A sörivás nem hízlal, ráadásul szépülhetsz is tőle

Nyáron a sörnél kellemesebb asztaltársaságot el sem lehet képzelni, ráadásul számos pozitív élettani hatása is van. A vesekő kockázatát a mértékletes sörfogyasztás bizonyítottan csökkenti, a legújabb kutatások szerint pedig szerepe lehet a rákkal szemben folytatott küzdelemben is. Napi egy pohár sörtől pedig még nem vagy alkoholista.

„Nem múlik el nap, hogy ne innék egy üveg búzasört – meséli Adrienn (39). Persze, nem egyhajtásra: délutántól estig elkortyolgatom. Szeretem az ízét és érzem, hogy jót tesz. Igazából csak egy pohárral kívánok a nap végén, de a boltban az üveges a legkisebb kiszerelés, és ha már kinyitottam, meg is iszom mindet. Bár nem túl csekély az alkoholtartalma, van, hogy meg sem érzem, mert jólesik. Egy óra múlva már nincs hatása: végigszalad rajtam. Érdekes, hogy szórakozóhelyen inkább a bort kívánom.”

Bizonyítottan csökkenti a vesekő kialakulásának kockázatát

A mértékkel fogyasztott sörnek számos jótékony hatása van. A sör a kiegyensúlyozott táplálkozás része lehet, mivel fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Található benne bőrszépítő B-vitamin, ezen belül niacin, riboflavin, B6-vitamin és folsav. Előnyös tulajdonsága még, hogy az ásványi anyagok egészséges arányban találhatók meg benne; sok káliumot, kevés nátriumot tartalmaz, ez pedig fontos az egészséges vérnyomás fenntartásához.

A sör kevés kalciumot tartalmaz és sok magnéziumot, vagyis megelőzheti az epe- és vesekőképződést (a vesekő kockázatát a mértékkel történő sörfogyasztás bizonyítottan kb. 40%-kal csökkenti). A nyugtató magnéziumtartalom miatt pedig eredményesen lehet kiáztatni egy kis sörben a lefáradt idegeket. A komlóban lévő anyagok megakadályozzák a csontokban a kalcium lebomlását: ez jó indok lehet a napi sörfogyasztásra, de csak mértékkel: egy nap 0,33 liter 4,5 %-os sör, azaz 12 g alkohol fogyasztása megengedett .

Szabadgyök killer

A sörben oxidációs folyamatokat gátló anyagok vannak, így szerepe lehet a rákkal szemben folytatott küzdelemben is. A bor ezen kedvező tulajdonságát gyakran emlegetik, viszont kevésbé ismert tény, hogy a sör is tartalmaz ilyen anyagokat. Egy pohár sör több, mint kétszer annyi oxidációt gátló anyagot tartalmaz, mint az ugyanakkora alkoholtartalmú fehérbor és fele annyit, mint a vörösbor. Emellett a sörben található molekulák kisebbek, így a szervezet könnyebben és gyorsabban tudja őket hasznosítani, mint a szilárd anyagokból származó vagy a borban lévő nagyobb molekulaméretű szabadgyök képződést megakadályozó anyagokat.

Mennyi az annyi?

A komlóban lévő oxidációt gátló anyagok (flavonoidok) első sorban a gyomor-bélrendszeri daganatok, a mellrák és a pajzsmirigyrák leküzdésében játszhatnak szerepet. Emellett szíverősítő, és csontritkulást megelőző hatásuk is van. Egy liter sör a napi ajánlott ballasztanyag-bevitel 20%-át tartalmazza, egyes sörfajták akár a 60%-át. A sör segíti az egészséges bélműködést, pozitív hatással van az emésztésre, és a tápanyagok felszívódására, és csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is.

Legújabb vizsgálatok szerint azonban sem a kocsmai vedelők, sem azok nincsenek védve a szív-és érrendszeri betegségekkel szemben, akik egyébként nem isznak sok alkoholt, de egy alkalommal felhajtanak 4-5 pohár sört. Általánosságban kijelenthetjük, hogy a mértéktartó sörfogyasztás semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár, amennyiben az illető nem szenved szív-és érrendszeri betegségekben, vagy diabéteszben. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen minőséget választunk.

A sör nem hizlal

Sőt! Az egészségre gyakorolt pozitív hatásai miatt egyes diéták kiegészítője is lehet. Európa számos országában nevezik a has fölé lerakódott zsírréteget sörhasnak - azonban a mértékletes sörfogyasztás és az elhízás között nincs összefüggés. Akik magas vérnyomás vagy magas vérzsírszint miatt nátrium-, fehérje-, zsír- és koleszterinszegény táplálkozást kénytelenek folytatni, a nátriumban szegény, zsír-és koleszterinmentes sör a diéta hasznos kiegészítője lehet. A sör ugyanis kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a legtöbb alkoholmentes ital.

Sörlap: mit hozhatunk inni?

Lambic/Lambiek: a legismertebb spontán erjesztésű sörfajta. Hazája Belgium, nevét Lembeek faluról kapta, ahol először készítették. Nagyon száraz, kissé savanykás, szinte szénsavmentes, gyümölcsös aromájú sörfajta, amelyet fogyasztanak magában, de sokszor ízesítve is, így különböző alfajtái jöttek létre.

Ale: az egyik legismertebb felső erjesztésű brit sörfajta, melynek színe a világos sárgától a sötétebb rubinig, szinte a feketéig terjed. Átlagos alkoholtartalma 4-8%. Altípusai közé tartozik a száraz Bitter Ale (ezen belül a barna Brown Ale és a világos Pale Ale), az édes Cream Ale, a whisky ízére emlékeztető Scotch Ale, és a vöröses színű Irish Red Ale. Sok helyen kedvenc az édeskés, testes, "fekete" Stout, és a sötét színű, kissé csokira emlékeztető ízű Porter is.

Belga erős ale: a belgiumi Moortgat sörfőzdéből származó erős, világos, fehér Ale különlegessége a három szintes erjesztés (melegerjesztés, hidegérlelés, utóerjesztés palackban), valamint a felhasznált különböző élesztők. Általában szűretlen sörök, alkoholtartalmuk a belga sörök között is kissé magasak, 8%-12%.

Trappist: a trappista sörök a fennmaradt valódi Trappista kolostorokból származnak. Erős, magas alkoholtartalmú, téglavörös-mahagóni szí­nárnyalatú ínyenc sörök.

Lager: alsó erjesztésű sör, egyik legismertebb típusa a Pils sör, amely az elsők között volt sikeres az alsóerjesztésű sörök kategóriájában. Nevezetes alsó erjesztésű sör a Bock sör is.

Pils/Pilsner/Pilsener: a Pils 1872-ben lett divatos sör Berlinben, és így lett előbb a németek, majd egész Európa egyik legkedveltebb söre. Fontos jellemzői az igen magas komlótartalom, és a tartós habkorona. A pilseni aranyszínű, illatos, virágos bukéval rendelkező, lágy és elegánsan száraz, komlós utóízű világos sör, amelynek alkoholtartalma 4-5%.

Bock/Bok: alapanyaga 1/3 rész búza, és 2/3 rész árpa. Ez utóbbi több fajta, pörkölt illetve kevésbé pörkölt szem keveréke. Hagyományosan a tavaszi hónapokban fogyasztott édesen malátás, és gazdag illatanyagú Lager sör, amelynek színe a fehértől a sötétbarnáig terjed, és alkoholtartalma általában magas, 6-8%.

Búzasör: eredetileg felsőerjesztésű sörfajta, de néha a jobb érés érdekében alsóerjesztésű élesztőt is adnak hozzá. Élesztősen zavaros, karakteres, gyümölcsös, frissítően pezsgő, fűszeres aromájú ital. Citromkarikával szervírozzák, alkoholtartalma 5.6%.

Rák ellen sört?

Különösen a komlóban lévő anyagok esetleges rákmegelőző hatását és a szív-és érrendszeri megbetegedések megelőzésében való szerepét lenne fontos feltárni. Az egyes országokban az orvosok véleménye megoszlik az alkoholfogyasztással kapcsolatban, így a sörfogyasztás kérdésében is. A sörrel kapcsolatban végzett kutatások eredményei szerint a sör a vörösborhoz hasonlóan – melyről már régóta tudjuk – olyan anyagokat tartalmaz, melyeknek szerepe lehet a rák megelőzésében.

Néhány évvel ezelőtt, mikor egészségre ártalmas anyagokat mutattak ki a sörben, az alkoholos ital kedvelőinek is elment a kedve a sörivástól. A '80-as években például nagy mennyiségű nitróz-amint találtak a sörben. A nitróz-aminok a legveszélyesebb rákkeltő anyagok (karcinogének) közé tartoznak. A méreganyagok az előállítás során kerültek a sörbe, a maláta szárítása (aszalása) közben, ugyanis a szárításra használt gázégő olajából a nitrogéngáz közvetlenül érte a malátát. Azóta, hogy a baj okát felismerték, a malátát indirekt módon szárítják. Mára a sörgyártás folyamatában gyakorlatilag nem kerülhetnek nitróz-aminok a sörbe.

A laboratóriumi vizsgálatok eredményeit természetesen nem minden esetben lehet kivetíteni az emberi szervezetre gyakorolt hatásokra. Még további vizsgálatokra van szükség annak megállapítása érdekében, hogy az egyes élelmiszerek és italok, így a sör is, tartalmaznak-e olyan anyagokat, amelyek hatásosak bizonyos betegségek megelőzésében.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek