Zanza!

hastanc-fokuszMi az a különös vonzerő, amely Európától Ázsián át Dél-Amerikáig hastáncra csábítja a nőket tekintet nélkül korra, társadalmi státusra vagy akár vallási nézetre? Miért lett népszerű Európában éppúgy, mint a salsa birodalmában?

Háromgyerekes nagymama, gerincferdüléses egyetemista lány, frissen szült kismama, stresszes napját záró ügyvédnő, irodából szabaduló asszisztenslány ringatja csípőjét egyazon ledér öltözékben delejes zenére, csábos mosollyal, majd szende szemlesütéssel, miközben egyetlen férfi sincsen még csak hallótávolságban sem.

Az arab világban a hétköznapok szerves része a hastánc

Összegyűlnek valahol a nők, bekapcsolnak egy magnót, és már billennek is a csípők. Alkalom sem kell hozzá, noha a kezdetek kezdetén szertartásokhoz kapcsolódott, születéshez, termékenységi rituálékhoz.
A férfiszemektől most is rejtve van, a szórakoztatóiparból közismertté vált hastáncosnő alakja inkább üzleti kreatúra, mintsem régi kultúrák terméke. A szerájokban élő háremhölgyek sem léphettek fel idegenek előtt, leginkább együtt, egymásnak táncoltak, és időnként az uruknak persze.

Miért lett népszerű Európában éppúgy, mint a salsa birodalmában?

Az egyik ok talán a mozgás mibenlétében rejlik. Apró, izolált mozdulatokból áll, amelyek viszonylag könnyen elsajátíthatók (hobbiszinten), nem kell hozzá különösebb hajlékonyság, speciális alkat, és soha nem lehet belőle kiöregedni. Másfelől nem kell hozzá partner. Persze lehet vele otthon „villogni”, de ahhoz, hogy valaki rendszeresen tánchoz jusson, nem kell falábú, izzadó tenyerű partnerek után kilincselnie, sőt azzal az esetlegesen kínzó gondolattal sem kell szembesülni, hogy még vagy már nincs éppen partnere. Mert a hastánc a nők tánca, egy belső utazás, saját nőiességünk megélése (amely partner nélkül is létezik).

hastanc1

Az órák zöme tükrös teremben zajlik, így kénytelenek vagyunk TÜKÖRBE NÉZNI. A tánc folyamán, ahogy emelkedik a mellkas vagy ráz a csípő, ahogy kitárulkozunk a felkínáló mozdultban, vagy visszautasítunk egy finom vállrázással, látjuk magunkat csábos, hódító és visszahúzódó nőként. A mozdulatok lágyak, finomak. Így a hozzájuk kapcsolódó érzelmek és dallamok is.

Sokaknál terápiaként is működik lelki és fizikai értelemben egyaránt

A has- és fenékizmokon kívül az intimizmokat is erősíti, így szülés előtt és után különösen jótékony lehet, de van, aki gerincproblémájára talált gyógyírt általa. Más mozgásokhoz, táncokhoz hasonlóan ez is lazít, oldja a stresszt, sikerélményt ad, növeli az önbizalmat, de ami legalább ennyire fontos: közösséget jelent. Életre szóló barátságok kötődnek az órák utáni röpke teázásokból, a közös koreográfiatanulásokból, s a ruhadekorálások vagy selyemkendőfestések között más női témák is terítékre kerülnek. Amira és Salima (alias Németh Krisztina és Vásárhelyi Rita) is a hastánc révén talált egymásra (és részben magára is). Egyikük sem gondolta volna a kezdetek kezdetén, hogy hivatásukká válik majd. Mindketten oktatnak itthon és Barcelonában, számos hazai és külföldi versenyen hagyták már ott a névjegyüket klasszikus arab irányzatokban éppúgy, mint fúziós, spirituális produkciókkal. Női mitológiák, istennőalakok, női archetípusok elevenednek meg előadásaikban, máskor az alapelemeknek hódolnak egy-egy táncmandalával.

hastanc3

Arab, spirituális zenék, hazai dj-k keverései mind kapcsolhatók a hastánchoz. Sőt a mozdulatok is keverhetők, egyre több fúzió születik: flamencóval, salsával, indiai tánccal stb. spékelt hastáncok – a legismertebb talán az Egyesült Államokban napvilágot látott American Tribal Style. E nyitottság nemcsak korunkban jellemzi a hastáncot: története során is különböző kultúrákhoz, vallásokhoz, népekhez kapcsolódott, és alapvetően improvizációra épült.

A külcsín a végtelenségig variálható, a lényeg azonban változatlan: hogy saját benső éneddel kapcsolatba kerülj. Éld meg a lágyságot, a kedvességet, a női erődet, spirituális lényedet! Örülj annak, hogy nő vagy!

 

fokuszgrafika

Fókuszban Afrika kultúrája, népei, minden, ami fekete földrész – további cikkek a témában itt!

 

Kapcsolódó linkek:

Németh KrisztinaAmira
Az Amira Art Company vezetője, táncművész, oktató, koreográfus

Vásárhelyi RitaSalima
A Compaňía SEHAR vezetője, táncművész, oktató, koreográfus

Közös produkciók Barcelonában és Budapesten:
Zambra – Flamenco és Orientális Táncelőadás

 

Ha ez a cikk tetszett, ezt is ajánljuk:

Insallah! Ha az Isten is úgy akarja, boldogok lesztek, kántálja a tömeg – elérkezett Hezsér és Szálem esküvőjének hetedik napja.  | A szüzesség ma is kötelező!

Lehet-e táncolni az elektronikus zenére, működik-e cuccozás nélkül, miből építkezzünk 2009-ben a táncparketten? | Csak az ecstasy rángatja a testedet?

 

Blogmustra