SPIRIT

Milyen a jó asztrológus?

2009. május 3., vasárnap 15:29

jovomondoAmikor elszánjuk magunkat arra, hogy felkeresünk egy asztrológust, fontos jó előre megtudakolni néhány dolgot arról a személyről, aki sorsunkat elemzi majd.

arrow_purpleAz első lényeges szempont az, hogy az illető szakképzett legyen, a csillagjóslás tudományát mesteri szinten űzze. Utóbbi tulajdonság általában sokéves tapasztalatot feltételez, ám ez nem jelenti azt, hogy egy kezdő asztrológus nem lehet kellően intuitív és bölcs.

arrow_purpleSzerezzünk be információt arról, hogy a csillagfejtés tudományában jártas szakembernek milyen az életminősége, vagyis rendezett életet él-e, önmagával és a környezetével képes-e harmóniában létezni.

arrow_purpleTudakoljuk meg: milyen célból „praktizál”, a hozzá fordulók segítése motiválja-e, vagy sokkal inkább az anyagi szempontok vezérlik.

arrow_purpleFontos az is, hogy az asztrológus személyes találkozó keretében elemezze a születési horoszkópot, ne pedig látatlanban mondjon bármit is a képlet tulajdonosáról. Ugyanazt a képletet ugyanis sokféle szinten lehet megélni, s a horoszkóp nem ad információt arról, hogy az illető éppen hol áll a fejlődésben. Arról csak személyes találkozó során tud informálódni a szakember.

arrow_purpleInformációink között mindenképpen szerepeljen az, hogy a választott asztrológus bepontosítja-e a képleteket. A kapott születési adatok általában pontatlanok, ezért minden esetben korrigálni kell a horoszkópot. A szakember ilyenkor fontos életeseményeket kér dátumokkal együtt, amelyek segítségével elvégzi a pontosítást.

arrow_purpleAki mestere a szakmának, soha sem mondja meg a „tutit”. A képlet lehetőségeket mutat, s hogy azokkal az illető hogyan sáfárkodik, az már az ő szabad akaratán múlik.

arrow_purpleKihangsúlyozandó, hogy a jó asztrológus a képlet tulajdonosát sohasem nyomja bele még mélyebben a problémájába olyan kijelentésekkel, hogy „nézze csak, itt van ez a fényszög, mit is mondjak…, hát reménytelen a helyzet” stb. Nem kelt félelmet, és nem tesz az illető tudatába negatív programot! Nem mondja egyetlen csillagról sem, hogy sötét, mivel tudja: a csillag fénylő égitest, ily módon nem lehet sötét. Sötétség csak az emberi fejekben és szívekben lakozhat, nem pedig a csillagokban. Mindezek helyett rávilágít a hozzá forduló feladatára – hiszen a képletben nem feloldhatatlan kvadrátok, hanem megoldandó feladatok vannak! –, s fogódzót adhat ahhoz, hogy mindezekkel meg tudjon birkózni. Például mondhat analógiákat, amelyek magasabb szintű megélési lehetőségeket mutatnak stb.

arrow_purpleAz ismérvek között említhetjük még a jól érthetőséget – vagyis a szakember nem használ az asztrológiában nem járatos ember számára ismeretlen szakaszavakat. Továbbá intuitív – nem könyvszagú – elemzést ad.

arrow_purpleRendkívül fontos, hogy a csillagfejtés tudományát jól ismerő szakember ne vetítse rá a saját képletét a horoszkóp tulajdonosára! Vagyis, ha hasonlóságokat vél felfedezni a sajátjával, ne gondolja mindjárt, hogy mindkettejüknek ugyanaz a feladata!

arrow_purpleÉs a leglényegesebb információ: a halál időpontját nem szabad kiadnia az asztrológusnak!

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta