A balesetek konstellációja: nem kell, hogy megtörténjen!

Súlyos hiba lenne azt feltételezni, hogy az Uránusz átvonulásait szükségszerűen balesetek és tragédiák fémjelzik. Ilyesmikre, bár látszólag váratlanul, mindenfajta előzmény nélkül következnek be, csak egy hosszabb történet utolsó fázisában kerül sor.

Acauz asztrológiai hagyomány a világosság pillanatai, zsenialitás, egyéniség kibontakoztatása mellett az Uránuszhoz társítja a baleseteket, válást, drasztikus, váratlan változásokat, a rákos megbetegedések és a pszichés zavarok bizonyos fajtáit is. Uránusz tranzitok (a bolygó átvonulásai a születési képlet bizonyos életterületein, pontjain) hatására fokozottan ki lehetünk téve ezeknek a veszélyeknek, az ún. uránikus személyiségek ( tehát Vízöntő karakterűek, azok, akiknek a képletében fontos szerepet játszik az Uránusz és a 11. ház) pedig az átlagosnál jobban vonzhatnak effajta tapasztalási tartományokat. Az előző cikkben (link) említett konstellációk emellett elsősorban a Kos, Rák, Bak, Mérleg jegyek elején, az Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak jegyek legvégén születetteket érintik, ill. azokat, akiknek valamilyen horoszkóp elemük ezeken a pontokon található.
Azonban nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a megelőzés, magának a mintának a tudatosítása és más, egészségesebb, harmonikusabb megélési módok is lehetségesek, még ha nagyobb gyorsaságot, találékonyságot is igényelnek, mint más kozmikus ősprincípiumok esetében.

Előzmények

A Szent Lajos király hídja című regény nem csupán fikció: a tömegkataszrófák áldozataiban akkor is van valami közös, ha látszólag teljesen különböző családi, magánéleti vagy társadalmi háttérrel rendelkeznek. Álmok feldolgozásával foglalkozó terapeuták hosszan tudnák sorolni azokat a példákat is, amikor egy véletlen balesetnek akár több éves előzménye van a tudattalanban - csak a páciens nem vette álmai üzenetét
Az asztrológusok tapasztalatai szerint szintén léteznek bizonyos, balesetet vonzó mintázatok és tudatállapotok. Egy ilyen esemény létrejöttéhez pl. az erőpróbáló Uránusz hatások mellett Mars, Merkúr, súlyosabb esetekben Szaturnusz, Plútó hatásoknak is érvényesülniük kell, valamint az 1, 3, 6 házak jelképezte életterületek ( egyéniség, test, kommunikáció, mozgás, egészség, munka, napi szokások) is érintetté válnak - de természetesen ezúttal se gépiesen alkalmazható receptekről van szó.
Korunk egyik kórtünete, a kapkodás, több féle feladat egyidejű vállalása, a stressz, a diszharmonikus Uránusz hatásnak megfelelő tudatállapot tipikus példája. Mivel az ősprincípium nem sok figyelmet szentel az anyagi világ dolgainak, sőt, kifejezett ellenérzéssel viseltet iránta, a mi figyelmünk is elkalandozik, szórakozottá, szétszórttá válunk.

A jelenleg ható, Szaturnusz - Uránusz szembenállásnak megfelelő balesetminta potenciális áldozatai már jó ideje egy olyan helyzet foglyai, amely nem illeszkedik jelenlegi személyiségük igényeihez. Talán nem áll rendelkezésükre elegendő alkalom, mozgástér, perspektíva, hogy kibontakoztassák egyéniségüket, kötelességeik, napi rutintevékenységeik, családtagok, partner, munkahely, stb elvárásai miatt (Szaturnusz) el kell nyomniuk független, kreatív személyiségüket (Uránusz). Esetleg éppenséggel saját magukat korlátozzák: biztonságra törekvő, az újtól, járatlan utaktól, kockázatvállalástól rettegő személyiségrészeik nem engedik egészséges formában kibontakoztatni újító, egyéni utakat kereső vonásaikat.

Újabb esély a sorstól

Gyakran maguk is szenvednek az egszisztenciális csapdától,melybe önszántukból sétáltak be, de nemhogy nem tudnak kitörni belőle, hanem olyan, látszólag véletlen életeseményeket is vonzanak, melyek tovább csökkentik életterüket. Egyre ingerültebbekké, lázadozóbbakká válnak tehát, eleinte vergődnek, mint a bezárt ablaknak repülő madár, aztán apátiába süllyednek. Mígnem bekövetkezik a baleset.
Betegágyukon aztán végre elegendő időt szánhatnak magukra. Ha életveszélyből menekültek meg, talán azt is belátják, hogy törékeny, esendő emberéletük értékesebb annál, semhogy mások elvárásainak oltárán áldozzák fel, legyen szó akár életük legnagyobb szerelméről, legközelebbi hozzátartozóikról is. Máskor meg azzal a bizonyossággal lábadoznak, hogy valódi életfeladatuk betöltésével tartoznak sorsuknak (Szaturnusz) amiért az meghosszabbította földi idejüket.
Némelyikük csak egy ilyen tragédiát követően talál rá valódi hivatására. Julio Iglesias pl. hivatásos footballista volt míg egy olyan súlyos balesetet nem szenvedett, hogy orvosai kizárták lehetőséget, hogy újra járni tudjon. Lábadozása ideje alatt esze ágában sem volt kergetni a labdát, inkább megtanult gitározni és énekórákat vett. George Lucas szintén egy hajszál híján halálos balesetet követően kezdte el, még a kórházban Joseph Campbell, a világhírű antropológus könyveit olvasni. Ezek inspirálták a későbbiekben a Star Wars sorozat megalkotására.

Hogyan előzhetjük meg a baleseteket?

Az alábbi technikák alkalmazásához nem szükségesek asztrológiai ismeretek - a józan paraszti ész, egészséges önismeret, önmagunkkal és környezetünkkel szembeni őszinteség is megteszi. Ha azonban az említett konstellációk születési képletünk fontos területeit is érintik, akár az életünket is megmenthetik.


1. Vezetés közben ne vitatkozzunk a sofőrrel, utastársakkal, más autók vezetőivel. Ha mi ülünk a volánnál, inkább szálljunk ki a kocsiból és így rendezzük a vitát. Lehet, hogy nem vall túl jó modorra, de még az országút szélén is szerencsésebb kiüvöltöznünk magunkat, mint tehetetlen dühtől elvakítva egy árokban landolnunk

2. Ha azon kapjuk magunkat, hogy figyelmünk akkor is elkalandozik, „nem vagyunk testünkben", nem vagyunk jelen a pillanatban, amikor épp egy nagy figyelmet igénylő, netán veszélyes feladatot végzünk, hagyjuk abba azonnal tevékenységünket és foglalkozzunk azzal, amivel szeretnénk valójában. Ha ez nem lehetséges, kényszerítsük magunkat, akár erőszakkal is, hogy csakis aktuális feladatunkra összpontosítsunk

3. Az apróbb balesetek, figyelem kiesések sok esetben hónapokkal megelőzik a súlyosabbakat. Még komolyabb aggodalomra ad okot, ha folyamatosan elhagyjuk a holminkat, nem emlékszünk, hova tettük le azt a tárgyat, amivel pár pillanattal azelőtt babráltunk. Értékeink, különösen a részben a balesetek által is érintett 3. ház uralma alatt álló mobiltelefonunk, kerékpárunk, stb. elvesztése, meghibásodása még nagyobb figyelmet érdemel.

4. Végül, de nem utolsó sorban: ha rossz előérzeteink vannak, álmaink balesetre figyelmeztetnek, aznap ne üljünk autóba, halasszuk el a kirándulást vagy az üzleti megbeszélést, de akár repülőutunkat is. Minél erősebbek ezek a zsigeri ellenérzések, annál biztosabbak lehetünk ugyanis benne, hogy tudattalanunk, őrangyalunk, védőszellemünk - vagy, beállítottságunktól, világnézetünktől függően bárminek is nevezzük - lépett közbe az érdekünkben. Tartósan megmenekülni azonban csak akkor fogunk, ha tárgyalóasztalhoz ülünk vele, és kifaggatjuk az életünkben esedékes változásokról, ezeket pedig a gyakorlatban is végrehajtjuk (Ennek gyakorlati módjáról több cikk jelent már meg a Díványon: Párbeszéd álmainkkal, Az elnyelt vitalitás visszaszerzése, Átmenetek konstellációi).

szerzőnk asztrológus

katiasztro@vipmail.hu


Oszd meg másokkal is!
Mustra