SHOPAHOLIC

Okostelefon kiárusítás, kuponozás és akciós kerti bútorok is várják a héten

Edicsek 2016. július 7., csütörtök 08:57

Ezen a héten kuponozhat és válogathat az akciós ventilátorok között. Ha okostelefont venne és beéri a tavalyi év csúcskategóriájával, akkor most nagyon jól járhat. Óvakodjon viszont az élelmiszerboltoktól, ha gyermeke imádja a Jégkorszakot, mert annyi mesehősös dolgot talál, hogy a hiszti szinte garantált. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Rohadó húsokkal teli üzletet záratott be a NÉBIH

Dívány 2016. július 5., kedd 14:43

Múlt héten a Liptai Húsüzem dunavarsányi húsboltjában találtak borzalmas higiénés állapotokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei. A vállalkozás tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, és elrendelték 10,5 tonna élelmiszer megsemmisítését.

Rovarok, nem működő hűtők

A húsboltban minden koszos volt; az eszközöket nem fertőtlenítették, mert az – egyébként beszáradt, rozsdás – fertőtlenítő berendezés nem volt bekötve. A rovarhálók hiányoztak, a hűtők penészesek voltak. A daraboló- és húskészítmény-előállító helyiségben nem volt hűtés, a hűtő fel sem volt töltve hűtőgázzal. A teremben 23 fokot mértek a NÉBIH ellenőrei, az ott tárolt sertésszalonna hőmérséklete is ugyanennyi volt. A hűtőkben az alapanyagokat, a félkész- és késztermékeket elkülönítés nélkül tárolták.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Balaton Soundra és Rockmaratonra készülőknek is járnak kedvezmények

Edicsek 2016. július 5., kedd 12:49

Ezen a héten indul a Balaton Sound Zamárdiban és a Rockmaraton Dunaújvárosban. A Balaton partján az elektronikus zene kedvelői gyűlhetnek össze és bulizhatnak, míg a Duna mellé a rockerek érkeznek majd szép számban, mi pedig összegyűjtöttük neki, hogyan tudnak spórolni egy kicsit. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az ikeás függönyösszehúzóval az a baj, hogy nem húzza össze a függönyt

Primilla 2016. július 3., vasárnap 16:30

Függönyráncolót általában azért vásárol az ember, hogy összeráncolja vele a függönyét. Ez egy elég evidensnek tűnő összefüggés, csak nem az IKEA függönyráncolójánál, mert az egy olyan függönyösszehúzó, ami nem húz össze semmit. Pláne nem a függönyt.

„A függönyráncoló szalaggal egyszerűen készíthetsz ráncokat a függöny tetején” – írják a weblapon, de sajnos csak elméletben. A gyakorlatban meg sajnos nem.

Először a varrónő kezdte el tördelni a kezét, hogy valami nincs rendben, nem találja a madzagot, amivel össze lehet húzni a megvarrt függönyt, pedig itt kell lennie valahol, mindig itt volt eddig. Tüzetesebb vizsgálat után kiderült, nem a varrónő ügyetlen, hanem az ikeás függönyösszehúzóval tényleg nem lehet összehúzni a függönyt, mivel hiányzik belőle az összehúzó madzag.

Hosszas keresgélés után kiderült: nem arról van szó, hogy a mi csomagunkból véletlenül kimaradt volna egy alkatrész. Hanem arról, hogy amit a sima méteráruboltokban kapható összehúzószalaggal egy mozdulattal meg lehet oldani, azt az ikeás rendszerben plusz egy termék, a RIKTIG függönyösszehúzó kapocs megvásárlásával és installálásával lehet elérni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tanuljon mások hibájából: mindig olvassa el a tájékoztatót!

Edicsek 2016. július 2., szombat 08:41

Manapság már gyakorlatilag mindent be lehet szerezni az internetről, és már senki sem lepődik meg azon sem, hogy Kínából néhány dollár fejében, akár ingyenes postaköltséggel is lehet olcsó dolgokat rendelni. Igen ám, de néha nem az érkezik, amire a vásárló számított. A Daily Mail ilyen rosszul sikerül online rendelésekből gyűjtött össze néhányat, amiket hajtás után meg is nézhet. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Személyi nélkül idén nincs fesztiválozás!

Edicsek 2016. július 1., péntek 17:15

A Volt fesztivál pénteki napjára elfogytak a jegyek, de rengeteg érdeklődőt várnak szombatra is. Az idén bevezetett új beléptetési rendszer viszont meglehetős botrányokkal, többórás sorokkal és zűrzavarral debütált. A helyszínen néztünk utána, mi várja azokat, akik most indulnának: a jó hír, hogy azóta normalizálódott a helyzet, de most szólunk, személyi igazolvány nélkül nem fog tudni bulizni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bréking, ha állásról van szó, az Aldi nem viccel!

Szűcs Gyula 2016. július 1., péntek 16:24

Az Aldi áruházlánc eddig naponta dobta le a pusztító viccbombáit a Facebook oldalán, a legújabb álláshirdetésükben viszont megdöbbentő fordulatot vettek: semmi szóvicc, semmi vicces grafikai elem, és nem is jópofiznak dinamikus csapattal meg biztos megélhetéssel, csak megmondják, rögtön a nyitólapjukon, mennyit adnak heti 30 óráért és kész. 

KW25 Bolti elado Banner D 01
Fotó: ALDI Magyarország
Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem az IKEA Malm szekrénye életveszélyes, hanem a gondatlanság

Edicsek 2016. június 30., csütörtök 14:06

Rögzítés hiányában hat kisgyerek halálát okozta Észak-Amerikában az Ikea Malm komódja, ami rájuk dőlt. A szekrényt visszahívták, sőt Észak-Amerikában be is fejezték a forgalmazását – annak ellenére is, hogy a bútoráruház minden bútorához adott összeszerelési útmutatóban, használati utasításban és tájékoztatóban felhívja a vásárlók figyelmét arra, hogy rögzítsék megfelelően a bútorokat, sőt komplex kampányba is fogtak, hogy tájékoztassák a vásárlókat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szürke mackónadrág, koktélalapanyagok és ventilátorok akciósak a héten

Edicsek 2016. június 30., csütörtök 13:14

A foci EB akciói az utolsókat rúgják, de azért a Hervis még ügyesen meglovagolta a magyar vonatkozást a szürke melegítőnadrág akciójával. A boltok többsége inkább kánikulára készül, gyakorlatilag mindenhol tud venni akciós ventilátort, és minden akciós újságban talál néhány tippet, hogy milyen koktélt keverjen. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ennyiért parkolhat a reptéren és környékén

etelka 2016. június 29., szerda 15:36

A reptérre kijutni macerás. Vidékről főleg. Viszont a reptéri hivatalos parkolási árak elég magasak. Vagy mégsem?  A Vecsés és környéki vállalkozók  jó érzékkel ismerték fel, mennyire jó üzlet akár shuttle buszokkal szállítani a parkolni vágyókat. Azaz az ember letette a kocsit valamelyik magánparkolóban, akik busszal repítették az indulási oldalra az utazót. Ennek a reptér igyekezett keresztbe tenni, úgy hogy 500-2000 forint közötti összeget kellett fizetni a reptérre behajtóknak, azaz leginkább a parkolót üzemeltetőknek. Szerencsére a 2013-as áremelés után három évvel, június 28-án reagált a Gazdasági Versenyhivatal, és a döntésük hatással lehet a külső parkolókat igénybe vevők számára. Ugyanis kötelezték arra a Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt-t, hogy csökkentse a behajtási díjakat a felső parkolóba, azaz arra a területre, ahol az utasok be- és kiszállnak a shuttle buszokból. Eddig ugyanis 500-2000 forint közötti összeget kellett fizetni a behajtásnál, amennyiben ez meghaladja a napi két alkalmat. A döntés végrehajtására 3 hónap áll rendelkezésre, így a nyári szezonban még kaszálhat a reptér.

 A rendszer működik, mostanra a reptéri parkolás szóra egy Google-kereséssel számos vállalkozás ajánlata jön elő. Letehetjük az autónkat fedett helyre, kérhetünk törzskártyát, sőt van, ahol autót mosnak, bőröndöt fóliáznak, vagy épp lámpát políroznak. Létezik egy gyűjtőoldal is, ami első látásra simán tűnhet a reptér szolgáltatásának, de az ott megadott és az általunk fellelt árak jelentősen eltérnek egymástól. Ami fontos, hogy számos parkoló esetében lehet előre foglalni helyet, de sok helyen lehetetlen bankkártyával vagy előre fizetni, míg a reptér által üzemeltetett parkolók esetében ez lehetséges. Ám a közeli hely és a kényelem anyagi áldozatokkal jár. 

A táblázatban nem szerepeltettük a legolcsóbb parkolót, pedig ez a reptéré. Ennek oka az, hogy ez a parkoló nem őrzött, ami – ha csak nem nagyon öreg, szakadt, vállalhatatlan az autója –, egyáltalán nem egy biztonságos megoldás. Viszont csak 1000 forintba kerül naponta.  Hogy mi a sorrend, hol a legolcsóbb parkolni, a hajtás utáni táblázatban megtalálja!

5
Fotó: parkvia.com
Távolról sincs vége, olvasson még »

Jelentősen csökkennek a reptéri behajtás és parkolás díjai

moana 2016. június 28., kedd 14:39

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt. (Budapest Airport Zrt.) vállalásait a repülőtérre történő behajtás és a helyszíni parkolás díjainak csökkentésére, valamint a Bónuszkártya kedvezményeinek módosítására - olvasható a hivatalos közleményben. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, és bírságot sem szabott ki.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Olcsóbb vacsora, kedvezményes vonatjegy és plusz programok járnak a Volt-jegy mellé

Edicsek 2016. június 27., hétfő 17:58

Június 28-án rendezik meg a  Petőfi Díjátadót, aminek a Volt Fesztivál ad otthont Sopronban, szerdától pedig indulnak a koncertek. A bérletek már elfogytak, az Iron Maiden is teltházas, de lesz még Slayer, Prodigy, Wiz Khalifa, Allessandro és egy csomó más fellépő és program. De hogy jut le olcsóbban? Mit csinálhat délelőttönként? Egyáltalán, hogyan jut be idén a fesztiválra? Ezeket a kérdéseket szedtük össze.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Most étcsokikat hív vissza az IKEA

Divany.hu 2016. június 27., hétfő 09:44

Alig néhány napja jelentette be a svéd bútorgyártó, hogy baj van a gyerekvédő kapuival, most pedig egy másik, gyerekeket (is) érintő visszahívást jelentettek be. Mint fogalmaztak, a "CHOKLAD MÖRK 60%-os (PE553469) és CHOKLAD MÖRK 70%-os (PE608709)  kakaótartalmú étcsokoládék csomagolásán a tej és mogyoró összetevők nem megfelelő módon lettek feltüntetve." Ami azt jelenti, hogy ha ön allergiás a fentiek közül valamelyikre, inkább ne kísérletezzen velük.

0376463 PE554308 S5
Fotó: Ikea

Az IKEA kiemelt fontosságot tulajdonít a biztonságnak, ezért az összes ilyen csokoládénak beszüntette az árusítását. Mindazonáltal a csokoládék továbbra is biztonsággal fogyaszthatók azok számára, akik nem allergiásak a tejre és/vagy a mogyoróra .Akik viszont érzékenyek bármelyikre a kettő közül, azok allergiás reakciókat tapasztalhatnak a csokoládé fogyasztása után.

0372499 PE553467 S5
Fotó: Ikea

A tejre vagy mogyoróra allergiás, vagy bármilyen más módon érintett vásárlók visszavihetik az adott termékeket bármelyik magyarországi IKEA áruházba, ahol visszakapják azok teljes vételárát. Az IKEA elnézést kér az okozott kellemetlenségekért! Bővebb információ az IKEA Központi telefonos információs vonalán kérhető a 06-1-460-31-60-as telefonszámon.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Olcsó konyhai kisgépek és rengeteg akciós pia közül válogathat a héten!

Edicsek 2016. június 24., péntek 14:31

A ruházati boltokban már elkezdődtek az akciók, sok helyen pedig még utolsókat rúgják a focis tévéakciók, de a kánikula biztos velejárója, hogy elkezdett mindenki készülni a nyárra. Így a hűtők mellett feltűntek a légkondik és a ventillátorok, megéri akciós konyhai kisgépet venni és beszerezni a nyár esti koktélozgatásokhoz az akciós alapanyagokat. Főleg, hogy a kerti bútort is leakciózták

Távolról sincs vége, olvasson még »

A legjobb szurkolói kellékek messze nem a parókák!

Edicsek 2016. június 23., csütörtök 17:00

Most, hogy sikert sikerre halmoz a magyar csapat olyanok is elkezdtek érdeklődni a foci iránt, akiket eddig hidegen hagyott az egész. A szurkolásnak viszont elengedhetetlen kellékei a kiegészítők, amiknek a kínálata már messze túlmutat a vicces sapkákon és parókákon. Szerencsére a legtöbb nagy áruház is rárepült a témára, vagyis elég nagy a merítés és sok helyen hozzá lehet jutni a legkülönfélébb és néha teljesen szürreális szurkolói termékekhez. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ön vett már hirtelen felindulásból tízmilliós luxusmotorcsónakot?

Edicsek 2016. június 22., szerda 09:47

November 20-án tartotta itthon az Extreme Digital a Black Friday-t, a napot, amikor számtalan terméket lehetett jóval olcsóbban venni az átlagosnál. Akkor írtunk is róla, hogy a szokásos tévé-hűtő-mosógép mellett idén olyan termékek is megjelentek az akciós kínálatban, mint mondjuk a luxushajó - és láss csodát, még az is gazdára talált aznap! Nem hagyott nyugodni bennünket, ki az, aki így vásárol magának luxushajót, ráadásul novemberben, úgyhogy elmentünk megnézni az ünnepélyes vízre tételt. Ekkor faggattuk kicsit a névtelenségét megőrizni kívánó vásárlót, hogy az impulzusvásárlásról szóló Black Friday-be hogyan fért bele egy több milliós hajó megvásárlása, és mit szólt a család, amikor a "Milyen napod volt?" kérdésre a vacsoránál azt a választ kapták, hogy "Á, semmi különös, csak vettem egy hajót". Na jó, ez utóbbi nem pont így történt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egy hétig ingyen hívhat Viberen bárkit

nemoszi 2016. június 20., hétfő 17:23

Egy hétig száz ország összes telefonszámát ingyen hívhatják a Viber magyarországi felhasználói, az egyedülálló projektben kizárólag a Viber több millió magyarországi usere vehet részt. A 754 millió egyedi felhasználóval rebdelkező Viber, amely a világ egyik vezető üzenetküldő alkalmazása, különleges promóciót indít a már meglévő 2,7 millió, illetve a frissen csatlakozó magyarországi felhasználói számára.

Június 20-án déltől június 27-ig kizárólag a magyar telefonszámmal regisztrált Viber-felhasználók a világ 100 országának bármely mobil- vagy vezetékes telefonszámát korlátlanul és teljesen ingyen hívhatják a Viber Out segítségével.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Vegyen forintot Kínából, garantáltan rosszul jár!

ermiz 2016. június 19., vasárnap 08:38

Sokszor írtunk már róla, hogy a világ legnagyobb online boltját a kínaiak üzemeltetik: az Aliexpressen mindent, de tényleg mindent lehet kapni, még azt is, amiről sosem gondolná, hogy létezik. De hogy a szocializmus alatt és előtt használt fémpénzeinket és fillérjeinket is meg lehessen ott vásárolni, azt sosem gondoltuk volna. Nem is beszélve a jelenleg is használatos érmékről, amelyeket meglehetősen drágán próbálnak rásózni a gyanútlan vásárlókra. 5 darab fillér 9.90 dollárért (2760 Ft) egyáltalán nem olcsó, főleg ha hozzávesszük, hogy a Magyar Népköztársaság feliratú 10 filléresből nem kevesebbet, mint 12.015.000 darabot gyártottak le, és még a Forintportál.hu numizmatikai szakoldal szerint sem egy menő darab, 40 forintért bármikor tudunk vásárolni belőle. A már ritkább ötfilléreshez is viszonylag olcsó hozzájutni, szóval ha nosztalgiázna egy jót, vagy kezdő gyűjtőként megalapozná a kollekcióját, ezt semmiképp se az Aliexpressen tegye, mert annyit biztosan nem érnek a fillérek, amennyit a kínaiak kérnek értük. 

A legjobb azért, hogy ugyanennyiért lehet vásárolni most forgalomban lévő pénzérméket 88 forint értékben,  megvásárlása elég lúzerségnek tűnik. 

Untitled-1
Fotó: aliexpress / World Coins&Badge Store

Mutatjuk, hogyan juthat ingyen fesztiváljegyekhez!

ermiz 2016. június 17., péntek 11:52

Tavasszal és nyáron Sziget, Volt, Sound belépőkről szóló nyereményjátékok jönnek szembe a hírekben vagy a hirdetésekben - nem is beszélve a kisebb, nem annyira felkapott fesztiválokról. Se szeri, se száma ugyanis az ingyenes belépővel kecsegtető nyerési lehetőségeknek, magára valamit is adó cég szinte biztosan sorsol – vagy már sorsolt is – egy-két fesztivál csomagot, már akik nem az olimpiára vagy az EB-re fókuszáltak. 

Feltehetően nem is találtunk meg mindent a neten, ami valamelyik fesztiválra szóló nyerési lehetőséget takar, de az jól látható, hogy az érzékszervek becsapnak, nincs olyan sok belőlük, mint gondolnánk. Jöhetnek még újabbak persze, de most futó akciók keveset találtunk, annál több olyat, ami már lezárult, vagy épp most ér véget. Ingyen pedig semmi sincs, ha mást nem egy, hát egy megosztást és egy lájkot mindenütt elkérnek a jegyünkért, a nyerési esélyekről pedig szinte semmit nem tudhatunk meg, mert az mindig az adott akcióban résztvevők számának függvénye. A hirdetők, ha nem lájkot, akkor jellemzően valamilyen termék megvásárlását vagy egy regisztrációt kérnek a fogyasztóktól. Ez még mindig az ingyenes tartomány, hiszen a pénzünkért azt kapjuk, amit adott esetben amúgy is megvásárolnánk, legalábbis mi senkiről sem feltételezzük, hogy panellakásba fűnyírót vegyen egy Sziget bérlet reményében. Ami némiképp meglepő, hogy nyereményjátékkal akár VIP-jegyet, vagy -bérletet is lehet szerezni.

298773827

Az ember azt gondolná, hogy a VIP-be a valamilyen szempontból fontos emberek mehetnek be, vagy nagyon gazdag emberek vásárolhatják oda be magukat, mert tisztább a slózi, kisebb a sor, vagy ott tanyázik a többi tényleg fontos ember. Ehhez képest az a helyzet, hogy egyes cégek a VIP-ba szóló bérleteket kínálnak, így végső soron teljesen hétköznapi kisemberként is fontossá válhatunk hirtelen, ha itt-ott regisztrálunk, és még szerencsénk is van. Mutatjuk, mi várja ott, a hajtás után pedig azt, hogy hol, mivel és mit nyerhet. Jó, ha siet, mert van, aminél ma játszhat utoljára!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Foci helyett a grillezés a jégkrémek és az Apple termékek aratnak ezen a héten

Edicsek 2016. június 17., péntek 07:57

Nagyjából mindenki megvette már az EB-re a TV-t, de aki nem, az még 4 órán belül ingyenesen házhoz is szállíthatja. De vehet most akciós hűtőt, hogy tudja a szintén rengeteg akciós sört miben hűteni. Az egészségügyi termékek is lesznek ezen a héten akciósak, felkészülhet a nyaralásra, és ha unja a focit, akkor hétvégén grillezzen!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Penészes, bogaras üzemben készült a savanyúság

Edicsek 2016. június 16., csütörtök 17:54

Egy budapesti savanyúsággyártó üzemet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a XVII. kerületi Rendőrkapitánysággal közösen. Az akció során 39 tonna savanyúságot kellett megsemmisíteni élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt. 

