SHOPAHOLIC

43 millió forintnyi kacatot kaptak ajándékba az Oscar-jelöltek

Edicsek 2015. február 23., hétfő 18:18

Tegnap osztották ki Los Angelesben a legrangosabbnak filmes díjat, az Oscart. A nyertesek mellett a többi jelöltnek sem kellett üres kézzel távozni, hiszen elég menő és drága ajándékcsomagot kapnak. Ugyanez jár azoknak is, akik felléptek vagy éppen díjat adtak át. A csomagok értéke idén egyenként 160 ezer dollár, azaz 43 millió forint. És hogy mi kerül ennyibe? Mutatjuk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mosogatószerteszt: a környezetkímélőké az érdem

Tuna Judit 2015. február 20., péntek 09:16

A mosogatószernél – ahogyan a többi háztartási tisztítónál is – mindig nagy kérdés, hogy melyiket vegye az ember: hiszen fontos a minőség, ugyanakkor az ár sem utolsó szempont. Számunkra az ideális mosogatószer jól oldja a zsírt, könnyű vele mosogatni, környezetbarát, jól habzik, keveset kell belőle használni, de még így is hatékony, nem hagy nyomot, az üvegek csillognak tőle, megfizethető, jó az illata, kíméli a bőrt, és jó a flakon fogása. Igen, az elvárás nagy, de képzelje, van olyan termék, amelyik megfelelt ezeknek a kritériumoknak. Igaz, nem a legolcsóbb volt a teszten, de minden ritkán jön össze. Összesen hat üzlet egy-egy saját márkás mosogatószerét próbáltuk, egyformán koszos felületeken. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

43 millió forintra büntették a Spart

Edicsek 2015. február 19., csütörtök 15:50

A fogyasztók megtévesztése miatt 43 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal a Spart, amiért az "5000 forint vásárlás után, 500 forint visszajár" kuponos akciójuk során tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így verik át Torkos Csütörtökön

Edicsek 2015. február 19., csütörtök 15:00

Február 19-én országszerte több étterem is várja féláras kedvezményekkel. A Torkos Csütörtök minden évben nagyon népszerű, de minden évben rengeteg fogyasztói panasz érkezik az éttermekre, amiért nem pont azt, nem pont úgy, vagy nem pont annyiért adták, mint amit ígértek. Hogy ez ne fordulhasson elő idén, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összeszedte mire figyeljen oda, és mikor hova kell fordulni jogorvoslatért. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szerdától nem mérgezheti magát transz-zsírsavakkal

mzd 2015. február 17., kedd 16:18

Bő két évvel ezelőtt írtuk meg, hogy az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vizsgálatai szerint a CBA és a Norbi Update termékek is tocsognak a transz-zsírsavakban, amelyekből egyébként napi 5 gramm is elég, hogy negyedével növelje a szív- és érrendszeri betegségeinek kockázatát.

Mik azok a transz-zsírok?

Egyaránt előfordulhatnak a természetben és keletkezhetnek ipari eljárások (hidrogénezés) során. Élettani hatások kedvezőtlen, mivel negatívan befolyásolják a koleszterinszintet. Közrejátszanak a szívbetegségek és egyéb keringési problémák kialakulásában, ami vezető halálozási ok Magyarországon – olvasható az Unilever közleményében.

Az OÉTI honlapján található (utoljára tavaly júniusban frissített) lista tartalmazza azokat az élelmiszereket, amelyeket a megelőző években teszteltek, és az utolsó oszlopban pedig pirossal jelölték, ha az adott termék transz-zsírsav tartalma a megengedettnél magasabb értéket mutatott. Elbukott a CBA tejbevonóval mártott kakaós töltött ostyája, továbbá a Norbi gyümölcsös és narancsos müzliszelete és a Pilóta mini vaníliás karika is – utóbbinak 100 gramm zsírjában 8,7 gramm transz-zsírra bukkantak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tudja, honnan van a mirelit pizzáján a hús?

Edicsek 2015. február 17., kedd 13:24

Gondoljon csak a húsos péksüteményekre, vagy a mirelit pizzára, esetleg a lasagnéra. Tudja hogy a feldolgozott húsok honnan származnak? Azt egyelőre nem kell még jelölni, hogy a virslis táskába honnan szerzi a pék a virslit, de hamarosan mindez megváltozhat. A Pénzcentrum értesülései szerint egy új EU-s tervezet alapján a feldolgozott élelmiszerekben található húsok származási helyét is fel kell majd tüntetni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Teszt: felesleges drága folyékony súrolószerre költenie

etelka , Tuna Judit 2015. február 16., hétfő 21:01

Nyolc, különböző márkájú folyékony súrolószert teszteltünk azonos feltételek közt: kipróbáltuk, hogyan birkóznak meg a zsíros lerakódásokkal, és konyhapultot is takarítottunk velük. Számunkra az ideális súrolóval könnyű eltávolítani a koszt, kellemes illatú, nem hagy nyomot, és a flakonja jó fogású, valamint könnyen nyitható. A rossz hír, hogy olyan tisztítót sajnos nem találtunk, amelyik minden kritériumnak megfelelt volna. A jó viszont: hogy a legtöbb ugyanazt tudja – ha tehát eddig valami nagyon márkással takarított, nyugodtan leszokhat róla, az olcsóbbal ugyanazt az eredményt érheti el.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Zsibbassza le agyát ön is az Aldival!

araya 2015. február 16., hétfő 11:39

Az Aldi egy egyszerű spagettit és paradicsomszószt szeretne eladni ezzel a reklámmal, ami egyszerűen csak olyan képaláírást kapott, hogy menőnek lenni menő. Mondjuk mi nem igazán jöttünk rá, hogy mi a menő ezen a képen. A spagettiszósz? De miért menő egy spagettiszósz? Vagy egy csomag száraztészta? És a legrosszabb csak ez után jön! Tudják, hogy mi lesz a menő száraztésztából és a még menőbb üveges szószból? Le sem merjük írni, inkább mutatjuk a szóviccet, ami visszahozza a 2012-es évet. Sőt, a Wikipédia szerint már legalább száz éve megy a yolozás.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Idén Valentinkor a holland posta csóknyomot is elfogad bélyeg helyett

Valentin 2015

Edicsek 2015. február 14., szombat 08:29

A holland posta igazán jófej ötlettel szállt be a Valentin-napi őrületbe: ingyen vállalják Valentin-napi jókívánságok kézesítését, a kikötés csak annyi, hogy a bélyeg helyére a feladó egy vörös rúzsos csókot nyomjon. Az ígéretek szerint minden olyan levelet kézbesíteni fognak február 14-én, amin csóknyom van a bélyeg helyén és előző nap este 5-ig feladják. A posta szóvivője azt is elmondta, hogy nagyjából félmillió szerelmes üzenetre számítanak, és biztosítottak róla minden érdeklődőt, hogy a leveleket feldolgozó számítógépes szkennerek is tutira fel fogják ismerni és érvényesnek fogják elfogadni a csóknyomokat. "Mikor kitaláltuk ezt az egész akciót, ötszáz képeslapot csókoltunk végig, hogy teszteljük a rendszert" - idézi a PostNL szóvivőjét a Dutch News híroldal.  

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ezek az idei legbizarrabb ajándékok Valentin-napra

Valentin 2015

Edicsek 2015. február 13., péntek 13:59

Valentin-nap előtt a legtöbb pár megfogadja, hogy mivel ennek az ünnepnek aztán semmi értelme, meg amúgy is csak a virágboltos-lobbi találta ki, ezért ők aztán semmit sem vesznek egymásnak. De aztán mindig szembejön valami, ami olyan borzasztó, hogy kihagyhatatlan, legalábbis, ha széttrollkodná a szerelmesek ünnepét. A szívecskés plüssállatok vagy a fényképes bögrék ideje lejárt, mutatunk sokkal különlegesebb dolgokat!

Távolról sincs vége, olvasson még »

A sparos, auchanos és tescos narancsok a legjobbak

Edicsek 2015. február 12., csütörtök 15:20

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a narancsokat vizsgálta februárban. Tíz, a hazai kereskedelemben leginkább előforduló fajtájú és származási helyű narancsot vetettek alá laborvizsgálatoknak is. 302 különböző hatóanyagra és azok bomlástermékeire végeztek méréseket, és nem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat sem. A harmadik a spanyol Navelina narancs lett a Tescoból, a második a szintén spanyol Salustiana bio narancs lett az Auchanból, az első helyen pedig a sparos Navel görög narancs végzett. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nincs több sorbanállás a csekkekkel

Edicsek 2015. február 12., csütörtök 10:14

Kisebb zökkenőkkel bár, és egy elrontott köztévés premierrel, de úgy tűnik, elindultak végre a Magyar Posta csekkbefizető automatái. Igaz, sok esetben ugyanúgy be kell menni ehhez egy postára, ráadásul még csak néhány helyen elérhető, de legalább van. A posták mellett néhány Auchanban is lehet ezekkel az automatákkal találkozni. Az is kiderült, hogy a csekkbefizető automaták beszállítója a T-Systems Magyarország Zrt., így most már biztos, hogy valóban felbontotta a szerződését az Expresspay Kft-vel az állam.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Legyen észnél, ha magának állítja össze a telefonos tarifacsomagját!

Edicsek 2015. február 11., szerda 10:32

Mikor a mobilos előfizetéséhez tarifacsomagot választ, mindig lesz benne olyan tétel, amire ugyan nincs szüksége, de kifizeti a többivel együtt, amikre viszont igen. Ilyenkor el kell döntenie, hogy egy hónapban nagyjából mennyit szokott telefonálni és SMS-ezni, valamint azt is ki kell találnia, hogy mekkora adatforgalomra van szüksége. A korlátlan csomag sem megoldás, mert az meg igazából nem korlátlan, így igazán felszabadítónak tűnhet, hogy a Telenor előállt egy személyre szabható tarifával, amit úgy pakolhat össze, ahogyan szeretné. Az ötlet jó, de megéri a valóságban? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szeretné ön eldönteni, mit csinálna vasárnaponként? Adakozzon!

mzd 2015. február 10., kedd 10:36

Közösségi finanszírozás keretében sok mindenre gyűjtöttek már (legutóbb például krumplisalátát szeretett volna készíteni valaki), most azonban egy társadalmilag klasszisokkal hasznosabb kezdeményezésbe futottunk bele. Balla Péter az IndieGogón gyűjt pénzt arra, hogy a közösség összefogásával reprezentatív közvélemény-kutatási eredményeket szerezzenek a vasárnapi boltbezárások ügyében. Az eredményekkel aztán remekül lehetne majd szembesíteni a kormányt, amelynek elméletileg az őt megválasztó és eltartó állampolgárok érdekeit kellene képviselje minden döntéshozatala során.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Levágott birka- és lófej az illegális bőrfeldolgozó üzemben

Edicsek 2015. február 9., hétfő 11:28

Egy Bács-Kiskun megyei, állati bőröket feldolgozó és tároló üzemben ellenőriztek a Nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) szakemberei az elmúlt héten. Az engedély nélkül üzemelő telepen mintegy 40 tonna állati mellékterméket kellett megsemmisíttetniük. Megint van videó és kép is arról, miből készült volna a bőrcipője vagy pénztárcája. Előre szólunk, a kép - és videóanyag ismét olyan, mint valami jobbfajta sorozatgyilkos titkos bunkerének feltárása valamelyik helyszínelős sorozatban, bár ezúttal zene nincs hozzá.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bréking: epilálni már nem kínszenvedés!

Edicsek 2015. február 6., péntek 09:30

Nagyon reméljük, hogy hamarosan itt a tavasz, vagy legalábbis az az idő, amikor el lehet felejteni a vastag harisnyákat, előtte viszont be kell szerezni egy jó szőrtelenítőt. Egy jó epilátorral meg lehet spórolni a kozmetikushoz járást és nem is lesz olyan fájdalmas az egész procedúra. Megnéztünk néhány szőrvágó szettet is, amikről azt hittük az elején, hogy totál feleslegesek, aztán kiderült, hogy pont ideálisak női táskákba. Szóval a szerkesztőség buzgón belevágott a szőrnövesztésbe, aminek dokumentálásától megkíméljük az olvasót, viszont a galériában megmutatjuk a gépeket. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szabadban rohadó csontokat és belsőségeket talált a húsfeldolgozóban a NÉBIH

Edicsek 2015. február 5., csütörtök 10:55

Lakossági bejelentés alapján vizsgáltak egy Baranya megyei állati melléktermék feldolgozó üzemet a Nébih emberei. Az egyébként engedéllyel működő vállalkozás működését a súlyos higiéniai vétségek miatt azonnal felfüggesztették.  Az ellenőrzésen horrorfilmbe is beillő körülményeket találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Viccesek vagy bénák ezek az idei Super Bowl reklámok?

Edicsek 2015. február 4., szerda 09:21

Segítsen eldönteni, hogy megérte-e annyi pénzt költeni ezekre a vicces(nek szánt) reklámokra!

Mutatjuk, mi maradt az óbudai Baumaxban

Becca 2015. február 3., kedd 18:06

Vége. Kivonul Magyarországról a Baumax barkácsáruházlánc és az osztrák tulajdonban lévő, XXXLutz veszi át a helyét. De mielőtt még végleg becsukná kapuit a Baumax a hazai vásárlók előtt, még tart egy óriási készletkisöprést  mindent 40 százalékkal olcsóbban kínál az eredeti árhoz képest  hogy legalább a bent ragadt árutól megszabaduljon. Ahogyan az kell, erre a hírre az összes lakásfelújító, meg pár unatkozó elvetemült azonnal megrohamozta az áruházakat, hogy az óriási dealen egy jót kaszáljanak. Persze, hogy mi se maradjunk ki a tutiból, elmentünk megnézni az óbudai Baumaxot, ott mi a helyzet. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Elindult a végkiárusítás a Baumaxban!

Edicsek 2015. február 3., kedd 11:08

Arról már lehetett olvasni, hogy a Baumax kivonul az országból és bezárja az üzleteit, ám ma elkezdődött a végkiárusítás is, ahol 40%-os kedvezménnyel lehet megvenni mindent. A Délmagyar híre szerint máris megrohamozták a vásárlók az áruházakat és több száz méteres sor alakult ki, az akciós nyílászárók és szerszámok miatt fagyoskodókra a lap szerint rendőrök is felügyelnek. A cég honlapja szerint minden készleten lévő termékre érvényes az akció. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Biztos benne, hogy kedvenc amerikai söre még mindig amerikai?

Edicsek 2015. február 2., hétfő 10:24

Világszerte vannak olyan márkák, amik az évtizedek alatt egy-egy ország szimbólumává váltak, de korántsem biztos, hogy ez a tulajdonosi háttér azóta nem változott. Biztos benne, hogy tudja, melyik márkának milyen nemzetiségű a tulajdonosa? Gondolja, hogy lépést tudott tartani a tulajdonoscserékkel és az összeolvadásokkal?  Töltse ki a kvízünket és derítse ki!

Minden kérdés megválaszolására 15 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

Ön se meri lehúzni a vécén a lehúzható vécépapír-gurigát?

Becca 2015. február 1., vasárnap 13:15

Több, igencsak bizalmatlan ismerősömtől hallottam, hogy bár megveszik a Zewa lehúzható gurigájú vécépapírt, még SOHA nem húzták le a vécén a gurigát, mert nem hitték el, hogy tényleg lebomlik (haha). Akadt merészebb játékos, aki lehúzta ugyan, de előbb a biztonság kedvéért apró darabokra tépkedte, hogy tutira ne történjen semmi baj. A vécépapírteszt után így azonnal felmerült a kérdés a szerkesztőségben, hogy miért nem teszteljük a Zewa vécépapír-gurigáját, valóban lebomlik-e víz hatására. Készítettünk tehát egy videót, hogy mire számíthat, ha egyben bedobja a vécébe a papírgurigát és lehúzza.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem adjuk könnyen a kürtőskalácsot

Edicsek 2015. január 31., szombat 18:15

A kürtőskalács az az édesség, amit mindenki ismer, minden vásárban megtalálható, és külföldiek is előszeretettel vásárolják. Milyen jó lenne ha Hungarikum lenne és az EU is hagyományos különleges magyar termékként tartaná számon, ugye? Ráadásul mivel a megsütése sem egyszerű, és keveseknek van otthon olyan kürtőskalácssütő kemencéje meg dorongja, amire rá lehetne tekerni a kelttészta csíkokat, így a legtöbben készen vásárolják, így valószínűleg a fogyasztó sem bánná, ha rendesen szabályoznák mit lehet kürtőskalácsnak hívni és mit nem. Tényleg jó lenne – ezzel szemben épp áll a bál a kürtőskalács körül, és az sem kizárt, hogy a végén hungarikumból román termék lesz. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Alumíniumdarabok kerültek a Zimbo felvágottakba

Edicsek 2015. január 30., péntek 11:57

Zimbo felvágottakat hívtak vissza Németországban, mert az ellenőrzések során kiderült, hogy alumíniumdarabok kerülhettek a termékekbe. A 200g-os, 2015.01.13-tól 2015.02.06  közötti minőségmegőrzési idejű termékek közül a Schinkenwurst, Bierschinken, Jagdwurst, Bierwurst, Paprikalyoner, Rotwurst és Mortadella mit Pistazien termék érintettek a visszahívásban. Mivel itthon is jelen vannak a Zimbo-márkatermékek, megkerestük a hazai gyártót, hogy a Magyarországon kapható termékek is érintettek-e.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A hamarosan lejáró sajt drágább az Auchanban, mint az akciós

Becca 2015. január 28., szerda 15:38

Vasárnap este az óbudai Auchanban lőttük ezt a fotót, amin jól látszik, hogy az akcióban lévő Tolle Trappista sajt kilós fajlagos ára majdnem feleannyi, mint a hamarosan lejáró szavatosságú Trappista sajté. Érdemes tehát a hamarosan lejáró szavatosságú dolgok közt turkálás előtt körülnézni, hátha talál olcsóbban az akciósak közt olyan terméket, amelyet még biztonsággal fogyaszthat akár két héten keresztül is. 

Egyébként a hamarosan szavatosságát vesztő sajt elég rossz állapotban volt, a csomagolása enyhén megviseltnek tűnt, és az állaga sem volt megnyerő. A szélei kissé már meg is sárgultak, így hát nem is csoda, hogy a szemfüles vásárlók, akik időben észrevették, hogy a másik termékkel olcsóbban jönnek ki, mind rendre visszadobálták a megsárgult Trappistát a hűtőpultba. Az már jóval neccesebb, hogy vissza sem vitték a helyére a „lejárós” sajtot, hanem a frissek közé hajigálták, amivel csak annyi a gond, hogy aki nem tudja, hogy többféle akciós Trappista is van az Auchanban, könnyen viheti a narancssárga címkéset haza helyette. Úgyhogy ügyeljen rá, milyen címke van a sajtján, vagy köszönje jófej vásárlótársainak, ha rosszul jár.

 

Mit szól ehhez? Ossza meg velünk Facebook-oldalunkon!

 
Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55

Bookline

Blogok, amiket olvasunk

OTTHONTÉRKÉP Megéri lakást venni átalakuló környéken?

Nézzük a Józsefváros metrótól és a belvárostól is mindössze 10 percnyire lévő Magdolna negyedét, aminek a rehabilitációjára nemrég 3,8 milliárd forintot költöttek. Jó befektetés?

STRANGE Két tavaszi fotósorozat Axente Vanessával

Két képsorozat fiatal magyar büszkeségünkről, az elsőt Charlotte Wales, a másodikat Vincent van de Wijngaard készítette.

PRAXIS Orvos vagyok, de a mentősöktől meghalhattam volna

Orvos vagyok. December elsején kaptam a második infarktusomat, a mentők helyszínen hagytak. Annak ellenére, hogy közöltem, hogy ez a második, felismerem, EKG pozitív volt. A büntetőeljárás folyik.
Ajánlok blogbejegyzést

OnGo beszámolók

Hirdetés