Trendi szekta vagy ősi bölcsesség: a Kabbala

A Kabbala nem vallás, inkább egyfajta tudomány, szellemi út – az egyetemes valóság fizikája. Egy bölcselet, amely feltárja az érzékeink elől amúgy rejtve levő univerzális valóságot. Sem varázslással, sem boszorkánysággal nem foglalkozik, csupán a valóság okfejtő vizsgálatát végzi. A Kabbala világában Steiner Kristóf lesz a kísérőnk.

Nem szekta és nem is boszorkányság

A Kabbala ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez. Jobban megértheti általa a világot és önmagát is. Nem vallás, nem szekta, még csak nem is divat - inkább a lélek használati utasítása, amelyet követve a mindennapi nehézségek áldozataiból a saját sorsunk irányítóivá válhatunk.

Hívei nem szektatagok, mert a Kabbala egy megszorítások nélküli, mindenki előtt nyitva álló bölcselet és tudomány - gyökerei megközelítőleg ötezer évre nyúlnak vissza. A Tarot kártyát, az asztrológiát és a numerológiát előszeretettel kapcsolják a Kabbalához, pedig igazság szerint csak az elmúlt száz év során csatolták hozzá. Még mindig vita tárgya az asztrológia összefüggése a Kabbalával - egyes iskolák szerint nincs köze hozzá, mások szerint a Széfer Jecirában már Ábrahám is írt a 12 zodiákusról. Az viszont bizonyos, hogy a csillagok állásáról és azoknak jelentősségéről a korai kabbalisztikus művek is írnak.

A híres piros fonal

A bal csuklón viselt vörös fonal jóval több, mint egyszerű talizmán. A kabbalisták szerint ugyanis a fonal megvédi viselőjét a bíráskodástól, az irigységtől, a féltékenységtől és rosszindulattól.  A vörös fonal eredendően fehér, és mivel ez a szín veri vissza legintenzívebben a fényt, rendkívül nagy jelentőséggel bír a Kabbalában. A fény szimbolizálja Isten energiáját, és ahogy a fehér szín visszatükrözi mindezt, továbbadja másoknak is. A fehér a maszkulin, másokkal megosztó energiát képviseli, ezzel szemben a vörös szín a befogadó, feminin energiát képviseli, és - mint rengeteg más kultúrában - a vér színe is: veszélyre, fájdalomra is figyelmeztet.

Úgy élni, hogy azzal ne árts magadnak és másoknak

”Az én ösvényeim - a Buddhizmus, a Kabbala és a vegán életmód - ugyanarra épülnek: úgy élni, hogy azzal nem ártunk magunknak, és másoknak, ami pedig elindított az utamon, az a saját szenvedésem volt” – meséli Steiner Kristóf (www.steinerkristof.com), a Kabbala útjának követője.

„Az édesapám és az édesanyám már gyerekkoromban is tanulmányozták a kabbala tanait, de ők végül a buddhizmusban mélyültek el, viszont már akkor volt zsidó misztikával foglalkozó irodalom a polcunkon, mikor én még beszélni se tudtam.

Magyarországon is átrágtam magam pár könyvön, de éreztem, ehhez kevés vagyok egyedül. Nem titok, hogy mikor párommal, Matannal Izraelbe utaztunk másfél éve, költözésünk egyik legjelentősebb oka az volt, hogy a spirituális úton elindulva egyre inkább hátat fordítsak az egóm által diktált 'még híresebb, még gazdagabb, még sikeresebb akarok lenni törekvéseknek'.”

Egy dolog számít csupán: hová tartasz

Amikor Kristóf Tel Avivba érkezett, már telefonon leegyeztetett találkozója volt a Kabbala Központban, és hamarosan megismerkedett tanárával, David Zakinnal, aki a személyes mestere lett. „Olyasmiket is elmondok neki, amit korábban egy terapeutának sem, és sosem ítélkezik. Önmagamat látom benne: egy kisgyerek lelkesedésével beszél a kedvenc filmjeiről is, és a kabbalista meditációról is, amely mindennapjaim részévé vált. Amikor életemben először léptem be a Központ ajtaján, apró rövidnadrágot, és ujjatlan pólót viseltem. És bár nem az volt a célom, hogy azonnal felhívjam magamra a figyelmet - egyszerűen csak a tengerpartról érkeztem és nem volt időm átöltözni - azért kíváncsi voltam: az ősi bölcsesség mesterei elég bölcsek-e ahhoz, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok. Ma már persze mindezt gyerekes lázadásnak látom, hiszen tudom: a Kabbalában nem számít, hogyan öltözködsz, kire szavazol, mi a vallásod, kivel osztod meg az ágyadat, és honnan jöttél. Egy dolog számít csupán: hová tartasz.”

Egyedül nekivágni veszélyes

Az Isten által teremtett világban minden mindennel összefügg, az ember teste a fizikai világmindenség kicsinyített mása (mikrokozmosz), lelke pedig Isten ajándéka, szellemi világának egy-egy cseppje. Semmi sem történik véletlenül a világban, és mindnyájan felelősek vagyunk tetteinkért. Isten a tíz szefira közvetítésével tart kapcsolatot az érzékelhető valósággal, általuk juthatunk el Hozzá, és egyúttal önmagunkhoz. A Kabbala ugyanis elevenen élő hagyomány; ma elsősorban az önanalízis és az önfejlesztés eszközeként alkalmazzák (álomelemzés, pszichoterápia stb.). Mint ahogy a múltban, úgy a jelenben is működnek kabbalista körök, ahol megismerkedhetünk ezzel a gnosztikus tudásanyaggal, de szakavatott vezető, mester nélkül nem ajánlatos belevágni, mert a tapasztalatlan érdeklődő könnyen megzavarodhat, vagy tévútra kerülhet. A Kabbala napjainkban egyre inkább terjed a sztárok világában, elsősorban Hollywoodban.

A lényeg egyetlen mondatban összefoglalható

„Bár a Kabbala több mint négyezer éves múltra tekint vissza, és a tanokat évszázadokon át őrizték a világi emberektől elzárva, a lényege egyetlen mondatban összefoglalható” – folytatja Kristóf. „Egy ősi kabbalista mese szerint egy tanuló azt kérte a mesterétől, avassa be az univerzum rejtelmeibe és az élet értelmébe annyi idő alatt, míg képes fél lábon állni. Az öreg mester mosolyogva így szólt. 'Szeresd a szomszédod, ahogy önmagad szereted. A többi csak ennek a fejtegetése. Most menj, és tanulj.' És valóban: a Kabbala nem más, mint a lélek használati utasítása, amelyet követve a mindennapi nehézségek áldozataiból a saját sorsunk irányítóivá válhatunk. A kabbalista bölcsek már évezredek óta azt tanítják, hogy minden emberi lényben ott rejlik a hatalmasság lehetősége, az ösvény követője ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy kissé spirituális legyen, vagy, hogy magyarázat nélkül hódoljon be különféle parancsolatoknak.”

Kabbalah Centre Los Angeles-ben
Kabbalah Centre Los Angeles-ben

Kötelező osztályok és tanfolyamok

A sztárok paparazzo fotóiról a laikusok számára is jól ismert Kabbala Központ már több, mint nyolcvanéves. Ezen keresztül a vörös fonaltól a Zoharig minden fejlődést segítő eszköz elérhető bárki számára. A kabbalista tanulmányok során először három osztályt kell elvégezni, de a tanulás természetesen ezzel nem ér véget: kabbalista asztrológiát, Zohar értelmezést tanulhatunk, és az élet specifikus területeit érintő tanfolyamokra is beiratkozhatunk, legyen szó a karrierünkről, vagy a párkapcsolatunkról. A fejlődést pedig a tanárok mellett személyes mentorok segítik. A rosszmájú híresztelésekkel ellentétben azonban a Központ nem üzleti vállalkozás, hanem non-profit szervezet: jótékonysági alapítványai nem csak rászorulók tömegének anyagi gondjain segít, de hosszú távú megoldásokat kínáló programokat üzemeltet.

Átmeneti boldogság helyett

Eitan Yardeni
Eitan Yardeni

”Sosem felejtem ez az első Shabbathot, amelyet Eitan Yardenivel tölthettem” – meséli Kristóf. „Ő az, akinek a neve nem csak a kabbalisták, hanem a populáris kultúra rajongói számára is ismerősen csenghet: Madonna személyes tanáraként számos magazinban és filmben feltűnt már. A kérdésre, hogy vajon olyan hírességek, mint Demi Moore, Ashton Kutcher, vagy Madonna - akiknek látszólag mindenük megvan - miért fordulnak a Kabbala felé, Eitan így válaszolt: Amikor a materiális világban mindent elértél, akkor a legüresebb az életed.

A Kabbala szerint a világunk két részre osztható: mindössze 1% képezi a kézzel fogható valóságot, és 99%-a spirituális létet. Az 1%-ban rövid idő alatt kielégíthetjük az igényeinket: befalhatunk egy dupla-sajtos pizzát, felszedhetünk egy vadidegent a bárban, vagy ledönthetünk egy üveg Chardonay-t, ezek azonban csak rövid ideig tartó, átmeneti boldogságot jelentenek. A 99%-ban sokkal nehezebb eredményeket elérni, ám a boldogság tartóssá, sőt, ha keményen dolgozunk, állandóvá válik. Az életünknek arról kellene szólnia, hogy alakítjuk, formáljuk önmagunkat. Túl sokat foglalkozunk azzal, hogy megtaláljuk a tökéletesen hozzánk illő párt, a leghűségesebb barátokat, pedig semmi más dolgunk nem lenne, mint elfogadni őket olyannak, amilyenek- mondja Eitan."

Nem akarok hittérítő lenni

Kristófnak egészen Londonig, majd Tel Avivig kellett utaznia, hogy elkötelezetten tudja tanulmányozni a "lélek technológiáját". Ezt követően felépítették a hivatalos magyar honlapot
(www.kabbalahungary.net), és a Központ könyvei ma már magyarul is elérhetők, valamint Kristóf egy kabbalisztikus asztrológia rovatot is vezet egy népszerű női portálon. „Nagyon izgalmas feladat segíteni, hogy másoknak is megváltozhasson az élete. Kínosan figyelek, hogy ne erőltessem a spirituális tanokat. Nem akarok hittérítő lenni, hisz nekem is azért adhatott sokat a Kabbala, mert nem ezo-halandzsa, vagy dogmák hosszú listája. A Kabbala Központ első magyar nyelvű kurzusával a gyökerekig ásunk le. 2010, szeptember 2-án, csütörtökön, 18.30-kor az Alexandra Irodalmi Kávéházban tartjuk az első, Mélyen Őrzött Titok című, ingyenes előadásunkat. Ez a beszélgetés lehetőséget teremt arra, hogy bárki megismerje az évezredes bölcsesség alapjait, és közelebb kerüljön önmagához. Azt ezt követő Kabbala tanfolyam segítségével pedig megismerkedhet az aranyszabályokkal, melyeknek betartásával kiteljesítheti önmagát, és megtanulhatja, hogyan éljen úgy, hogy a léte beragyogja mások és önmaga életét.”

Elmélet és gyakorlat

A reneszánsz több kiváló mestere élt a kabbalista módszerekkel, és a korai magyar humanisták és teológusok tanításaiban is több elemét megtaláljuk a kabbala módszertanának és tanításainak. Az iszlám misztika (a szúfí) is erős kölcsönhatásban állt a zsidó kabbalával. A zsidó kabbala két nagyobb területre osztható, az elméleti és a gyakorlati kabbalára. Amíg az elméleti kabbala elsősorban a Tóra misztikus értelmezésével, Isten és a világ, valamint önmagunk (a mikrokozmosz) jobb megismerésével foglalkozik, a praktikus kabbala konkrét módszerek alkalmazásával szeretne segíteni embertársainkon, az élhetőbb élet és az önmegvalósítás érdekében. Az elméleti kabbalának 32 szövegértelmező módszere van, ezek közül a legismertebb az úgynevezett gematria (a betű- és számmisztika), amely arra épít, hogy minden héber betűnek számértéke van, és ezek segítségével értelmezi a szavakat és a szentírási szövegeket.

A kabbala három főműve

  • Széfer Jecira (Az alkotás könyve), amelyet a hagyomány valamennyi mű közül a legrégibbnek tart, de valószínűleg a VI. vagy a X. században keletkezett.
  • Széfer Hazóhár , vagy röviden Zóhár (A ragyogás könyve), amely a Tóra és néhány más bibliai könyv misztikus magyarázata. A hagyomány szerint Simon bar Joháj (II. század első fele) műve, aki ezt akkor írta, amikor a rómaiak üldözése elől, fiával együtt az észak-izraeli Cfát fölött, Méronban, egy barlangban rejtőzködött 13 éven át. Sokan úgy vélik; a mű valójában a XIII. századi Spanyolországban keletkezett.
  • Széfer Habahír (A világosság könyve), amelyet Jichák Szagí-Nehor, vagyis a Nagyfényű (= Vak) Izsák írt a XI. században.

www.kabbala.hu

Steiner Kristófról készült fotók: Ritter Doron

Oszd meg másokkal is!
Mustra