Amikor az ételeké a főszerep

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Jópár filmben jut fontos szerephez az evés és a főzés. Mi mindhármat szeretjük, ajánlunk is párat.

Akár jártasak vagyunk a konyhaművészetben, akár nem, az ételekkel, főzéssel kapcsolatos filmek általában igencsak vonzzák a nagyközönséget, ha másért nem is, de az étvágygerjesztő képsorokért biztosan. Szubjektív lista a legemlékezetesebbekről, az extrémtől a valóban ínyciklandozóig.

A nagy zabálás

Ha már a gasztro filmekről van szó, akkor Ferreri nagy port kavart alkotása, A nagy zabálás jut rögtön a legtöbb ember eszébe. A szürreális cselekményű mű a fogyasztói társadalom erőteljes kritikája igen szatirikus módon: az szereplők már szinte maguk sem tudják miért, de folyamatosan tömik magukba az eléjük kerülő ételeket, miközben egyre inkább lealjasodnak, és végül kellően groteszk módokon életüket is vesztik a féktelen fogyasztásban. A sokszor visszataszító és durva látványvilággal bővelkedő film tele van szimbolikus, pszichológiai utalásokkal is, érdemesebb ebből a szemszögből nézni, hogy teljesebb képet kaphasson a néző Ferreri üzenetéről. Trailert nem találtunk, így alább egy filmrészlet (és aki kedvet kapott hozzá, a YouTube-on 12 részletre elosztva, angol felirattal az egész filmet is megtalálja).

Ízek, imák, szerelmek

Ferreri filmjének ellenpontja lehet a közel két órás giccsparádé, melynek központi témája ugyan nem kifejezetten a kulináris élvezetek, mégse hagyható ki a felsorolásból. Persze láthatóak jó lakmározások benne, a címből kiindulva azonban több hasonló jelenetet várnánk. Ennek ellenére mind a könyv, mind a mozi nagy sikert aratott, bár sokak szerint Julia Roberts nem volt a legjobb választás a főszerepre, mert bármennyire is próbálkozott, sem a lelki megtisztuláson átesett nő, sem pedig az igazi gasztro-megszállott alakját nem tudta igazán visszaadni.

Babette lakomája

Az Oscar-díjas dán film szintén az ételek és az evés szimbolikájával mesél el élettanulságokat. A főszereplő a házvezetőnőként dolgozó Babette, akinek egyszercsak hatalmas összegű nyeremény üti a markát. Úgy dönt, mielőtt elmegy a puritán, szigorúan vallásos kisvárosból, egy nagy lakomával örvendezteti meg annak pár lakosát, illetve a családot, ahol élt. A vacsora alatt azonban lassan mindenki rájön, mi mindent is hagytak ki az életükből, és zárkóztak el attól, ami szép és jó, illetve kezdik felfedezni a főzés és az evés örömeit.

Csokoládé

A Johnny Depp és Juliette Binoche főszereplésével készült film a könnyedebb vonalat képviseli, és kötelező a csokoládérajongóknak. Kevésbé rajongóknak az alkotás arra a bölcsességre világít rá, hogy nem mindig kifizetődő, ha vágyainkat, érzéseinket elfojtjuk – és ez persze az édességfogyasztásra is igaz. Az Oscar-díjjal is jutalmazott film valójában egy könnyed tanmese az életről és a szerelemről, természetesen számtalan étvágygerjesztő képpel, amelynek hatására a legkeményebb diétázók is elcsábulnak.

Bella Martha

Az Ízlések és pofonok című amerikai vígjáték eredetije egy kevésbé ismert, 2001-ben készült német film, mely egy elhunyt testvére lányát egyedül nevelő szakácsnő életéről szól. A Martina Gedeck által megformált, szigorú nő élete azonban hirtelen megváltozik, amikor új munkatárs kerül az étterembe. A mozi sokak szerint kissé unalmasra sikeredett, mások szerint pedig épphogy sokkal élvezetesebb az amerikai klónjánál, de az étvágygerjesztő képsorok biztos mindenkit kárpótolnak.

Julie és Julia – két nő, egy recept

Nora Ephron megtörtént eseményeken alapuló filmje hatalmas siker lett a gasztromozi rajongók körében, hála az Oscar-díjas Meryl Streep és Amy Adams nagyszerű játékának. A film fő témája a női önmegvalósítás, amit két szálon is követhetünk: egyrészt bepillantást nyerhetünk a híres Julia Child életébe és munkásságába, aki a '60-as évek nagy sikerű főzőműsorainak háziasszonya volt; illetve a hobbi gasztroblogger – később író – Julie Power próbálkozásaiba a konyhában; valamint abba, hogyan fonódik össze e két nő története. Akit érdekel a francia konyhaművészet, vagy hogy hogyan kell egy homár életét kioltani, illetve az, hogy miképp kell szívvel-lélekkel, derűsen főzni, annak mindenképp ajánlható a két nő szerethető története.

Szeress Mexikóban

Aki szereti a valóságtól kissé elrugaszkodott történeteket, az bizonyára imádta a Laura Esquivel regényéből készült, Szeress Mexikóban című filmet. Az alkotás az egyfajta varázshatalommal bíró Tita-ról szól, akinek családi kötelessége életét édesanyja ápolásának szentelni, férj és gyerekek nélkül. Amikor megismerkedik Pedróval, nem tud megálljt parancsolni az érzelmeinek, de szerelmük a családi hagyomány miatt nem teljesülhet be. Tita így kénytelen minden vágyát és érzését belefőzni ételeibe, majd rájön, ezzel a képességével remekül tudja manipulálni a többieket.

Étel, ital, férfi, nő

Az idén (is) Oscar-díjjal jutalmazott Ang Lee 1994-es alkotása nagy népszerűségnek örvend a gasztrofilmek kedvelői körében, de mivel szerencsére ez egy jó film, nemcsak köztük. Az alkotás egy tajvani családról szól, ahol az özvegy apuka egy menő étterem séfje. Az étvágygerjesztő ételek özöne szinte el is veszi a figyelmet magáról a cselekményről, ami lényegében az apa és lányai különleges élethelyzetét, egymáshoz való viszonyát és mindezek finom változásait mutatja be az egymásnak főzőcskézéseken és a közös étkezéseken keresztül.

Sonka sonka

Akárcsak A nagy zabálásban, úgy ebben a filmben is az ételek testesítik meg az emberek elfojtott szexuális vágyait. Az akkor még csak 17 éves Penépole Cruz és Javier Bardem első közös alakítása hatalmas sikert tudhatott magáénak ezzel a prűdnek közel sem nevezhető történettel, amiben egy szenvedélyes szerelmi sokszöget követhet a néző nyomon. Van benne minden, ami Bigas Luna rendező szerint egy jó filmhez kell: tiltott szerelem, szex, kikandikáló női mellek, na és persze sonkaviadal.

Olasz módra

Az Olasz módra amellett, hogy szinte valóságos kulináris orgazmussal ajándékozza meg a nézőket, bepillantást enged az étteremvezetés bonyodalmaiba is. A film egy olasz testvérpárról szól, akik Amerikában szeretnének egy igazi, hagyományhű olasz éttermet nyitni. A baj azonban az, hogy a köztudottan ízlésficamos amerikaiak többre értékelik a sültkrumplit és a hamburgert, mint a valódi itáliai ínyencségeket. Ebből persze konfliktus adódik a testvérek, a hagyománytisztelő Secundo, és a vérbeli üzletember Primo között, mivel nem tudják eldönteni, kiknek is tegyenek a kedvére.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.