SHOPAHOLIC

Pénz áll a házhoz, ha késik a járata

Edicsek 2016. november 23., szerda 11:31

A felmérések szerint a magyar utasok mindössze 1 százaléka van tisztában azzal, hogy ha törlik a járatát, három óránál többet késik a repülője, vagy túlfoglalják a gépet és neki már nem jut hely, azért kártérítés jár. De aki tudja, gyakran még ő sem képes érvényesíteni a kárigényét, mert a légitársaságok elérhetetlenek telefonon, vagy sok esetben nem is válaszolnak a megkeresésekre. Léteznek azonban cégek, melyek pont arra szakosodtak, hogy megkönnyítsék a jogos követelések behajtását.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

Óvatosan rendelgessen a Black Friday idején

Edicsek 2016. november 18., péntek 11:28

Elérkezett az év azon szakasza, amikor sorra hirdetnek a webáruházak Black Friday akciókat, melyekben akár 80-90 százalékos kedvezményeket is meghirdetnek az üzletek. Sokan gyakorlatilag sokkot kapnak, ha meglátják, hogy egy drága termékhez most milyen potom áron juthatnak hozzá, és ész nélkül nyomják a vásárlás gombot, mert hát ennyiért a hülyének is megéri. Azonban jó, ha néhány dologra odafigyel még eközben is, hogy valóban a spórolás élménye maradjon meg, ne a bosszankodás.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kezdődik a Black Friday őrület!

Edicsek 2016. november 17., csütörtök 10:19

Ezen a pénteken startol el a Black Friday, aminek hiába ez a neve, gyakorlatilag egy hétig tart, sőt, valójában több péntek is beleesik. Idén is az Edigital kezdi, a többiek pedig úgy készülnek rá, hogy akciós hétvégét hirdetnek. A karácsonyra is felkészülhet a héten, sőt mindent bevásárolhat, ami egy jó kis disznótoroshoz kell, akciósan! 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tényleg jobb lesz élete, ha a kávéfőzője is internetezik?

Edicsek 2016. november 15., kedd 14:59

Vajon milyen messze állunk attól, hogy a Jetson-család mintájára nézzen ki az otthonunk, és egyáltalán miért lesz jó nekünk, ha minden eszközünk kommunikál mindennel? A dolgok internete (Internet of Things, IoT) gyakorlatilag észrevétlenül beszűrődött a mindennapjainkba, mégis sokan nem is tudják, mi az – sőt akár azt sem, hogy ők maguk is használják már. Ideje tehát lassan beleásnia magát, hiszen míg a legtöbb cég elkötelezte magát az IoT mellett, sőt már az okos városokkal kísérletezgetnek, addig a felhasználók zöme még mindig sci-fiként tekint rá. Pedig elvileg az a célja, hogy megkönnyítse az életünket. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nesze neked, kuponozós hétvége!

Edicsek 2016. november 13., vasárnap 17:46

Nem is kell sokat magyarázni azon a jelenségen, amit a hétvégi kuponozós őrületben szúrtunk ki, vagyis hogy az akciós termékek egy része sosem került annyiba, mint ami ilyenkor eredeti árként szerepel rajtuk. Igazából még csak kuponozós hétvége sem kell ahhoz, hogy néhány üzlet teljesen hülyének nézze a vásárlóit és hatalmas kedvezményeket ígérjen. De azért az már valóban a pofátlanság csúcsa, hogy még arra sem ügyelnek, hogy ne legyen egyértelműen látható, hogy az a cipő alaphangon olcsóbb, csak éppen a kedvezményes napok előtt ráírtak egy jóval magasabb árat, amiből majd milyen jót lehet akciózni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Óvatosan az Aliexpress nagy akciós napjával!

Edicsek 2016. november 11., péntek 10:52

Elérkezett november 11-e, vagyis az Aliexpress legnagyobb éves akciójának napja, amikor hatalmas kedvezményeket kaphat és a szokásosnál olcsóbban vásárolhatja meg az egyébként is gyakran irreálisan olcsó termékeket. De azért ne reménykedjen abban, hogy rengeteg pénzt spórol majd, az akciók többsége ugyanis csak ránézésre hatalmas. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Aki okos, ezen a hétvégén letudja a karácsonyt

Edicsek 2016. november 10., csütörtök 19:11

A hétvégén lehet kuponozni, amiket már karácsonyi csomagokra is be lehet váltani. A Joy kuponok mellett a Mammutba vagy a Müllerbe is mehet újság nélkül kuponozni, sőt összegyűjtöttük azokat az üzleteket és márkákat, ahol az online boltban is használhat kuponokat, és ehhez ki se kell mozdulnia. A hipermarketekben pedig rengeteg az akciós édesség, és már most megveheti az adventi dekorációkat, sőt a karácsonyfadíszeket is. érdemes kihasználni, hiszen a következő ilyen hatalmas leárazás majd csak a Black Friday kapcsán lesz. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Idén is megjelent a legjobban várt karácsonyi reklám

Dívány 2016. november 10., csütörtök 15:22

A John Lewis áruházlánc most már jónéhány éve a fél világon végigpörgő karácsonyi reklámokat készít, lassan ezek az általában megható, kellően giccses és cuki reklámok híresebbek lesznek, mint maga az áruház.

Általában állatok a főszereplők, idén sincs ez másképp, a reklám viszont talán kevésbé próbálja megríkatni a nézőit, mint általában.

Távolról sincs vége, olvasson még »

18% hús volt a virsliben, mi lehetett a többi?

Dívány 2016. november 8., kedd 16:36

40% helyett csak 18% húst tartalmazott a lengyel gyártású BARONI baromfivirsli, így jogellenesen nevezték virslinek – állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) legújabb vizsgálata. A NÉBIH elrendelte az érintett termék és az azzal azonos jelölésű tételek forgalomból történő kivonását. Magyarországon a húskészítmények megnevezéseinek használatát a Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) előírásai védik.

shutterstock 357959921

A virsli minőségi jellemzőit is e dokumentum szabályozza. Virsli néven tehát csak azt a terméket lehet forgalomba hozni, ami megfelel az előírásban rögzített követelményeknek. A jelenlegi szabályok szerint a virslinek legalább 40% húst kell tartalmaznia. A LIDL Magyarország Bt. egyik élelmiszerüzletében megmintázott, 1 kg-os, vákuumcsomagolt BARONI termékben viszont csak 18% hús volt. A készítmény – fő összetevőként – 43% „csontokról mechanikusan lefejtett baromfihúst”, úgynevezett MSM-et tartalmazott.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bréking: ezentúl a Toblerone is szarabb

nemoszi 2016. november 8., kedd 13:53

A 444-en jött szembe a hír, miszerint a Toblerone Angliában csökkentette a csokik súlyát: de ezt nem ám úgy tették, hogy rövidebbre vágták a jól ismert 400 és 170 grammos rudakat, hanem plusz hézagokat raktak be a háromszögek közé. Borzalmasan néz ki a végeredmény:

A cég azzal védekezik, hogy drágultak az alapanyagok, így két választásuk volt, vagy árat kellett volna emelniük, vagy (ahogy tették) a 400 grammos szeletből 350 grammos, a 170-esből 150 grammost csináltak.

A rajongók most a Tobleronét gyártó Mondelez oldalára öntik panaszaikat, itt lehet szemezgeti a "what the fucking fuck" felütésű szösszenetek közt. Hogy nálunk mikor rontják el a Tobleronét, vagy elrontják-e egyáltalán, még nem tudni, úgyhogy addig vegyen szép szabályos "piramisos" csokit, amíg tud!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Meghátrált a szexista játékot hirdető Tesco

Dívány 2016. november 7., hétfő 13:28

"A Mikulás segédei nagy felfordulást csináltak és amellett, hogy megpróbálták elrejteni az ajándékokat, egy oda nem illő tárgyat is tettek egy női meglepetésekből összeállított csomagba. Kitalálod, hogy melyik a kakukktojás?" - így indul a Tesco Facebook oldalán meghirdetett játék, aminél már ott elakadtunk, hogy mi az, hogy női meglepetésekből összeállított csomag, főleg miután megláttuk mit is rejt az a bizonyos csomag. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Akciókkal indul az adventi készülődés

Edicsek 2016. november 3., csütörtök 10:52

A héten a műszaki cikk fronton lesznek a legnagyobb akciók, főleg, hogy néhány online oldal már a játékok akciózását is megkezdte. Ha karácsonyra játékot venne, akkor ezeket semmiképpen se hagyja ki. Indul a Black Friday láz is, sőt már a karácsonyra is készülhet. Na meg a jövő heti újabb kuponos hétvégére is gyakorolhat vasárnap az Alleeban. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Plüss szart, edényt és kisgépet kap a hűségért

Edicsek 2016. november 2., szerda 14:10

A nagy bolthálózatok és benzinkutak szeretik hűségakciókkal megjutalmazni a törzsvásárlóikat. Mivel a most futó akciók egészen az év végééig húzódnak, ezért megnéztük, hátha van olyan hely, ahol akár a karácsonyi ajándékokat is beszerezheti. Hisz ezzel is megkímélheti magát az utolsó perces idegbajtól és sorban állástól, ráadásul így nem is kellene külön kalandtúrákra indulnia egy-egy ajándékért. A jó hír az, hogy végül is talál ajándéknak megfelelő termékeket, és végül is akciósak is, a rossz hírünk viszont az, hogy annyira azért ne számítson nagy spórolásra. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

II. Erzsébet királynő nem nagyon találja a helyét egy sarki kisközértben

Edicsek 2016. november 1., kedd 12:46

Mikor legközelebb a napi bevásárlást intézi, jusson eszébe az a néhány fotó, amit most mutatunk. II. Erzsébet, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a nemzetközösségi királyságoknak az uralkodója, az anglikán egyház feje beugrott  egy sima hétköznapi közértbe. Eddig nincs ebben semmi fenséges, hiszen ön is minden nap megteszi ugyanezt, igaz nem öltözik ki hozzá ennyire, viszont a képek tanulsága szerint II. Erzsébet pontosan úgy csodálkozik rá egy sajtos pultra, ahogyan valószínűleg ön csodálkozna rá a Királynő kalapgyűjteményére. És pontosan ugyanúgy feszeng a müzlik között, ahogyan ön tenné egy királyi ebéden. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mi már tudjuk, mit vesz karácsonyra

Edicsek 2016. október 30., vasárnap 17:06

AZ előzetes előrejelzések szerint idén a nagyméretű okos TV, az okostelefonok és az egyre nagyobb tudású drónok lesznek a karácsony slágerei, legalábbis ezt jósolják az Edigitalnál. Egyre többen keresnek okosórát, fitneszpántot és wifis kamerát is. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Közel 16 ezer hazai Toyotában lehet veszélyes a légzsák

Edicsek 2016. október 28., péntek 18:27

A Nemzeti Fogyasztóvédelemi Hatóság tájékoztatása szerint Európa-szerte 1,47 millió gépjárművet hívott vissza a Toyota a légzsákok esetleges hibája miatt. A Toyota Central Europe Kft szerint Magyarországon mintegy 15.856 jármű érintett. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A boltok leverték a piacot temetői virágárakban

Edicsek 2016. október 28., péntek 10:19

Október utolsó napjain, aki nem Halloween bulira készül, az általában azzal foglalatoskodik, hogyan díszítse fel a szerettei síremlékét halottak napjára. A legkedveltebb virág ilyenkor a krizantém, mert jól bírja a hidegebb napokat is, ráadásul mutatós is, és nem is kerül belőle egy vagyonba egy viszonylag terjedelmes csokor méret. Megnéztük, hol éri meg a legjobban virágot, illetve sírdíszt venni, mennyit bukik, ha utolsó pillanatra hagyja, és a temető mellett vásárol be, illetve megéri-e csak emiatt piacra menni, vagy elég elintézni a napi bevásárlás mellett a virágvásárlást is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A héten olcsóbb a laptop, mint a kávéfőző

Edicsek 2016. október 27., csütörtök 12:49

Igaz, ezen a héten nem kuponozhat, de vehet olcsóbban tévét, mosogatógépet, hajszárítót vagy hűtőt, kiélheti a hobbi vagy barkács szenvedélyét, és pár ezer forintból felokosíthatja az asztali lámpáját. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Már a mézben sem bízhatunk meg

(va) 2016. október 27., csütörtök 10:11

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei csaknem 20 tonna idegen cukrot tartalmazó mézet foglaltak le egy mézkiszerelő üzemben. A rajtaütést több hónapos adatgyűjtés és egy nagykereskedésben tartott ellenőrzés előzte meg.

10.27 méz 07
Fotó: nebih.gov.hu
Távolról sincs vége, olvasson még »

Szalmonellás lengyel tojásokat kapcsoltak le

Dívány 2016. október 26., szerda 14:00

Már megint baj van a lengyel tojással: kiemelten ellenőrzi a hatóság a lengyel tojásszállítmányokat, mivel szalmonellával fertőzött lengyel tojást szállítottak több uniós tagállamba, köztük Magyarországra is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) intézkedett az érintett tételek és az azokból készült termékek forgalomból történő kivonásáról, a magas élelmiszerbiztonsági kockázat miatt a lengyel tojásszállítmányokat most kiemelten ellenőrzik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt a legolcsóbb az őszi cipőkínálat

Dívány 2016. október 26., szerda 12:27

Nemrég szemléztük az idei őszi kabát- és táskakínálatot, naná, hogy a cipők sem maradhattak ki! Mivel túl sok újdonsággal nem találkoztunk, azt néztük meg, hol szerezheti be legolcsóbban az évek óta slágernek számító darabokat, úgymint Oxford-cipők, fekete/barna műbőr bokacsizmák, sliponok és sportcipők. Ezek mellett még mindig rengeteg helyen láttunk UGG és sárga Timberland utánérzéseket, tehát nyilván ezek se 2016 telén fognak eltűnni az utcákról. Részletek a hajtás után!

Távolról sincs vége, olvasson még »

LED gyertyával nem gyújtja fel a temetőt

Edicsek 2016. október 25., kedd 15:54

Ahogyan közeleg a Mindenszentek, úgy igyekszik mindenki temetői mécsest vásárolni, hogy azzal emlékezzen meg szeretteiről. Tavaly azt néztük meg, hogy mennyi ideig bírják a mécsesek, akkor sikerült kis híján leégetni az egész lakást, mikor az egyik mécses fedele lángcsóvát húzva maga után kilőtt a szoba másik felébe. Idén nem kísértettük újra a sorsot, csak azt néztük meg, hogy mit tudnak a LED gyertyák – de kiderült, hogy a lakás helyett egyenesen a világ pusztulásához járultunk hozzá. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Évi 50 ezer forintot spórolhat, ha nem pazarolja az ételt

Edicsek 2016. október 22., szombat 15:44

A világon megtermelt élelmiszer egyharmadát elpazaroljuk, miközben minden 9. ember éhezik. Csak az Európai Unió tagállamai évente közel 100 millió tonna élelmiszert dobnak ki, ebből 1,8 millió tonnát Magyarországon. Ez a becslések szerint háztartásonként 50 ezer forintot jelent évente. Hogy mit lehet ez ellen tenni, és miért érdeke egy hipermarketnek, hogy ne vásároljanak feleslegesen az fogyasztók, arról a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Tesco által szervezett élelmiszer-pazarlás elleni közép-európai konferencián beszéltek a résztvevők.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Lecsapott a NÉBIH a Tesco kölesgolyóira

Szűcs Gyula 2016. október 20., csütörtök 14:32

Magas atropin- és szkopolamin tartalma miatt vonta ki a Tesco extrudált kölesgolyóit a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A honlapjukon olvasható közlemény szerint a termékek fogyasztása gyermekeknél jelenthet kockázatot. Probléma esetén a tünetek (szájszárazság, pupillatágulás) azonnal jelentkeznek, hosszú távú elhúzódó hatástól nem kell tartani.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Akciókkal küzdenek a boltok a hideg ellen

Edicsek 2016. október 20., csütörtök 14:21

Könyveket vehet ezen a héten kuponokkal, hogy aztán az akciós hősugárzóval bemelegített akciós bútorán szürcsöljön egy akciós teát, de játszhat az akciós konzolján is az akciós TV-n, vagy készülhet a bikiniszezonra az akciós fitneszgépein. Mutatjuk, hogy tudja mindezeket beszerezni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54

Bookline

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés