Sugárözönben 3. – Kerüld a zónákat!

sugarozon-keruldelA földsugárzások önmagukban nem okoznak betegséget, ám hosszú idő alatt legyengíthetik az immunrendszert – a földsugárzás kiiktatása után az állapot átmenetileg rosszabbodik, amíg a szervezet helyre nem állítja az energetikai egyensúlyt. 

cikk-tipus-altalanos

A radiesztéziai vizsgálódások azt mutatják, hogy a daganatos betegségben szenvedők fekhelyei gyakran vízér- vagy valamiféle más földsugárzás zónájába esnek. 

Freiherr von Pohl radiesztéta 1929-ben térképet készített a Vilsburg alatt húzódó vízerekről. Ezek után felkérte a település tisztiorvosát, hogy az övével megegyező léptékű térképen jelölje be azokat a házakat, ahol rákban haltak meg emberek. Az orvos jelölései minden esetben a Pohl által felmért és berajzolt vízereken nyugodtak. Pohl ezek után azt is megmondta, hogy hol álltak a halottak fekhelyei, a lakók pedig csak helyeselni tudtak. 

Az emberi szervezetben folyamatosan keletkeznek rákos sejtek. A jól működő immunrendszer azonban felismeri és elpusztítja őket. Ha állandóan negatív hatásoknak - vegyi anyagok (például élelmiszeripari adalékanyagok, növényvédőszer-maradványok, gyógyszerek) környezetszennyezés, helytelen táplálkozás, egészségtelen életmód, stressz - van kitéve, ráadásul még káros földsugárzásban is alszik az illető, akkor a beteg sejtek felett aratott győzelem korántsem biztos. 

Igaz, a rákot nem egyetlen ok váltja ki, együttesen ható negatív tényezők zavarják meg a sejtosztódás folyamatát. De egyetlen rizikófaktor kizárásával is csökkenthető a daganatos betegség kialakulásának esélye. A „sugárzónákat” ezért is tanácsos elkerülni. Ha pedig már kialakult valamilyen betegség, mindenképpen ajánlott hozzáértővel felméretni a lakást, hogy radiesztéziai szempontból megfelelő helyre kerülhessen a fekhely és a munkahely – ahol általában a legtöbb időt töltjük. 

A fekvőhely megváltoztatása – egészségügyi probléma fennállta esetén – általában attól függően hoz gyorsan vagy lassabban eredményt, hogy mennyi ideig feküdt az illető adott földsugárzásban. A földsugárzási zóna kiiktatását követően eleinte az egészségi állapot - általában két-három hétig tartó - rosszabbodására lehet számítani. Ez természetes folyamat, ne ijedjünk meg, a szervezet ilyenkor igyekszik helyreállítani az elveszített energetikai egyensúlyt. 
 

A sorozat korábbi részei:

A Curry feltölt és pozitív, de ha az energiaháló rácspontjaiba kerülsz, káros hatások érik az idegrendszered – radiesztézia a Díványon, második rész: a sugárzások fajtái, hatásai, pálcák és Geiger-Müller számlálók. | Sugárözönben 2.

A földsugárzások alaposan megkeseríthetik az életed, de hogy pontosan hova is helyezd az ágyad, azt csak a pálcás/ingás emberek és a kutyád tudják – radiesztézia a Díványon, első rész. | Sugárözönben 1.

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek