A Kabbala szerint a tökéletes partner valahol vár rád

Zanza!

A szenvedés évek óta jól bevált és divatos hívószó: aki az ezo-szakmában még nem használta, sürgősen adja vissza az iparűzésit. Megtudtuk, hogy a Kabbala nem is zsidó tétel és segítségével mindent elérhetünk az életben. Az előadás rendkívül lelkesítő volt, mégis nehéz elvonatkoztatni attól, hogy valahol már hallottuk ezt a szöveget. Yehuda Berg a Nemzetközi Kabbala Központ ikonikus tanára, számos híresség személyes spirituális mentora először járt hazánkban.

A szenvedéssel mindent el lehet adni. A helyszínen elmarható volt Yehuda Berg Szenvedés c. könyve, akár dedikálva is. A szenvedés divatos hívó szó, mert tegye fel a kezét, aki nem szenved? Tehát mindenki a célcsoporthoz tartozik.

Az előadást a Kabbala honi arca, Steiner Kristóf hangolta elő. Feltette az egybegyűlteknek a kérdést: ki az, aki valamilyen változásra vágyik az életében? Természetesen azonnal kézerdő nőtt a fejek fölé. „Bármire is törekedünk, az mindig a holnaptól függ – reagált Kristóf. "Majd holnaptól fogyókúrázom, vagy leszokom a cigiről. Azonban ez a holnapra tolódás a világ végéig fog tartani. A változás egyik lehetséges eszköze a Kabbala.”

Ez nem vallás:bővebben a Kabbaláról a Világvallások sorozatban.

A Kabbala nem zsidó dolog

Steiner Kristóf elmesélte, hogy korábban mennyire egomán volt, mennyire nagy figyelmet szentelt a külsőségeknek, és saját boldogsága attól is függött, hogy mennyit szerepelt a címlapokon. Ám egy napon ráébredt, hogy minél többet ért el, annál többet szenvedett.

Amikor  Yehuda Berg kezébe került a mikrofon, rögtön megtudtunk egy kevésbé ismert tényt: a Kabbala nem zsidó dolog: „ Az sem igaz, hogy a Kabbala egy kultusz volna. Inkább egy segítő bölcseleti rendszer, az univerzum lényegének megragadása. Ha bizonyos jelek érkeznek hozzánk, ennek segítségével jobban rálátunk a magasabb összefüggésekre, és értelmezhetjük azokat. Egy rossz dolog is lehet jó és egy jó dolog is lehet borzalmas – egy gyönyörű esküvőt szörnyű válás követhet, és egy autóbalesetet követő koponyaröntgen is kimutathat egy még időben gyógyítható agydaganatot. Ahogy haladunk előre az életben, úgy bontakoznak ki az események és a múltat is más szemmel mérlegeljük. Semmi nem jó és semmi nem rossz."

Központban a szenvedés

Yehuda Berg a Nemzetközi Kabbala Központ egyik vezető tanára, számos híresség személyes spirituális mentora, és korunk egyik legkiemelkedőbb szerzője: nevéhez olyan bestsellerek fűződnek, mint a Kabbala ereje, az Isten 72 neve, vagy a Kabbala és a szex című sikerkönyvek. Ahogy a Kabbala mondja: „Minden léleknek joga van a boldogsághoz, annak keresése pedig feladatunk, felelősségünk és kötelességünk.” A szenvedés az ősi kabbalista bölcselet egyik központi fogalma. Yehuda Berg legújabb magyarul megjelent könyvéből megtudhatjuk, miként fordítsuk saját javunkra az élet lelki megpróbáltatásait. Az elismert kabbalista „A Változás Ügynöke” című világkörüli turnéja keretein belül látogatott Budapestre.

Érzelmi kötélhúzás zajlik bennünk minden nap

A Teremtő adott nekünk egy részt magából, amit léleknek hívunk – folytatta Yehuda Berg. "Két állandó erő működik bennünk, egyfajta lelki kötélhúzás zajlik belül minden nap. És csak akkor változtatunk, ha rá vagyunk kényszerítve. De a változásnak mélyről kell jönnie, melyet egy döntésnek kell követnie. Rengeteg energiát pazarolunk el megváltoztathatatlan dolgokra: az emberek magukat helyezik a középpontba, ami rendszerint akadályt jelent. Az önző részünk azzal foglalkozik, hogy minél nagyobbra fújja fel magát. De nekünk az legyen a célunk, hogy a dolgok mi általunk történjenek és ne velünk. Ne legyünk kiszolgáltatottak többé."

A változás elutasítja az önzést

A fejlődés érdekében meg kell osztanunk a dolgokat másokkal – javasolja Yehuda Berg, aki úgy tartja, hogy minden, amire szükségünk van, valahol a világban már jelen van. Keressük az álomlakást, ami valahol már létezik, csak nem tudunk róla. Létezik a számunkra legideálisabb partner, vagy munkahely is, csak egyelőre még húzódik köztünk egy szakadék, amit át lehet hidalni. "Ha a kapás helyett az adást választjuk". A véletlenekre nyitottá kell válni, mert bármikor szembe jöhet az ember, akire szükségünk van.

Az önző én és a pillanatnyi örömök

"Az élet néha változtatásra kényszerít minket, fokozott nyomás és stressz formájában jelzi. Az élet célja, hogy önmagunk számára bebizonyítsuk, hogy tudunk jobbak, többek lenni. Két fény létezik: a belső fény és a potenciális külső fény. A külső energiából egyre többet kell a belső fénnyé változtatni. Mindez nem túl nagy erőfeszítés részünkről, hiszen ez a fény belénk akarna jutni, ha hagynánk."

Mint elmondta, a Kabbala tanítása szerint valódi lényünk állandó harcban áll az önző énnek nevezett ellenféllel. Ha megadjuk magunkat a kísértésnek, pillanatnyi örömhöz jutunk, ám ezért hosszan tartó szenvedéssel kell fizetnünk. A fájdalomtól való végleges megszabadulás érdekében a Kabbala az ellenállás módszerét és az önző én uralmának megdöntését ajánlja. A tartós boldogság érdekében tehát gyakran a pillanatnyi szenvedést kell választanunk annak érdekében, hogy hosszú távon végleg megszabadulhassunk a lelki fájdalomtól.

Tartós boldogság vagy sebtapasz?

Ha megnézzük, hogy eddig hányan kiáltották ki magukat a változás ügynökének, akkor rájövünk, hogy ez a mézes eszme kevés ahhoz, hogy ébren maradjunk. Piacképes vallás, reméljük, mélyebb tartalmú az elhangzott ezoterikus közhely-gyűjteménynél: ha nem kérnek érte sokat, akkor roppant léleküdítő.

Az előadás alapján hirtelen nem is lehet eldönteni, hogy bioenergiát, könyveket, egy tanfolyamot vagy egy letorrentezhető hamburger-filozófiát kínálnak nekünk. Hogy mindez csak helyi érzéstelenítő, sebtapasz, üdvösség, vagy ezo-kereskedelem, döntse el mindenki maga. Mindenesetre ez a fajta intézményesített Kabbala, a zengzetes anekdotákkal, könnyen fogyasztható, első hallásra pofonegyszerű tételekkel simán beilleszkedik a többi divatos irányzat közé.

Fotó: Kováts Dániel

Blogmustra