Béres Melinda: Nekem még harcolnom kell az elismerésért



A Béres nevet Magyarországon mindenki ismeri, amióta id. dr. Béres József feltalálta a Béres cseppet. A család nem elégszik meg azzal, hogy a nagypapa hírnevéből éljenek. Béres Melinda szülei 2002-ben vásárolták Erdőbényén azt a területet, ahol azóta a 45 hektáros szőlőbirtok és a 3000 négyzetméteres borászat és feldolgozó áll. A birtokon éves szinten átlagosan 200 tonna szőlő, 1200 hektoliter, azaz 200 000 palack bor készül.

Béres Melinda még egyetemista volt, amikor a szülei megvásárolták a birtokot. Egyéb munkái mellett kezdett szép lassan belefolyni a borászatba is. Eleinte csak egy-egy borkóstolót tartott, később egyre több feladathoz csatlakozott. Aztán amikor a sors úgy hozta, hogy a borászat vezetését átvehette, Béres Melinda boldogan mondott igent a kínálkozó lehetőségre. Döntése jól jött a birtoknak, ugyanis a családból senkinek nem jutott ideje napi szinten foglalkozni a borászattal. A fiatal vezetői szemlélet megmutatkozik a borok arculatváltásában és a fogyasztói célcsoport fiatalításában. Jól példázza ezt nyári terasz bor kampányuk is.

A nagymama a közeli vasútállomáson született

A munkát nem lehet csak Budapestről végezni, hetente egy-két napot lent kell tölteni Erdőbényén, ami sok utazással jár, oda-vissza közel ötszáz kilométer a távolság, de a gyönyörű környezet mindenért kárpótol. Közvetlen kötődése nincs a családnak Hegyaljához, de a nagymama a bodrogkisfaludi állomáson született, ahol az édesapja állomásfőnök volt. Soha nem lehet tudni, mit hoz később a sors.

Nem hobbiborászat

"Tudatosan képzem magam a borokkal kapcsolatban. Amikor kóstolót tartunk, teljesen jogosan várják el tőlem is a vendégek, hogy értsek a borhoz. Barátainkkal rendszeresen szervezünk kóstolókat, amiből nagyon sokat lehet tanulni, de tanfolyamokat is végeztem. Természetesen nem titkolom el, hogy közgazdász vagyok, ezért olyan sokat és olyan precízen nem tudok minden dűlőről beszélni, mint a borász. De jól kiegészítjük egymást. Én a bor mögötti filozófiáról és a birtok koncepciójáról tudok jobban mesélni."

"Pár éve még sokan gondolták, - akik nem kóstolták a borainkat -, hogy a Béres borászat csupán a család hobbiborászata. Azóta látva az eredményeinket, kóstolva a borainkat, szerencsére megváltozott ez a vélemény, és elismerik a Béres borokat Tokaj-hegyalja legjobbjai között. Egy ekkora borászatot nem is lehet egy pici családi chateau-ként kezelni, hiszen a borokat eladjuk, és nem csak magunknak és a barátainknak készítjük."

Béres Melinda kedvence mindig más, most épp a Diókút Hárslevelű az egyik befutó. Szerencsére tudatosan építik Magyarországon a borfajták marketingjét, és nagy furmint felfutás után úgy tűnik, divatba jön a száraz hárslevelű is. A top szárazbor a Béres borok közül a Lőcse furmint, amit nemcsak a közönség, de a szakma is komoly díjakkal ismert el.

A nyughatatlan alkotás génje

Béres Melinda határozott, de nőies vezető. Ha valakinek nagyon komolyan meg kell mondani, bátran megteszi, de soha nem kiabál senkivel, állítja. Amikor nagyon sok a munka, a dédunokáira szokott gondolni, hogy nekik már ne kelljen folyamatos harcot vívniuk a birtok elismeréséért, kicsit hátradőlhessenek. Úgy tűnik, a családban benne van a nyughatatlan alkotás génje, ami a nagyszülőket is hajtotta, majd nem hagyta nyugodni a szülőket sem, végül egy egészen más területre sodorta az unokát, hogy ott bizonyítson. Mindenki le akar tenni valamit az asztalra, nyilván a nagy kihívás miatt is, hiszen elég nehéz lehet a nagypapa örökségéhez felnőni. Egyelőre még sok a munka, de jó úton haladnak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra