Szeretetet inni: a japán vízguru mágiája

Zanza!

A japánoknak nem csak a karaokét köszönhetjük, de a karaokeval felpumpált éltető vizet is, ami Maria Callas hangjára csillagot hány, ám a punk zenére kaktusz lesz. Megismerkedtünk egy forradalmi, vízen alapuló energiaforrással és bocsánatot kértünk a tengertől a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófáért. Dr. Masaru Emoto a világhírű vízguru hazánkban járt.

Dr. Masaru Emoto az Üzenetek a Vízből c. világsikerű könyv szerzője már harmadszor jár Magyarországon. A japán gondolkodó elmélete, mely szerint a víz képes reagálni az érzésekre és a gondolatokra, világszerte hatalmas visszhangot váltott ki az elmúlt években. A spirituális gyógyász Emoto a vizet terápiás célokra alkalmazza, forradalmi felfedezését pedig csodálatos és lélegzetelállító vízkristály fényképeivel támasztja alá. Dr. Masaru Emoto élőben is felvázolta elméletét és megmutatta csodálatos fényképeit A víz rejtett bölcsessége - A vízkristály fényképek jelentősége c. előadáson, az ELTE Gólyavárban:

„Mi vagyunk a víz, hiszen a megtermékenyített petesejt 96%-a víz, egy felnőtt ember víztartalma pedig hozzávetőlegesen 70%. Ha csökken a víztartalmunk, bánatosak leszünk és elmúlnak belőlünk a viccek. Egy egészséges vízháztartással bíró emberből folynak a viccek. Annak, hogy a víztartalmunk csökken, a humorérzékünk elvesztése az első jele, és az emlékezőképesség romlása a második. A víz boldogít.”

A víz helyettesítheti a gyógyszert?

Emoto kísérletei szerint az érzések és a gondolatok hatnak a fizikai valóságra. A vízkristályok zavarosak a negatív gondolatok hatására, de gyönyörű szerkezetet mutatnak a harmonikus zenére, színre, képre, szóra és a pozitív gondolatokra: „a megfelelően programozott víz helyettesítheti a gyógyszert, ezért barátkozzunk össze a vízzel. Köszönjük meg neki, hogy van és szeressük, mert testünk részévé válik. Ha csak úgy lenyeljük, a víz is így fog válaszolni, mert csak átszalad rajtunk. Ha 50% alá esik a szervezet víztartalma, meghalunk.”

Dr. Emoto elmesélte, hogy eleinte senki nem akarta kiadni azt a könyvet, ami azóta már világszenzáció, mert sokan úgy hitték, hogy a téma nem túl érdekes, nem is érdemes foglalkozni vele. A kísérlet lényege, hogy -25 fokon 3 órán át fagyasztanak petricsészében egy vízcseppet, majd egy speciális japán mikroszkóppal megvizsgálják a molekulák alakzatát. Eleinte nem sokan bíztak benne, hogy sikerül megfigyelni egy ilyen apró jelenséget, de végül nyertek.

Stresszoldás vízzel

Masaru Emoto 1943-ban született Japánban, és csak 50 éves korában fedezte fel a víz titkát.
Kutatásai során azt vizsgálta, hogyan néz ki a víz kristályszerkezete. Rájött, hogy a megfagyasztott víz - bár ugyanaz az anyag - nem mindig ugyanúgy néz ki, változó alakú kristályszemcséi lesznek a különféle külső hatások következtében. Ez pedig azt jelenti, hogy hiába ugyanarról a vízről beszélünk, az mégsem mindig ugyanaz, ugyanis a külső hatások megváltoztatják annak tulajdonságait. Később azt vizsgálta, hogy milyen hatásai lehetnek gondolatainknak, a zenének, az imádságnak a jég kristályainak alakjára. Rájött, hogy a gondolatok hatással vannak a vízre, ugyanis ha jó gondolatokat táplálunk a víz felé, miközben megfagy, szép, kidolgozott kristályszemcséi keletkeznek a jégben, viszont ha kellemetlen zene szól közben, vagy egyszerűen csak mérgesek vagyunk, akkor ezek a kristályszemcsék amorfak, csúnyák lesznek. Ha pozitív töltésű vizet iszunk vidámakká válunk, ha szennyezett vizet iszunk, nem megfelelően tisztítottat, akkor ingerültek és stresszesek leszünk. Emoto nem egy szenteskedő álpróféta, hanem egy lelkes úttörő, aki ugyanolyan hétköznapi ember, mint mi: nem veti meg a sört, sem a jóféle alkoholt és dohányzik is.

A természetes vizek gyönyörűek

Ha rossz információval töltött vizet iszunk, az nekünk sem tesz jót, ezért egy vízkutató brigád rendszeresen vizsgálja a különböző világvárosok és kiemelt természeti helyek vizeinek állapotát, így megnézhettük, hogyan fest mikroszkópvégen Párizs, Németország és Svájc ivóvize. A német és svájci természetes vizek „kemények” de tiszták. Az alakzatukat leírni nem könnyű, de annyi körvonalazható, hogy Németország és Svájc vizeinek molekulái „szögletesek” Párizsé pedig nyüzsgő, bohókás alakzatot vesz fel. A japán Fuji-hegyből fakadó forrásvíz és a híres franciaországi Lourdes-i zarándokhelyről fakadó vizek „gyönyörűek”. Új-Zéland gleccserei és a Gangesz torkolatvize is sajátosan szép formát ölt az ötvenezerszeres nagyításban.

A víz szereti a delfineket

Ha egy pohár vizet helyezünk egy fotóra, vagy egy konkrét szóra, kifejezésre, az „megszínezi” a víz információ tartalmát. Ez talán azért van, mert a víznek van szeme és remekül tud olvasni vele? Nem, inkább azért, mert a világon mindennek határozott rezgése van, a víz pedig fölfogja azt. Amikor a vizet egy játékos delfineket ábrázoló fotóra helyezték 24 órán át, a víz molekulái szintén játékos, körkörös alakzatban helyezkedtek el. Amikor egy elefánt fotójára került sor, egy súlyos termet ormányszerű képződménnyel vált láthatóvá a mikroszkóp alatt.

A shinto templom képére harmonikus, virágszirmokra emlékeztető alakzatot vett fel. Ha a 'hülye bunkó' feliratra helyezünk egy pohár vizet, bármelyik jóérzésű ember megmondhatja a végeredményről, hogy leginkább egy fekete lyukra hasonlít, míg a 'köszönöm' szavunkon érlelt víz molekulái egy szép kitüntetésre vagy karácsonyfadíszre egyszerre emlékeztetnek. Ha egy olyan képre rakjuk, melyen „a nő a férfit szereti” akkor az eredmény egy domináns paca és egy alatta kellemesen elhelyezkedő, hozzá szerelmesen simuló kisebb objektum lesz, intimnek tűnő kapcsolatban.

A víz Maria Callas-ra esküszik, de a punk zenét rühelli

A zene vibrációja is hatást gyakorol a vízre. Amikor desztillált vizet raktak két hangszóró közé, és Maria Callas-tól a Pillangókisasszonyt kezdték játszani, a víz korábban bemért állapota változni kezdett: egy csillagos brosstű határozott alakját vette fel, briliánssal a közepén. Az Ave Maria is tetszik a víznek, könnyed, szűzies és gyönyörű formát vesz fel, ha „meghallja”, azonban a punk zenére tüskés, hegyes és barátságtalan lesz.

„Ám a testünkben lévő víz azt szereti a legjobban, ha mi magunk éneklünk neki” – folytatja Emoto, azzal dalra is fakad. A fotók vetítéséhez használt projektor a következő pillanatban karaoke szöveget kezdett közvetíteni a vászonra, a kutató pedig énekelni kezdett. Később bevallotta, hogy amikor még nem volt ennyire ismert, legalább hetente kétszer látogatott el karaoke bárokba: „Ha színpadot látok, mindig előjön belőlem a régi szokás!”

A magzatvíz hallani sem akar abortuszról

Tehát milyen nyelven beszél a víz? A kérdés megválaszolásához nem kell tovább mennünk a Biblia elejénél (Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”) az ige szó, a szó rezgés és a kör be is zárult. A víz univerzális nyelvet használ, így minden nyelven működik, mert minden szónak van jelentése, így rezgése is. Jó vagy rossz. A magzatvízzel történő kísérletek során, ötvenezerszeres nagyításban megállapították, hogy az anyag természetes állapotában szép csillag alakzatot vesz fel, azonban, ha ráhelyezik az 'abortusz' feliratra, rémes, szabálytalan alakzatban rándul össze.

Minden víz információt tartalmaz és ha nem tiszteljük, akkor az sem fog minket: „A Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkatasztrófa miatt egy ceremónia keretében bocsánatot kértünk a tengertől. Amikor végeztünk, a fejünk felett kissé szétnyíltak a felhők és egy szívalakra emlékeztető hasadék jelent meg. Úgy gondoltuk, ez annak a jele, hogy Isten megkapta az üzenetet. Mi a baj az olajjal? Az, hogy tele van halott állatokkal, így rossz a vibrációja, ezért allergiák és betegségek kialakulásához vezet a vele történő hosszabb érintkezés és gázainak belélegzése. Nem jó, ha használjuk, pedig szükség van rá. De valóban szükség van rá? Nincs más alternatíva? De van, és ezt a megoldást nem más jelenti, mint a víz.”

A víz az új üzemanyag

Az Ohmasa-gáznak nevezett találmány helyettesítheti az eddig ismert üzemanyagokat. A névadó Ryushin Ohmasa egy japán kutatócég elnöke, aki kidolgozott egy olyan módszert, melynek során hidrogén-oxigén gáz felhasználásával alacsony frekvenciájú rezgéseket juttat a vízbe, amelyet elektrolízis alá bocsátott. Így egy rendkívül stabil H2-O2-gázt nyert, ami alkalmas a motor alapú járművek meghajtására. Az új üzemanyag egyik pozitív tulajdonsága, hogy nem robban nyomás alatt.

Honnan tudni, hogy ez az egész vízmolekulás játék nem egy nagy humbug?
Sehonnan. Próbáld ki, és szerezz be harmonikus söralátéteket.
És ha működik is, honnan tudom, hogy nem csupán egyfajta önszuggesztióról van szó?
És akkor, mi van? Ha működik, és jól érzed magad tőle, akkor mindent megtettél.

Felmerül a kardinális kérdés, vajon mennyire művelt a víz, és tud-e a sorok között olvasni - mert mi történik akkor, ha egy ordas horogkeresztre tesszük, ami egyszerre jelent önkényuralmi jelképet és indiai szerencse szimbólumot. Vajon érdemes lenne víztornyaink belsejét vörös szívekkel és ragyogó buddhákkal kitapétázni? Ezek szerint, igen.

Fotó: Kováts Dániel

Blogmustra