Szilveszteri hangulat az éjjeli borkóstoláson

Immár második alkalommal mérhették össze tudásukat hazánk tehetséges fiatal borászai. Ötvenhat induló közül választotta ki a szívéhez és ízléséhez legközelebb állót az online szavazóközönség, ugyanis bárki részt vehetett a zsűrizésben. Demeter Csaba, a híres egri Demeter Pincészet arca lett 2010 Fiatal Magyar Borásza.

Közel négyezren adták le a voksukat és állítólag nagyon szoros verseny alakult ki a dobogós helyezések között. Ám azok kilétét, akik ölre mentek az első helyért végül balladai homály fedte. Január 8-án este, a budapesti Szikra cool-tour-house-ban rendezett ünnepélyes átadón a Vak Diákok Sportegyesülete által készített boroskancsó gazdára talált. Az este folyamán nem csak a borvarázs uralkodott el, hanem a jó szándék is: az egyesület számára gyűjtöttek adományokat.

„Szombat, Szikra, bor, Bëlga”

Ellenállhatatlan kombináció. Jó érzékkel, így hirdette magát a 2010 Fiatal Magyar Borásza díjátadó ünnepség. A szilveszteri hangulatban ragadt vendégek számára kínált huszonnégy pincészet standján kóstolót, nyereményborokat és zenés-táncos mulatságot, amit a Bëlga és egy friss formáció Ivan & The Parazol szolgáltatott. Ahogy a felhívásban is állt, mi is felkaptuk a kedvenc ruhánkat - stílszerűen bordót - és kíváncsian vetettük bele magunkat a gyümölcsillatokkal, fűszervarázzsal, mesés zamatokkal kecsegtető estének. Külön öröm volt, a helyszínválasztás, hiszen ez is egy fiatalos, trendérzéken este képét festette elénk.

Finom borok és sok türelem

Nagy volt az érdeklődés, kígyózott a sor a regisztrációs pultnál, ami bizakodásra adott okot. A háromszintes épület dísztermébe zártkörű borkóstolóval egybekötött vacsora folyt, miközben folyamatosan sorsolták a pincészetek felajánlott borait. Volt vak borkóstolás is, vakoknak és látóknak egyaránt. A folyosókon pedig egy gombostűt is alig lehetett elejteni annyian járultak a pultokhoz, hogy megismerkedhessenek a pincészetek által kínált remek borokkal.

Amennyire jól indult az este, annál döcögősebb lett végül. Nem volt túl szerencsés a szűk folyosókon és lépcsőfordulókban elhelyezni a standokat, hiszen így nehéz volt átlátni a pincészeteket és átverekedni magunkat. A program is csúszott több mint egy órát, amit eredetileg is elég későre 21.30-ra terveztek a szervezők, így a várakozás jellemezte az este további részét is.

Egerben az erő

Az egri borászok tudhatnak valamit, hiszen a tavalyi év egyik nyertese Bolyki János is a Bükk hegység déli lankáin elterülő borvidékéről küzdött fel magát a dobogó legmagasabb csúcsára Konyári Dániellel karöltve, aki a balatonlellei Konyári Pincészetnek szerzett dicsőséget.

“A világot tökéletesre teremtette a jóisten. De a jó bort az ember teremtette önmaga és az istenek örömére. Mily érdekes hasonlóság, Démétér és Demeter.” - olvashatjuk Matisa Carlo gasztronómus-szakíró gondolatát a pincészet bemutatkozó oldalán.

Demeter Csaba a 37 éves két gyermekes családapa igazi borászfamíliával büszkélkedhet. Egészen az 1800-as évekig nyúlik vissza a tradíció, melynek továbbviteléért 1996 óta Csaba felelős. A millennium évében Kovács János és Dobos Tamás üzleti partnerként lépett be a pincészet életébe. A hagyománytisztelet és a borok iránti szenvedély meghozta gyümölcsét, hiszen a ma már 20 hektáros gazdaság 2010-ben a borok olimpiáján, Bordeauxban a legjobb magyar pincészet díját nyerték el 1 arany, 2 ezüst, és 2 bronzéremmel. Emellett számos díjjal jutalmazták boraikat.

A borban élő ezernyi angyal

A borokhoz fűződő meghitt viszonyáról magával ragadóan vall blogjában. Mi van a palackban? – teszi fel a kérdést a magát lázadó borásznak aposztrofáló bormíves – Ezt a kérdést sok ember feltette már Aladdin óta, bár a csodák jellege azóta kicsit megváltozott. A bor, ez a csodás nedű, amit poharunkba oly gyakran töltünk, ha nem is ér fel egy minden kívánságunkat teljesítő Dzsinnel, azért sokszor szerez örömet, akár még örök élményt is. Minél többet kóstolgatjuk ezt a csodát, annál többször jövünk rá, hogyan is színesíthetik napjainkat az élet ily apró örömei. Egy korty borral átélhetjük, megtapasztalhatjuk mindazt, amiért igazán élünk. – folytatja a gondolatot - Legtöbbször egy kis éhséget kortyolgatás után. Gyakran hoz új ötletet, eltitkolt érzéseket, vágyakat.”

A legférfiasabb csúcsbor XY 2006

Kínálatuk izgalmas zamatokkal teli világába kalandozhatunk, akár könnyed birs és vízi liliom illatú, őszibarack és ananász ízét idéző 2009-es Hanga félszáraz fehérborukra, akár a rumos-fűszeres-tüzes karakterű, áradó illatú, rubintos száraz vörösborukra a 2008-as Törökverőre, vagy az egyszerre pikáns, kesernyés és édeskés 2008-as  Bikavér Classic-ra gondolunk, amiben a túlérett málna, a csipkebogyó, a fekete cseresznye, erős fűszeresség, fa és füst keringőre kel.

De mit is ajánlhatott volna fel Demeter Csaba a szavazóknak jutalmul, mint a pincészet a csúcsborát a 2006-os XY-t, amit ekként jellemezett: „Illatában a vörös gyümölcsök után rögtön lenyűgöző fűszeráradat. Minden, ami bors, sőt csili, majd fekete csokoládé, pörkölt kakaóbab, kávé, karamell és dohány, finom szivar... ritka, hogy egy vörösbor illata ennyire sokatmondó, mégsem túlzó, ízében ugyanis mindezt szépen hozza, illő, de megint nem túlzó szárazsággal, kellemes krémességgel, épp annyi tanninnal, hogy a férfiasság csorbítatlan legyen.

A kellemetlenségektől eltekintve közvetlen és jó hangulatban telt az este, ahol szimpatikus, professzionális fiatal borászok mutatkoztak be és olyan kiváló hazai pincészetek képviseltették magukat, mint a balatonfüredi Figula Pincészet, a villányi Jackfall, a móri miklóscsabi, a szekszárdi Takler Pincészet és még sokan mások, akik csak a helyszűke miatt maradtak ki a felsorolásból. Bár a következő díjazottra még pont egy évet kell várni, de addig is minden alkalom lehet jó ok arra, hogy remek hazai borokkal kényeztessük magunkat, hiszen megtehetjük.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek