Závada Péter és Simon Márton tovább faragja a rímeket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Közel másfél óráig hallhattuk, ahogy Simon és Závada felolvas, közben pedig Sabák úgy pengette a húrokat, ahogy az oroszok az R-betűket.

Mit is tudunk Závada Péterről azon kívük, hogy a Kossuth- és József Attila-díjas Závada Pál fia? Akik nem rajonganak annyira a hazai hip-hopért, azok bizony nem túl sokat. Závada Péter Újonc Petiként tűnt fel Akkezdet Phiai nevű formációban több mint 10 éve. A Rohamban rendezett ÖsszHang sorozat keretében ezúttal Závada szerkesztőjével, Simon Mártonnal – aki egyben műfordító és elismert kortárs költő is – olvastak fel verseikből Sabák Péter bőgőkíséretével.

Galéria ikon

8

Galéria: Závada Péter és Simon Márton saját verseit olvassa fel a Roham bárban
Fotó: Dívány

Simon Márton és Závada Péter saját verseiket olvasták fel. Závada idén megjelent könyvéből, az Ahol megszakad című kötetéből is hallhattunk pár verset. Közel másfél óráig hallhattuk, ahogy Simon és Závada felolvas, közben pedig Sabák úgy pengette a húrokat, ahogy az oroszok az R-betűket. Na, nem olyan keményen. Inkább profin, hol lágyan, éppen úgy, ahogyan az elhangzó sorok hangulata, feszültsége éppen megkívánta. Az eseményt nem öltöztették hivatalosra szabott köntösbe, laza volt, családias, visszafogottan rajongós, és visszafogott. A helyszín is ideális volt, hiszen Závadáék nem 5 méterről néztek le a közönségre, ott voltak az orrunk előtt, nekünk olvastak, nem maguknak, nem a kameráknak. Závada már a Könyvesblognak is elmondta, Parti Nagy volt rá igen nagy hatással, bár író apja mellett sokáig úgy tekintett apja mesterségére, mint egy átlagos munkára. „Parti Nagy Lajos volt az, aki kiégette a relét az agyamban. Tizenkilenc-húszévesen nagyon benne voltunk az akkezdetphiaizásban: meggugliztam magunkat, találtam egy cikket, amelyben azt írták rólunk, hogy felületesek vagyunk, és hogy elbagatellizáljuk a szövegeket. Ekkoriban olvastam Parti Nagynak az Esti kréta című kötetét, amelyről nagyon önző és nagyképű módon azt gondoltam, nem is áll annyira távol attól, amilyen szövegeket mi szeretnénk írni.” Írt is, és nem is akármilyen műveket!

Galéria ikon

8

Galéria: Závada Péter és Simon Márton saját verseit olvassa fel a Roham bárban
Fotó: Dívány

Závada Péter: Boldog Óra

Élek, s ez ritka alkalom.

A fény kisujjnyi, törtfehér

sugár a kerti asztalon.

Tán megjössz, mire körbeér.

E nyári kert az árnyaké.

Nyugodt ez így ma. Gondolom.

A fény, akár az árpalé

szivárog át a lombokon.

Ma mégse jössz. A sarkon állsz.

A nap korongja fölragyog:

ezernyi égi vaskohász

locsolja szét a sörhabot.

Tudom, hogy ez nem épp vidám:

e nemjövés, ez ócska szesz

– élek, s ez nem az én hibám.

Ígérem, orvosolva lesz.

(Forrás:HOLMI)

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.