Nézegess aurát! 6.

Zanza!

aura6Mielőtt belevágnánk az aura színeinek elemzésébe, elárulok egy titkot. Bár képes vagyok látni az aurát, színeket csak a narancsnál és a koronacsakránál láttam. De ez ne kedvetlenítsen el, mert ami nekem nem sikerült, neked sikerülhet: én például (Német Imi óta) biciklizni is csak akkor tudok, ha leér a lábam.

Az aurabambulók megfigyelései és elemzései alapján az emberek energiaburkának színeiből következtetni lehet az illető személyiségére és karmájára, vagyis az is megfejthető, mi lenne a dolgunk az életben.
Mindenkinek többszínű az aurája, de van egy uralkodó szín, amely az egészre jellemző. Ez a domináns szín fokról fokra megnövekszik majd a szemed előtt, és erősödik. Kivéve, ha az illető nem őszinte vagy túlzottan szorongó, mert akkor az aurája összezsugorodik, és elhomályosodnak a színei.

Ezek a színek kezdetben csak halvány elszíneződésnek tűnnek. Többen úgy látják, hogy az eddig szürkésfehér aura hirtelen kék lesz. Aztán fokozatosan más színek is megmutatkoznak. Elmosódottak, mintha kifakultak volna. Talán az is eszedbe jut, hogy csak képzelődsz, nincsenek is ott színek. Higgy magadban, nem képzelődsz! Csak türelem…


A makacs rózsaszín

A rózsaszín ködben leledző emberekről azt gondolnánk, kettőig sem látnak a szerelemtől, de ez nem így van. Ez a pénzügyi és anyagi sikerek aurája, vagyis az ilyen ember nagyon tehetséges az üzleti világban. Makacs és határozott, magasra teszi a mércét, és rendíthetetlenül nyargal célja felé. Bár alapvetően szerény és békés emberek, gyakran töltenek be hatalmi, vezető szerepet.

 

A naiv bronz

A bronz alapszínű emberek segítőkészek, gondoskodók, humánusak. Gyakorta találkozni velük a szociális munkások között, vagy egy kórházban tüsténkednek mint ápolók. Hisznek abban, hogy az ember alapvetően jó, és képesek bárkit szeretni. Éppen ebből következik, hogy hiszékenyek, könnyen rászedhetők.


Ritka, mint a fehér aura

A fehér alapszínnel rendelkező emberek mintha nem is e világi lények lennének. Végtelenül tiszták, becsületesek, és mintha nem is lenne egójuk, tudomást sem vesznek önmagukról. Ők az igazi segítők, akár saját kárukra is képesek másokon segíteni. A mesterek, tanítók között gyakran fellelhetők, mert roppant módon intuitívak, és megdöbbentően bölcsek – akár már gyerekkorukban is.


Az energikus vörös

Egy percig is képtelen nyugton maradni. Hamar lázba jön, és máris rohan, hogy cselekedjen. Kolerikus, vigyázz vele, robban. Erős egyéniség, vezető. Vágyik az elismerésre, az érvényesülésre, a szereplésre. Gyakran van felelősségteljes pozícióban, lendületes, ugyanakkor szeretetre méltó és melegszívű. Kicsit önző, de meg van győződve arról, hogy önnön lényének előtérbe helyezésével a szent cél megvalósulását segíti elő.


Barátom, a narancssárga

Képtelenség megbántani, türelmes, jóindulatú, melegszívű, segítőkész. Intuitív, tapintatos, jó barát. Ha zűr van körülötted, hívj csak egy narancssárgát, máris tudja, hogyan kell elsimítani a konfliktusokat. Valójában már a lényéből kiáradó energia is nyugtat, megszelídít. Kicsit lusták, kicsit felületesek, de két lábbal állnak a földön.


Sárga, a nevettető

Az ilyen ember kreatív és ragyogóan okos. Imádja a bulit, a sok embert, imád a kör közepére állni, és vicces történeteket mesélni. Szeret sokat nevetni, nevettetni. Lelkesen kap bele valami újba, de semmiben nem mélyül el. A poén kedvéért hajlamos kicsit csúsztatni a sztorin, egy-két füllentés is becsúszik néha, de annyira kedves, hogy ezt mindig elnézik neki.


Doktor Zöld

Ők a nagy gyógyítók. Békeszeretők és nagylelkűek. Tűnhetnek szelídnek, de közben önfejűek és igen makacsok. Egy kicsit problémásak az új eszmék vizsgálatakor, mert lóellenzősek és saját elképzeléseikben megingathatatlanok. Hosszú évekig tanulnak, ők azok, akik az apró betűs részt is kenik-vágják a tankönyvből.


Az örök fiatal kék

Százévesen is úgy tudnak nevetni, tervezni, lelkendezni, mint egy kisgyerek. Képtelenek megkomolyodni, de épp ezért szeretjük őket. Mivel semmi nem izgatja fel őket túlzottan, mindig kilábalnak valahogy a nehézségekből. Hűségesek, őszinték, bármi újba belevágnak, de ha elunják, feladják.


A jóságos indigók

Az indigókék ritka szín, és nehéz felismerni, mert tűnhet lilának vagy kéknek. Az igazi indigók melegszívűek, a nagy gyógyítók kerülnek ki közülük. Képtelenek nemet mondani, így gyakran kerülnek mások csapdájába.


Ibolyalila, a szellemi vezető

Ez az aura a spirituális és intellektuális fejlődés jele, vagyis tulajdonosa egész életén keresztül fejlődik spirituálisan. Aurájának színe annál erőteljesebb, a fejlődés szintje minél magasabb. Ami nem túl szimpi bennük, hogy mivel tudomásuk van spirituális fejlettségükről, gyakran fennhéjázók, lekezelőek.


Álmodozó ezüst

Elég ritka alapszín. Tulajdonosuk egy igazi ötletgyáros. Napja nagy részét egy karosszékben tölti és álmodozik. Fantasztikus ötleteket szül, de sajnos nem képes megvalósítani őket, mert egyáltalán nem gyakorlatias. Nehéz őket cselekvésre bírni, de ha sikerül, csodákra képesek.


A hatalmas arany

Spirituálisan, intellektuálisan, humánusan a topon van. Nagyszabású terveket dédelget, és véghez is viszi őket, jaj annak, aki meg akarná akadályozni benne. A világ megváltásán fáradozik. Szenteknek és erősen spirituális embereknek van ilyen alapszínű aurájuk, ami korlátlan lehetőségeikre utal.

 

Felhasznált irodalom: 
Richard Webster: Az auralátás gyakorlata

 

A korábbiak:

Nézegess aurát! 5.

Nézegess aurát! 4.

Nézegess aurát! 3.

Nézegess aurát! 2.

Nézegess aurát!

 

Blogmustra