Beintettek a függetlenek az MMA-nak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mostanáig 71-en tiltakoztak a Magyar Művészeti Akadémia ellen. Inkább be se adják a pályázatokat, a tavalyi pénzt se kapták meg.

Már május elején is hír volt belőle, hogy osztrák, német és magyar művészek tiltakoztak a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia és ezúton az új alkotmány ellen, mivel az gyakorlatilag rögzíti, hogy az állami támogatások elosztásánál a "keresztény-nemzeti szellemiségű" műalkotások előnyben részesüljenek". Most a tizenhatnál lényegesen többen, ráadásul mind honi művészek a Független Előadó-művészeti Szövetség égisze alatt bojkottot hirdettek az MMA ellen.

Fotó: Huszti István

A FESZ elfogadhatatlannak tartja az akadémia működését, és bojkottálja a 2013-as pályázatokon való részvételt, elsősorban azért, mert még a tavalyi beígért pályázati pénzeket sem kapták meg. Felróják nekik, hogy bár az az Akadémia alapszabályának értelmében művésznek minősül az, aki kimagasló szellemi vagy alkotói teljesítményt nyújt az adott művészeti ágban, valamint széles körű a társadalmi ismertsége/elismertsége, mégis Alaptörvény IX. cikkelyének első bekezdése értelmében mintha mégis politikai kritériumoknak megfelelően nyerhetnék csak el az akadémiai tagságot.

Panaszkodnak továbbá az MMA átláthatatlan gazdálkodására, és arra, hogy számolatlanul nyeli el az Akadémia a közpénzt, ki tudja, mire, ráadásul pályázati kiírás is átláthatatlan: sem pontszám, sem írásos indoklás nem kíséri a döntést, és ráadásul nem ismert a kurátorok névsora, noha ez hasonló pályázatoknál alapvetően elvárható és más esetekben teljesülő kritérium.

A FESZ tiltakozik továbbá az ellen, hogy ezek után még több szerepet kapjon a Magyar Művészeti Akadémia a kulturális irányításban, pedig ilyesmiről is komoly szó van, hiszen Halász János kultúráért felelős államtitkár kijelentette, hogy hogy kulturális rendszerváltozásra van szükség, amiben még komolyabb szerepet szán az MMA-nak.

A hatvannyolc aláíró között megtalálható szinte az összes független színházi társulat, mint például a Krétakör, a Maladype Színház, a Gólem Színház vagy a FÜGE és Pintér Béláék társulata, de persze a táncosok se hiányozhatnak a felsorolásból, Frenák Pál és Duda Éváék társulata is szignójával látta el a bojkottot, amihez még kedd éjfélig, a pályázat leadási határidejéig lehet csatlakozni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?