SPIRIT

A bujaság kecskéje és a sátánisták

2010. február 26., péntek 09:20

Úgy tűnt, a pentagram szomorú története lecseng a XIX. század végére, hiszen akkor már pozitív mágikus tartalommal ruházták fel a szimbólumot. Azonban végszóra befutottak a sátánisták, és megtetszett nekik.

Cikkünk első részét itt találod.

pentagram-bolzaniA kereszténységben elég sokáig volt Krisztus jelképe a pentagram, sőt még kifejezetten használták is gonosz erők ellen - Goethe-nél is azért rajzol Faust pentagramot, hogy Mephisto-t távol tartsa. Elég sok mindent asszociáltak a pentagramhoz: az öt érzékszerv, Krisztus öt sebe, és így tovább. A kereszténység által áthatott Artúr-mondakörben is gyakran találkozunk a pentagrammal.



A bujaság kecskéje

A pentagram megítélésének átfordulása a tizenkilencedik századi francia okkultista Eliphas Lévinél pentagram-baphometkezdődik. Az ő idejére már az a felfogás volt az általános, hogy a felfelé egy csúccsal rendelkező pentagram pozitív szimbólum, mert a lélek vagy szellem erejét jelképezi az elemek felett. Ugyanígy Lévi is pozitív mágikus szimbólumként értelmezi a felfele néző pentagramot, ezért is rajzolta a pozitív és negatív energiák ötvözését bemutató, kecskefejű Baphomet fejére. Itt kezdődtek a bajok. A kecskék megítélése a keresztény folklórban a kora középkor óta erősen negatív (a kecske szimbolikája külön cikk témája lesz), így a mai napig sátánista szimbólumként kezelik Lévi rajzát annak ellenére, hogy Lévinek semmilyen közvetlen köze nincs a sátánizmushoz. Sőt, maga Lévi írta a lefelé mutató pentagramról, hogy kerülendő, hiszen az anyag győzelmét jelenti a szellem felett, szimbolikusan nézve pedig a bujaság kecskéje támadja a mennyeket a szarvaival.

Az új jelentés elterjedése

pentagram-sigil

Lévinek ezt a felfogását adaptálta a hatvanas években Anton Szandor LaVey a modern ateista sátánizmus alapszimbólumaként. Igaz, az ő sátánja sem konkrétan a keresztény Sátán - nem személy, hanem egy koncepció, ami egy bármilyen külső, felsőbbrendű erőbe vetett hit helyett az emberi egót helyezi a középpontba.
LaVey nyomán a lefele fordított pentagram aztán szépen elterjedt, más sátánista irányzatokban is lecserélve az addig a hol a keresztény Istennel, hol az egész vallással, hol pedig az egyházi dogmával való szembefordulást megjelenítő lefelé fordított keresztet. Ma a szimbólumot időszakonként felhasználó hírességek (legismertebben Ozzy Osbourne, aztán Brian Warner, a Marilyn Manson énekese, és különböző metálegyüttesek tagjai) és az ő hatásukra pentagram-jeles bizsukat hordó rajongók túlnyomó többségének köze sincs egyik sátánista valláshoz sem, itt inkább a jelkép viseletével elérhető sokkhatás, a polgárpukkasztás van előtérben.
A dologból a legrosszabban az olyan újpogány vallások követői jöttek ki, akik a pentagram felfelé fordított változatával a középkori neopitagoreánusok felfogását folytató „négy elem és a lélek" értelmezését képviselik, és ebbe aztán igazán senki bele nem köthet.

KOMMENTEK

  • 2010.03.01 12:12:46valakimas

    Nem szeretnék a kecske szimbolikájáról szóló cikk elébe vágni, csak megjegyezném, hogy már az Ószövetségben is egy kecsekbakra kellett ráolvasnia a zsidó főpapnak a nép bűneit, évente egy alkalommal, amelyet azután a pusztába zavartak (ahol a démonok széjjeltépték azt a rávetett bűnök miatt). A zárójeles állításra a Biblia nem utal, de a zsidók hiedelme szerint így van. Nem mellesleg egybevág a véresáldozat és a későbbi Újszövetségi megváltás mechanizmusával is.
    Természetesnek látszik, hogy a kecske ezen negatív szerepe miatt vonta magára könnyedén a keresztény folklór hiedelmeit, vélelmeit is.

Blogok, amiket olvasunk

Váci utca Chanel Resort 2013

Versailles, szökőkutak, púderszínű, 20-as évek-beli hajak, Karl vicces fiúkái, hímzések: ilyesmi lesz jövőre a Chanel, ha megérjük.

Valódi Sáfrány Öt mártogató a spárgához

A mártogatókhoz vagy dippekhez általában nyers zöldségeket szokás adni viszont a spárgaszezonban könnyű vacsoraként ajánlom!

Hölgypilóták Az egyik legfiatalabb pilótalány

A britek egyik legfiatalabb nagygépes közforgalmi pilótanője Kate Moran.

CsP Soha nem feküdtem le pénzért pasival

Levélírónkat vallatás alá vette a pasija, de egy idő után a lány annyira megelégeli a stílust, hogy viccből azt hazudja neki, csak egyszer csinálta.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.309 Ft / apartman / éjtől.
  • Pünkösdi hosszú hétvége Hamarosan itt az újabb hosszú hétvége! Kapcsolódjon ki belföldön! Ajánlatok 5.300 Ft / fő / éjtől.
  • Montenegró Pihenés csodálatos környezetben. Töltse a nyaralását Montenegróban! Ajánlatok 2.294 Ft / fő / éjtől.

Hirdetés

Hirdetés