„Fontosnak tartom, hogy minél többen szerezzenek tudomást arról, hogy az Asperger- szindróma létezik, és hogy nem minden autizmussal élő olyan, mint Raymond az Esőember című filmben. Az Asperger-szindrómások az autizmus spektrumán belül nagyon változatos képességekkel és fogyatékosságokkal rendelkeznek” – mondja a livewithit.blog.hu szerzője, Semota.
Azt hitték, szándékosan dacolok a szabályokkal
Semota már gyerekkorától kezdve világosan látta, hogy más, mint a többiek. A legfeltűnőbb az volt a számára, hogy az emberek nagy többségével egyáltalán nem találta meg a hangot, és - számára teljességgel érthetetlen módon - rövid idő után minden közösségben a perifériára szorult.
„Nem volt olyan szemmel látható furcsaságom, ami indokolta volna ezt. Semmi testi hibám nincs, sőt, kifejezetten jó megjelenésű vagyok, és rendezett családban, értelmiségi szülők gyermekeként, nagy szeretetben nőttem fel, így a gyerekkorban elszenvedett traumák sem indokolhatták a szociális nehézségeimet. Ráadásul az intelligenciám is messze kiemelkedett a kortársaimé közül, 9 éves koromban egy IQ-teszten 158 pontos eredményt értem el. Amikor kamaszodni kezdtem, a beilleszkedési nehézségeim a tanároknak is egyre inkább szemet szúrtak. A legtöbben észlelték ugyan, hogy nem tartom magam a társas viselkedési szabályokhoz, de az okait nem vizsgálták. Azt hitték, hogy szándékosan dacolok a tanárok és a közösség elvárásaival, pedig erről szó sem volt.”
Képesek beilleszkedni a társadalomba
Az Asperger-szindróma egy neurobiológiai fejlődési zavar, az autizmus egy enyhébb formája. Míg az autistáknál korán megfigyelhetők a tünetek, addig az Asperger-szindrómánál ez nem jelentkezik. Az Asperger-szindrómára - az autizmussal ellentétben - jellemző a normális ütemű nyelvi fejlődés, valamint az átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint. Mindezek miatt felismerése is nehezebb, egyes becslések szerint az esetek 30-50%-át nem diagnosztizálták. Számos Asperger- szindrómás magától is képes felismerni azokat a tüneteket, melyekkel eltér a többi embertől, megtanulja leküzdeni hátrányait, és képes beilleszkedni a társadalomba akár anélkül is, hogy tudná magáról, hogy Asperger-szindrómás.Nem tudta értelmezni az arckifejezéseket
A lány számára szinte lehetetlen volt alkalmazkodni a viselkedési normákhoz, ugyanis csak azokat az elvárásokat fogta fel, amiket hangosan ki is mondtak (sőt, gyakran azokat sem), ezért az íratlan viselkedési szabályok többségét észre sem vette. A nem-verbális kommunikáció sem volt az erős oldala: nem tartotta a szemkontaktust, csak az alapvető arckifejezéseket ismerte fel (pl. tudta, hogy mit jelent, ha valakinek könnyek folynak a szeméből, de azt nem tudta megítélni az arckifejezések alapján, hogy milyen hatással van a másikra az, amit éppen mond neki), és a személyes térről is furcsa fogalmai voltak.
„Egy volt osztálytársnőm szerint például hajlamos voltam nagyon közel menni az emberekhez beszéd közben, akkor is, ha nem volt velük túl közeli a kapcsolatom (pl. tanárok esetében). A másik feltűnő dolog az volt, hogy szokatlan intenzitással érdeklődtem olyan dolgok iránt, amiket mások furcsának találnak. Minden szabadidőmet azzal töltöttem, hogy minél többet tudjak meg a témáról, és a közösségben állandóan ezekről a dolgokról beszéltem, amit a többiek kellőképp idegesítőnek találtak.”
Magyarázatot kaptam egy csomó rejtélyes dologra
”Az Asperger- szindrómáról 21-22 évesen hallottam először, egy magyar portálon megjelent teszt kapcsán" - meséli Semota. "Nem is a teszt fogott meg, mert úgy gondoltam, hogy egy egyszerű feleletválasztós teszt semmilyen rendellenesség diagnosztizálására nem lehet alkalmas; de a bogarat azért elültette a fülembe, és a különféle cikkekben, könyvekben egyre inkább magamra ismertem. Magyarázatot kaptam egy csomó rejtélyes dologra, amelyek mind-mind beleillettek a képbe, pl. az igen rossz mozgáskoordináció, a látványosan esetlen járás, a gesztikulációm hiányosságai, a kényszeres mozdulatok, az extrém válogatósság, szagokra és az éles hangokra való érzékenység. Tony Attwood Különös gyerekek c. könyvét a szüleimnek is megmutattam, akik megerősítettek abban, hogy a könyvben leírtak sok szempontból illenek a gyerekkori és a mostani önmagamra.”
A felnőttekkel jobban megtalálta a hangot
Gyerekként Semota viselkedészavarai miatt többször is járt pszichológusnál, ám sem ő, sem szülei nem kaptak használható visszajelzést. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a problémái nagy része közösségben, a kortársai között jelentkezett, a pszichológussal való beszélgetés pedig egy teljesen más helyzet, mert egyrészt négyszemközt történik, amit sokkal könnyebben tudott kezelni, másrészt pedig egy felnőttel kellett beszélgetnie, akikkel mindig is jobban megtalálta a hangot, mint a többi gyerekkel. Ez ma is így van nála.
„Gyerekkoromban a felnőtteket mindig elbűvölte az éles eszem és az életkoromat meghaladó olvasottságom: nyilván azt gondolták, hogy ha valaki ilyen ügyesen képes beszélgetni mindenféle felnőttes témáról, azzal nem lehet komoly gond. Egyébként ez nagyon jellemző, hogy aki jól tanul, arról azt gondolják, hogy minden rendben van vele.”
Folytatjuk
