Zanza!

A hipnotizált személy nem vehető rá bármire, ahogy a filmekben, mert ez egy különösen éber állapot – viszont hozzáférhetsz tudatalattidhoz, és ott a lényeg: tudatos elméd hazugságokkal traktál viselkedésed mozgatórugóit illetően. Interjú a terapeutával, első rész..

article-type-interju


hipnozisNézem a Helyszínelőket, újabb gyilkosság, az áldozatot ezúttal hipnózisban ölik meg. Nem ez az első film, amelyben így vagy úgy, de előjön a hipnotizálás, főleg annak a negatív (mint az majd a cikkből kiderül: hamis) oldala. Biztos te is láttál-olvastál már olyan sztorit, amelyben egy kétes kinézetű alak hipnotizál valakit, akit aztán megerőszakol, vagy titkokat csal ki belőle, esetleg bankrablásra, gyilkosságra veszi rá, végső soron átformálja a személyiségét. 

Ilyen előzetes „tudással” érkezem Radosavljevic-Szilagyi Zoránhoz, aki hipnoterapeuta - a világ legjobb hipnózis iskolái közé tartozó floridai Omni Hypnosis Center-ben tanult a legendás Mr. Gerald Kein -től.

Beszélgetésünket rögtön azzal kezdi: minden ilyen filmes sztori egy nagy humbug, hipnotizálni ugyanis csak azt lehet, aki hagyja, és csak olyan változást lehet elérni benne, amit ő is akar. 

 

- Sokan úgy hiszik, a hipnózis egyenlő az alvással – mondja –, pedig a kettőnek nincs köze egymáshoz. Hipnózisban sokkal éberebbek vagyunk. Emiatt az a félelem is alaptalan, hogy a hipnózisból nem lehet felébredni. Tévhit továbbá, hogy hipnózis alatt a páciens kiadja féltett titkait - a mentális éberség miatt ez képtelenség, ráadásul, ha valamit nem akarsz, azt nem is teszed meg a hipnózis alatt.
 

Eddig azt soroltad, mi nem a hipnózis. Akkor mi? 

Ahhoz, hogy mindenki megértse, messzebbről kell kezdenem. Három elménk van - ezek nem, vagy csak nehezen kommunikálnak egymással - : tudatos, tudatalatti, tudattalan. A tudatos elme négy dolgot művel: analizál és döntéseket hoz (megvizsgál egy problémát és megmondja, hogyan oldjuk meg), ide tartozik az akaraterő és a memória is. A tudatos elme további feladata, hogy megindokolja, miért viselkedünk úgy, ahogy, csak az a baj, hogy ez az indoklás soha nem igaz. 
 

Mondj egy példát, hogy jobban megértsem!

A dohányos ember azt mondja, azért cigizik, mert megnyugtatja. A túlsúlyos pedig azt mondja, azért eszik, mert unatkozik vagy ideges. Ezek az indokok sosem igazak! Tudod, miért kezd dohányozni valaki? Mert biztonságérzetre vágyik, ami egyébként alapvető szükséglete mindenkinek. Kamaszkorban (amikor a legtöbben rászoknak a cigire) úgy érezzük, a szülők helyett inkább egy iskolai csoport jelenti a biztonságot, akik, ha cigivel kínálnak, úgy érzed majd, te is része vagy a bandának. A tudatalattink azt mondja: a dohányosok közt elfogadnak, biztonságban vagy! Vagyis kamu, hogy a bagó azért kell, mert megnyugtat. 
 

Vagyis a tudatalattinkba „betáplált” dolgok alapján viselkedünk így vagy úgy… Mik és hogyan kerülnek bele?

A tudatalattink olyan, mint egy számítógép: ha nincs benne program (szoftver), nem működik. Ha pedig megváltoztatjuk a programját, az újnak megfelelően működik majd. A programok, amelyeket „beleteszünk” tulajdonképpen a fogantatás pillanatától a jelen percig átélt tapasztalataink, minden, amit láttunk, hallottunk, éreztünk, szagoltunk. A tudatalatti nem felejt! Míg a tudatos elme elfelejti, vagy éppen megőrzi a múltbeli dolgokat, a tudatalattink olyan, mint egy videokamera: minden tapasztalásunk örökre belekerül, de emellett makacsul rögzülnek benne a negatív szuggesztiók is. 
 

Például, ha egyfolytában azt mondogatom magamnak: kövér vagyok…? Mert akkor nem mondom többet… 

Bármit is gondolsz-mondasz tudatosan, az nem igazán befolyásolja a tudatalattidat. Ha az, amit tudatosan mondasz magadnak, nem egyezik a tudatalattidban alkotott önképpel, akkor nem fog valóra válni Hiába próbálsz fogyni, a kövér emberről alkotott kép a tudatalattidban olyan erős, hogy nem fog sikerülni. 
 

És ha mától azt mondogatom: vékony vagyok? A pozitív gondolkodás, úgy tudom, hat a tudatalattira.

A tudatalatti lusta, nem szereti elvégezni azt, az egyébként nehéz munkát, hogy elfogadja a pozitív szuggesztiókat, vagyis a te példádnál maradva azt, hogy „vékony vagyok!” Ezek a pozitív szuggesztiók márpedig alapvető fontosságúak, ha azt akarjuk, hogy megváltozzon az életünk - például lefogyjunk, leszokjunk a cigiről. Csak sajnos, ha a tudatalatti azt hallja, hogy „vékony vagyok”, azt válaszolja: nem, ez nem egyezik meg a rólad korábban alkotott képpel, amely szerint te kövér vagy. A tudatalatti tehát nem mindig értékel reálisan, inkább ahhoz képest értékel, amilyen információk korábban belekerültek. És mivel lusta, inkább megtartja a dolgokat úgy, ahogy vannak, és elutasítja a pozitív szuggesztiót. Hozzáteszem: amilyen nehezen nyílik a pozitívra, a negatív szuggesztiókat annál könnyebben befogadja. 
 

Ez a működési elv állhat amögött is, hogy sokan képtelenek leszokni a dohányzásról?

Igen, gondolj csak bele! Elhatározod magadban, hogy leszoksz a bagóról. A tudatos elméd erre azt mondja: csodálatos, támogatlak, egészségesebb leszel! De ahhoz, hogy valóban le is tedd a cigit, ezt a szándékot be kell juttatnod a számítógépbe, a tudatalattidba, és meg kell változtatnod a programot. 
 

Egyszerűen hangzik - kérdés, hogyan lehet bejuttatni? 

Nem olyan egyszerű, ugyanis a tudatos és tudatalatti elme között van a kritikus faktor, amelynek egy feladata van: megakadályozni a változásokat a tudatalattiban. Ez felteszi a kérdést: átengedhetem a szuggesztiót? A tudatalatti azt mondja: „várjunk csak, már húsz éve cigizik, kell neki a bagó a biztonságérzet miatt, arról nem is beszélve, hogy ha beengedem ezt a kérést, akkor újra kell programozzam magam, ááá, inkább elutasítom ezt a szuggesztiót…”
 

Gondolom, itt jön képbe a hipnózis... 

Igen, a tudatalatti tartalomhoz hipnózisban tudunk hozzáférni, mégpedig a kritikus faktor megkerülésével. 

 

Mi történik a hipnózis során? Valóban ki lehet gyógyulni a legkomolyabb betegségekből is? És vajon tényleg létezik fájdalommentes szülés? Folytatjuk!

 

cikk-tipus-linkek

Egészen harmincéves koromig nem mertem egy nőhöz sem közeledni, aztán elhatároztam,  azért is megpróbálom - vázolt egy igen személyes példát Feldmár András arra, hogyan átkozta meg az édesanyja és hogyan küzdötte le először a félelmeit. | Feldmár András: Az adrenalintól alig hallottam, mit mondtam

 

 

Blogmustra