Frissítés: A Kormány.hu oldalára időközben kikerült, hogy a Csemi -Savanyúság Kft üzemében történt az ellenőrzés. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nálunk a legboldogabbak a nők a pult mögött

Edicsek 2016. június 16., csütörtök 11:46

Magyarország végzett az élen a Net Hapiness Score felmérésében, amelyből az derült ki, hogy Európában itthon végzik legnagyobb örömmel a munkájukat az értékesítéssel foglalkozók és a szolgáltató iparban dolgozók. Ezzel beelőztük a lengyeleket és a litvánokat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

22 UHT tejet vontak ki a forgalomból

Edicsek 2016. június 15., szerda 14:20

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a tejpiacot ellenőrizte, ennek pedig az lett az eredménye, hogy 48 vizsgált termékből  22 külföldi UHT tejet ki kellett vonni a forgalomból mert zsírtartalmuk alacsonyabbnak bizonyult a jelölésen szereplőnél. Ez egyébként több tízezer liter tejet jelent. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Facebookon szólogatott be egymásnak az osztrák és magyar Aldi a meccs alatt

(bj) 2016. június 15., szerda 10:43

A magyar válogatott tegnap megnyerte az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb meccsét a foci EB-n, és ehhez az osztrák és a magyar Aldinak is volt egy-két szava. Az Alditól egyébként sem áll távol a vicces (vagy annak szánt) szóviccek használataés ezt a lehetőséget sem akarta kihagyni.

Az osztrák Aldi, vagyis a Hofer Östrerreich kezdte még tegnap délután a beszólogatást a meccs előtt ezzel: “Mérkőzésnap! Ma játszunk a magyar szomszédaink ellen. * Ki fog nyerni? ALDI Magyarország”

Aztán felvette a kesztyűt a magyar leányvállalat is: “Hello. Ajánlunk nektek egy pár akciós papírzsebkendőt, a meccs után szükségetek lesz rá.” Ehhez pedig belinkelte weboldaláról a papírzsebkendőt:

A párbeszédbe bekapcsolódott egy külsős, a Tempo Taschentuch (Tempo papírzsebkendő) is, de csak kommentben: “Ha ma nagyobb adag papírzsebkendőre van szükségetek, ne habozzatok kapcsolatba lépni velünk!”

A kommentcsatát a Hofer Östereich próbálta lezárni: “Kérjük küldjétek el a magyar kollégáinknak, ha elfogyna az Alba & Co. zsebkendőjük”, de mint azóta már tudjuk, erre a magyar kollégáknak nem volt szükségük.

Megkerestük az Aldi Magyarországot is, honnan jött az egész beszólogatósdi. "Minden ALDI/HOFER ország a saját irányvonala, célkitűzése mentén kommunikál a Facebook-on, a helyi ízlésnek, kultúrának és célcsoportnak megfelelően. Az ALDI Magyarország Facebook oldala 2015-ben indult egy lazább, viccesebb stílussal, amely a visszajelzések alapján elnyerte a tetszését annak a fiatalabb korosztálynak, akik ezen a felületen a célcsoportunk. Igyekszünk a posztjainkat úgy alakítani, hogy azokkal ne csak informáljuk a rajongókat, hanem szórakoztassuk is őket, ezért nem is volt kérdés, hogy reagálunk-e az osztrák kollégák posztjára. Nagyon jó látni, milyen hatást ért el ez az előre meg nem tervezett kommunikáció, amit a papír zsebkendő-gyártó cég váratlan csatlakozása még inkább erősített. A kölcsönös tisztelet és az osztrák kollégákkal ápolt különösen jó munkakapcsolat megkönnyíti az egymás közti kommunikációt. A visszajelzések mind a magyar, mind az osztrák részről nagyon pozitívak, annak pedig külön örülünk, hogy a magyar válogatott végül meg is nyerte a meccset." - közölte a cég a Dívány megkeresésére. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Magyar Posta segítségével bárki lehet hacker

Edicsek 2016. június 15., szerda 08:00

Egy véletlen folytán találtunk rá az egyik leggonoszabb szívatási módszerre, amihez ráadásul még csak fel sem kell kelnie a gép elől és nem is kell sokat trükközni. Ez pedig a postai utánküldés, amikor a leveleket átirányítja külön díj fejében egy másik címre. Ugyanakkor kiderült, hogy ehhez például a lakcímkártyájára senki sem kíváncsi, vagyis gyakorlatilag annak a leveleit irányítja át magához, akiét csak akarja. Önnek ettől nem lesz sokkal jobb, viszont a másiknak garantáltan sokkal rosszabb lesz, ami lássuk be, sokaknál már éppen elég a boldogsághoz. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54

Bookline

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés