De hol járhat a Kínából rendelt csomagom a világban?

Közvetlenül Kínából rendelni nemcsak azért jó, mert viszonylag olcsón lehet hozzájutni ugyanazokhoz a hulladékokhoz, amiket egyébként meg tudunk venni a boltokban is, hanem azért is, mert remek szórakozás a különféle csomagkövető oldalakkal csekkolgatni, hogy éppen merre jár egy-egy kis csomagunk a világban. Pláne, hogy ezekben az isten háta mögötti helyekről érkező rendelésekben mindig benne van a pakliban, hogy valahol elkallódnak a bő 7000 kilométeres út alatt.

A kérdés, hogy mennyire lehet hinni ezeknek a csomagkövető oldalaknak, ahova csak be kell írni a csomagunkhoz tartozó tracking numbert, és kiadják, hogy merre jár az adott azonosítóval ellátott csomag.

A tapasztalat azt mutatja, hogy nem nagyon.

Nézzük először is, hogy mit mond a csomagunkra az Aliexpress saját, beépített csomagkövetője!

alitrack.png

Ebből annyi derül ki, hogy a csomagot a telephelyről eljuttatták arra a reptérre/kikötőbe, ahonnan a célországba megy majd tovább, és onnan is távozott. Gyakorlatilag jelen esetben Kína és Magyarország, de legalábbis Európa között van valahol.

Nézzük a Magyar Posta csomagkövetőjét, hátha attól okosabbak leszünk!

postatrack.png

Jó, itt sejtettük, hogy nem fogunk sikerrel járni, mert a Posta csomagkövetője ugyan általában jól működik, de annyiban limitált a használata, hogy csak olyan formátumú azonosítókat fogad be, amik betű-betű-számsor-betű-betű összetételűek, ezt viszont nem minden Kínából rendelt csomag tudja. Most egy olyan azonosítót próbáltunk ki, aminek az eleje formailag oké, de a végéről hiányoznak a betűk, de extrém esetben simán kaphatunk olyan azonosítót is, amihez egyáltalán nem tartozik semmilyen betű, így pedig még nehézkesebb az azonosítása.

De haladjunk tovább, nézzük meg a szintén nagyon népszerű, általában a legtöbb csomaggal megbirkózó 17track.net-et.

17track.png

Ettől sem lettünk sokkal okosabbak, nem egyértelműek az információk, az oldal szerint Ausztráliából érkezik a termékünk, bár ki tudja, hova. Nem teljesen kizárt egyébként, hogy ekkora kerülővel érkezik valami, elég kacifántos utat tudnak bejárni a Kínából rendelt termékek, de azért ez az Ausztrália kissé túlzásnak tűnik.

Nem baj, vannak még csomagkövető oldalak, nézzük a Trackingmore-t!

trackingmore.png

Ők jól láthatóan abból dolgoznak, amiből az Aliexpress, legalábbis ugyanazokat az információkat kapjuk meg. Eddig tehát két oldal mondja azt, hogy valahol Kína és Európa között kallódik a csomagunk, egy nem találja egyáltalán, egy pedig egy gyenge tippet mond arra, hogy talán Ausztrália környékén érdemes keresni.

Ezután kipróbáltunk még néhány népszerű csomagkövető oldalt, köztük olyat is, ami azt ígérte, térképen mutatja meg a csomagunk útját, de a Magyar Postához hasonlóan ezek az oldalak sem tudtak mit kezdeni az egyszeri kínai azonosítóval.

És hogy mi a slusszpoén az egészben?

Hogy közben a csomag itt pihen a szerkesztőségben az asztalomon, minden gond nélkül megérkezett.

Oszd meg másokkal is!
Mustra