs művészet világára.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek