Műszaki cikk turkáló és kiárusítás mindenhol a héten

Úgy tűnik jól taktikáztak azok, akik utolsó pillanatra hagyták az iskolakezdéses bevásárlást, ugyanis már féláron lehet hozzájutni táskákhoz és tolltartókhoz. Kiderült milyen elektronikai cuccokat vesznek mások a gyerekeiknek az iskolakezdéshez és kiderült az is, hogy a héten olyan a csillagok és az akciók együttállása, hogy a lakberendezési cuccok több helyen is olcsóbbak lesznek. 

Vissza az iskolába akciók

Mivel már minden iskolás korú a sulikezdésre koncentrál, ezért a szülők többsége sem tudja tovább halogatni a vásárlást. A füzetek és iskolatáskák mellett megnő ilyenkor a műszaki cikkek iránti kereslet és ezzel együtt az akciók is. Külön iskolakezdés akciót talál a Media Marktban a Mall.hu-n és az Edigitalnál és az Euronicsnál is. A Tesco és az Auchan is rengeteg dolgot akciózott le kimondottan az iskolakezdés témakörében, a Tescoban például fél áron veheti meg az összes iskolatáskát, tolltartót és hátizsákot. A Kikában pedig a bútorokat szerezheti be akciósan. 

Tudja mit vesznek mások a gyerekeinek?

Nem csak az ön, mások gyerekei is elkezdik a szüleiket azzal nyomasztani, hogy az iskolai élet elképzelhetetlen laptop, tablet és mobiltelefon nélkül. Az általános iskolában már ciki ha nincs a gyereknek mobilja, középiskolában persze kizárólag tanulásra akarják használni a tabletet és a főiskolán se divat már füzetbe jegyzetelni. És hogy mit vesznek a gyereknek mások? Az Edigital augusztusi statisztikái szerint a laptopokról első helyezettje meglepett minket : 

  • Apple MacBook Air 13" (2016)
  • Asus X540LA-XX019T notebook
  • Lenovo 100-15IBY 80MJ00KQHV notebook
  • HP 250 G4 T6P52EA notebook
  • HP 250 G5 W4Q07EA notebook

Tabletek esetében inkább az olcsóbb vagy középáras darabok a nyerők, azok közül is azok, amelyek wifisek, vagyis a legtöbben nem vásárolnak hozzá kiegészítő internetes csomagot: 

  • Lenovo A7-10F Andy lite 
  • Huawei MediaPad T1 7.0"
  • Huawei MediaPad T1 8"
  • Alcatel Onetouch Pixi 3 10"
  • Lenovo A7-10F Adam

Mobilok tekintetében pedig vegyes a felhozatal, bár a legtöbben azért még mindig a középkategóriás telefonokkal készítik fel a gyereket az iskolára, de az Apple második helyezésre itt is felkaptuk a fejünket. 

  • Samsung J500 Galaxy J5 Duos (Dual SIM)
  •  Apple iPhone 5S 16GB
  • Lenovo A1000 
  • Lenovo P70 
  • Huawei P9 Lite

És az asztali gépek is kelendőek iskolakezdés előtt, ahol hódítanak a kis helyigényű darabok mint az Asus Vivo PC-je és az all in one gépek is, de az erősebb gépeket is sokan választják, amin minden gond nélkül elfutnak a menő játékok. 

  • Dell Vostro 3900MT asztali számítógép
  • Dell Inspiron 3650MT asztali számítógép
  • Lenovo IdeaCentre C40-30, 21.5" Touch all in one számítógép
  • Dell XPS 8900 asztali számítógép
  • Asus VivoPC VM62-G030M asztali számítógép

 Műszaki cikkek

Az iskolakezdés mellé a műszaki cikkek akciói sem maradhatnak el, a Media Marktban online műszaki cikk turkáló nyílt, ahol számítástechnikai cikkeket is vehet olcsóbban, de háztartási gépeket is kap 20 vagy akár 50 százalékos kedvezménnyel. 

Az Emagon is kiárusítást tartanak, 50 százalékkal olcsóbban is lehet vásárolni, de nagy háztartási gépeket, mint a hűtőket vagy a mosógépeket is 5-20 százalékkal olcsóbban veheti meg. Nem csak műszaki cikkek akciók, szépségápolási, divatcikkeket, könyveket és játékokat is vehet akciósan. 

Az Edigital ügyes ajánlatai között pedig iPad Air 2 tableteket talál 16 százalékkal olcsóbban, de a MacBook pro is olcsóbb 11 százalékkal és Sennheiser füleseket is vehet akciósan. Az Electrolux 25 éves, ezért 25 hónap extra garanciát kap a hűtőszekrényekre, a Sony pedig 20 éves, ők fényképezőgép kedvezményekkel kezdik az ünneplést. 

shutterstock 261690047

Hiper és szupermarketek

A családi és XXL kiszerelések lesznek akciósak az Aldinál, illetve a vendégvárásra is fel tud készülni. Vehet plusz ágyneműket, vendégpapucsot vagy téli hangulatú állatos díszpárnát is. Iratrendezőket vehet az iskolába készülőknek és tisztítószereket is tud vásárolni akciósan. Aki inkább az ínyencségekre kíváncsi, ezen a héten a francia konyha ételeihez vehet hozzávalókat. Annyi francia sajt közül válogathat, hogy utána alig fogja győzni szagtalanítani a hűtőt, de vehet borokat, desszertet, sőt még francia filmeket is talál akciósan. 

Ha húst vesz az Auchanban, akkor most a nagy kiszereléssel jár a legjobban, de a szeletelt bacont is jóval olcsóbban veheti meg. Az akciós felhozatal tökéletes egy nyárzáró grillezéshez, ugyanis a borok is akciósak. Az egri Korona és Juhász borok, valamint Gere Tamás villányi borai 15 százalékkal, a szekszárdi Mészáros borok pedig 20 százalékkal olcsóbbak a héten. A Carefree tisztasági betétek, O.B. tamponok és Jonson's babatermékek 25 százalékkal kerülnek kevesebbe, de az őszi ruhatárába is beszerezhet néhány új darabot a héten és rengeteg hűtő, fagyasztó, mosógép lesz akciós a héten. 

800 forintos kedvezménykupont kap a Spar és az Interspar üzleteiben ha Visa kártyával fizet, a Spar office termékek árából, vagyis az iskolakezdéshez szükséges írószerek egy részéből 20 százalék kedvezményt kap. Körözött készítéshez vagy túrós sütikhez  tökéletes ez a hét, ugyanis a Mizo tehéntúró 42 százalékkal olcsóbb, a nyár utolsó napjait pedig Big Milk vagy Vienetta jégkrémmel tudja feldobni, amik 20 százalékkal kerülnek kevesebbe. Ágyneműhuzatot, papucsot és kávéfőzőt is talál akciósan az Intersparban. Hétvégén a Buiopon termékeket 25 százalékkal, míg Red Bullt, Nivea termékeket és O.B. tampont 30 százalékkal olcsóbban szerezhet be.  Hét elején a Pom-Bar árából kap 20 százalék kedvezményt, a Flóraszept 25 százalékkal, míg a Dove tusfürdők és samponok 30 százalékkal olcsóbbak. 

shutterstock 240034897

Ha az aldis francia ízek annyira nem hozták lázba, akkor a Lidlben görög hét várja mazsolaborral és olivaolajjal. A héten egyébként biciklizéshez szerezhet be kiegészítőket, valamint a sövényvágást tuningolhatja fel új termékekkel. Ha gyereke szereti a Jégkorszakot, akkor vehet neki mesefigurás ruhákat, egyébként tárolódobozokat, díszpárnákat és elektromos vasalódeszkát is vehet. 

20 százalék kedvezményt kap bébi és gyerek ruhákra a Tescoban a héten, ahol az iskolakezdés mellett azért más kedvezményeket is be tud zsebelni. A saját márkás termékek közül a csirke vagy pulykamellsonkát, a nokedlit és a pulykavirslit érdemes a héten keresni, mert 20 százalékkal olcsóbbak. A lakást innen is feldobhatja néhány kiegészítővel, az ágyneműhuzatok, lepedők, lakásdekorációs és fürdőszobai kiegészítők 30 százalékkal olcsóbbak és néhány játékot is eléggé leakcióztak, ha esetleg az iskolatáskán megspórolt pénzt olyan ajándékra költené, amivel a gyerek könnyebben elviseli a sulikezdéssel járó stresszt. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra