Új tarifával és árcsökkenéssel készülnek a mobilcégek az őszre

Új tarifacsomagokat jelentett be a Vodafone és a Telenor. Előbbi a Tuti nevű csomagot hozza be, ami a feltöltőkártyás ügyfeleknek szánt igencsak kedvező árú tarifacsomag; utóbbi a Blue nevű tarifáját mutatta be, ami végre egy olyan előfizetéses konstrukció, amivel beszélgetni is lehet, a csomagban foglalt adatforgalom is jó, extrákat kap, roamingolni is lehet, és még az ára is kedvező. 

shutterstock 142213078

A Vodafone Tuti feltöltőkártyás csomagban minden felföldi hívás percdíja és SMS egységesen 19 forintba kerül. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint Magyarországon a feltöltőkártyás mobiltelefont használók átlagosan havi 17 hívást indítanak, a hívásaik átlagosan 1,7 percig tartanak és havi 29 percet tesznek ki. A feltöltőkártyások emellett az NMHH adatai szerint átlagosan havi 3 SMS-t küldenek. A Vodafone számításai szerint ez az átlagos használat az új tarifacsomagukkal nagyjából havi 600 forintból jön majd ki. SIM kártyát ingyen lehet igényelni a Vodafone honlapján és az új tarifát már egyszeri ezer forint feltöltésével is ki lehet próbálni, mindenféle hűségidő vállalása nélkül. A 2000 Ft feletti feltöltéseket 365 napig, a 2000 Ft alatti feltöltések összegét pedig 30 napig lehet felhasználni és a számhordozás is egyszerűen megoldható.

A Telenor a számlásoknak készült új tarifacsomaggal, Blue néven. Ezzel egyébként már mind a három nagy szolgáltató kilőtte a színt, a Vodafone-nak ugye ott a Red csomag, a Telekomnak a Magenta1, a Telenor Blue-val a kör most bezárult. De ami ennél sokkal lényegesebb a Blue csomagban, hogy ami miatt már annyiszor szót emeltünk – vagyis hogy irreálisan kevés adatforgalom van a legtöbb csomagban, mikor az ügyfelek többségének már okostelefonja van, és a hálózatok is egyre jobbak – most végre megoldódik.

A Blue M csomagban már 2 GB adatforgalom szerepel, az XXL csomagban pedig 10 GB adatot kap. Minden Blue csomaghoz jár MyTv Közszolgálati csomag 7 csatornával, MyMusic Start nagyjából 15 órányi (500 MB) adatforgalommal és roaming. A Blue csomagok másik nagy dobása, hogy a gyakorlatilag a Telenor is eltörölte ezzel a lépéssel a roamingot, ugyanis a csomagban foglalt beszéd-, illetve adatforgalom felhasználható az EU országain belül is. Ez már egy 2 GB-os csomagnál is nagyon jó, főleg, hogy eddig ugyanekkora kiegészítő EU roaming adatot 5990 forintért lehetett megvásárolni. Az egyes tarifacsomagok árai pedig így néznek ki 2 éves hűséggel, telefonvásárlás nélkül: 

   Telenor Blue S Telenor Blue M Telenor Blue L Telenor Blue XXL
Beszédhívás/SMS hálózaton belül ingyenes + 100 perc belföldi beszélgetés hálózaton belül ingyenes + 200 perc belföldi beszélgetés hálózaton belül és belföldön alapdíjas irányba ingyenes hálózaton belül és belföldön alapdíjas irányba ingyenes + korlátlan belföldi SMS
Mobilinternet 300 MB 2 GB 2 GB 10 GB
Szórakoztató szolgáltatások MyTV közszolgálati csomag (7 csatorna) + korlátlan belföldi adatforgalom MyTV közszolgálati csomag (7 csatorna) + korlátlan belföldi adatforgalom MyTV közszolgálati csomag (7 csatorna) + korlátlan belföldi adatforgalom MyTV közszolgálati csomag (7 csatorna) + korlátlan belföldi adatforgalom
Tematikus adatcsomag MyMusic Start 500 MB MyMusic Start 500 MB MyMusic Start 500 MB MyMusic Start 500 MB
Roaming EU-n belül a belföldi árakon EU-n belül a belföldi árakon EU-n belül a belföldi árakon EU-n belül a belföldi árakon
Bruttó havidíj (készülék nélkül) 4490 Ft 6490 Ft 9990 Ft 14990 Ft

A Telekom egyelőre csak őszi akciós készülék ajánlattal jelentkezett, hogy mikor lépnek ők is valamit a két nagy vetélytárs új csomagajánlataira, azt még nem tudni. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek