A Cosmopolitanen túl is van koktélélet

Izgalmas koktélokat kerestünk, amelyekkel a nyarat idézzük és otthon is könnyen előállíthatók. Az sem utolsó szempont, hogy finomak legyenek. Négy kiváló recept a tökéletes szalonspiccért. Védekezz a hőség ellen zöldalma-legyezővel.

Egyik szombat este elhívtak bulizni, de mivel délután rossz hírt kaptam, nem voltam túlságosan a topon – kezdi Bea (29). Két barátnőm beállított, és kitaláltuk, hogy Appleberry-zzünk. Ez a kedvenc koktélunk, mert általában mind a három alkotóelemét tartom itthon. Ennek a koktélnak az a veszélye, hogy iszonyúan jó ízű és itatja magát. Kissé megfeledkeztem erről és hármat is elfogyasztottam. Mivel nem azonnal ütött, tovább készülődtem, majd hirtelen nagyon jó kedvem támadt. Többször is feltettem a lányoknak a kérdést, hogy ne maradjunk-e inkább itthon és iszogassunk tovább ebből a nedűből, de végül csak elindultunk.”

Appleberry

Frissítő nyári ital, amit bármely napszakban lehet fogyasztani. A zöldalma Kiss-Szécsényi Antal koktélguru egyik kedvenc íze - ő volt az, aki elsőként kezdte versenyeken használni és teremtett vele divatot. Ezért is örült, amikor a Bacardi behozta Magyarországra az Apple ízt.

Hozzávalók
Bacardi Apple rum, 4cl
Friss lime juice, 1cl
Végül töltsük fel áfonyalével!
Elkészítés: Az összetevőket töltsük a kiválasztott, jéggel teli long drink pohárba, majd keverjük meg.
Díszítés: zöldalma-legyező.

Jótékonysági koktélcsodák

A recepteket Kiss-Szécsényi Antal, a Bacardi Planet vezető oktatója készítette. Április 6-án, az újonnan nyílt Bacardi Planet-ben zajlott egy jótékonysági VIP party, ahol elkerülhetetlen volt a közelebbi találkozás a koktélcsodákkal. A Bacardi Planet a Flair Világszövetség magyar képviselete, és ezzel az estével azoknak a japán rászorulóknak kívántak segíteni, akik elvesztették szeretteiket, otthonaikat a természeti katasztrófa következtében. A kellemes bárhangulatú est igazi autentikus japán miliőben zajlott: gésaruhás hoszteszekkel, sminkesekkel, akik pillanatok alatt gésát vagy szamurájt varázsoltak a vendégekből.

Az est keretében Magyarország legjobb flair bártenderei keverték a látványos italokat és a vendégeket apró trükkökre is megtanították. Az est egyik legizgalmasabb koktélja a Cherry Blossom koktél volt, amely egy igazi japán italkülönlegesség. A cseresznyevirág (sakura) a Japán kultúrában a reményt, az újrakezdést szimbolizálja. A fa a napokban kezdett virágozni Tokióban. Ezért választották ezt az italt az alkalomra, melynek alapja a Bacardi Torched Cherry, amely a magyar piacon újdonságnak számít. Az est félidejében látványos flair akrobatikus koktélshow is zajlott. A most bemutatott koktélok is jelen voltak az eseményen.

Itt az idő a Razziára

„Először a nevébe szerettünk bele, így gyakran, amikor fellövöm a javaslatot, hogy ideje razziázni, akkor már mindenki tudja, mi következik – meséli Adrienn (41). Nem kell megrémülni az idegenül csengő összetevőktől, bár tény, hogy nem mindenhol kapni. Viszont be lehet szerezni, és megéri utána caplatni, mert az eredmény nagyon finom. Szerintem a nyarat idézi, és nem csak a málna, hanem a hatása miatt is, ugyanis hamar meleged lesz tőle.”

Razzia

Bacardi Razz, 4cl
De Kuyper Raspberry likőr, 2cl
Friss lime juice, 1cl
Monin Raspberry püré, 1cl
Friss málnaszemek, 5-6 db.

Elkészítés: turmixgépben az összetevőket zúzott jéggel összeturmixoljuk, majd szervírozzuk. Forró nyári napokon a legjobb választás egy hűsítő jégkása.

Díszítés: Friss málna, mentalevél, kékáfonya

Figo-val könnyebb a szakítás

"A Figo koktélt akkor ismertem meg, amikor éppen egy szakításból lábadoztam. Sokat segített, persze nem napi szinten ittam, csak alkalmanként terveztük be, amikor hétvégén összeültem a lányokkal egy csevegésre. Azóta szereztem receptet és hozzávalókat, így a saját konyhámban is össze tudom rakni. Ha feljönnek hozzám, vagy tőlem indulunk valahova, mindig ez az indító italunk.”

Figo

Hozzávalók:

Bacardi Superior rum, 4cl
Passoá likőr, 2cl
Rose's ime juice, 1cl
Grenadin, 1cl
Frissen facsart almalé a feltöltéshez

Díszítés: Kumquat, eper és ananászlevél kompozíció

Az összetevőket az almalé kivételével shaker-ben összerázzuk, majd a jéggel teli pohárba szűrjük. Feltöltjük az almalével, és megkeverjük. 2004-ben Portugáliában ezzel az itallal nyerte meg Antal az Európai Uniós országok versenyét. A névválasztás frappáns volt, abban az évben Portugáliában tartották a labdarúgó- Európa-bajnokságot.

Fruit Rain: egy bajnok ital

„Egy barátomtól lestem el a trükköt, akit egy igazi bármixer avatott be - meséli Tamás (29). Eleinte nem akartam itthon szerencsétlenkedni vele, meg az alapanyagok is macerásak, nem is olcsók, a felszerelésről nem is beszélve – de aztán a születésnapomra kaptam tőle egy shakert és néhány egyszerű receptet.

Tapasztalatom szerint az egyszerű, pár összetevőből álló koktél is koktél. Most már magam keverek itthon egy-egy italt, de az arányokat néha szándékosan átlépem. A Fruit Rain tényleg nyárias ital, bár én ritkán készítem csak magamnak.”





Fruit Rain

Hozzávalók
Bacardi Superior rum, 4cl
Fabbri Green Apple szirup, 2cl
Friss lime juice, 1cl
Bacardi Breezer Lime a feltöltéshez

Elkészítés: Az összetevőket a Bacardi Breezer Lime kivételével shaker-ben összerázzuk, majd a jéggel teli pohárba szűrjük. Feltöltjük a Breezer-rel, és megkeverjük. Beletesszük a gyümölcsöket.

Díszítés: zöldalma és eper szeletek, bele az italba.

2004-ben ezzel a kreációval lett Kiss-Szécsényi Antal Bacardi-Martini Grand Prix bajnok Olaszországban. Ez az ital adott ihletet sok bartender-nek, hogy a zöldalma ízzel próbálkozzon.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek