56 ezer forinttal olcsóbb hűtő, szurkolói kellékek és rengeteg tévé várja a héten

Ezen a héten már tényleg minden akció a foci EB-ről szól. Érdemes most televíziót venni, mert nagyon jó áron hozzájuthat, de néhány hűtőhöz egy tálca sör is jár, hogy tudjon mit inni a meccsek alatt. Már a szurkolói kiegészítőket, vagy akár az egész válogatottat is beszerezheti akciósan. 

Tévé a Foci EB előtt

Már több hete figyelmeztetjük, de most már tényleg jobb lesz, ha megejti a vásárlást, ha új tévét szeretne venni. A foci EB-nek köszönhetően az összes műszaki bolt a televíziókat akciózza és hatalmas a választék, ezért ha időszerű a csere, akkor most a legjobb nyélbe ütni a vásárlást, ehhez adunk egy kis segítséget is.

Mire figyeljen?

Milyen tévét szeretne? 

Az LCD tévék már kezdenek kimenni a divatból, azokat a LED készülékek váltották fel, ebben már sokkal jobb a kontraszt, energiatakarékosabbak és szélesebb színskálát produkálnak. Az OLED készülékek pedig még ennél is jobb és kontrasztosabb képet és élethűbb színeket kínálnak, miközben annyira vékonyak, hogy nem hogy a terítőt és a képkeretet kell elfelejtenie a tetejéről, de egy tollat sem igazán tud biztonságban elhelyezni rajta. Ha esetleg 3D televízióban gondolkozik, akkor ajánlatos a passzív 3D készülékeket vásárolni, ezek ugyanis olcsóbb szemüveggel is működnek, viszont a HD élmény elmarad. Azonban ha aktív 3D tévét vásárol, akkor pedig készüljön fel arra, hogy speciálisabb szemüvegbe is be kell ruháznia, amit szinkronizál a készülékkel. Így azonban csak annyian tudják élvezni a 3D hatást, ahány drágább szemüvege van otthon.

Mekkora legyen? 

Ha a "kocka"  tévéjét cseréli le egy "laposra", hiába vesz ugyanakkorát, gyakran jóval hátrébb kerül az állványon, kisebb a készülék kávája, ezért kisebbnek hat a kép. A másik gyakori hiba, mikor kis méretű szobába vásárolnak túl nagy készüléket, ami pedig megviseli a szemet, ezért mindig kérje ki az eladók segítségét, hogy mely méret lenne a legideálisabb.

Megéri befektetni 4K-ba?

A 4K, sőt néhol már a 8K jelenti a csúcsot, ezekkel a lehető legélesebb képen tudja majd egyszer megnézni hogyan ráncolja Berényi Miklós a homlokát a Barátok Köztben. Most viszont még hiába vesz szuper éles tévét, az adás még nem tudja mindezt, egyelőre marad a HD felbontás. De ez ne tartsa vissza attól, hogy csúcstelevíziót vásároljon, az élmény így is sokkal jobb lesz, mint az előző készülékén, ráadásul egyre több tartalomszolgáltató áll rá, hogy olyan felbontású tartalmakat állítsanak elő, amik már kifejezetten a 4K tévékre készültek.

A Media Marktban a Phillips 6-os szériájú LED tévék kaphatóak nagy kedvezménnyel, vehet Androidos televíziót is (vagyis akár excelezhet is a tévén), vagy használhat olyan androidos alkalmazásokat és játékokat, amik támogatják a TV-t is. Akciós televíziók közül a Sharp 32 colos (81 centis) LED tévé a legolcsóbb, ehhez 67990 forintért juthat hozzá, ráadásul a tévékhez ráadás tisztítófolyadék is jár. 

Az Edigitalban 10 ezer forinttal olcsóbban vehet Samsung televíziót, de ezen felül is sok akciós tévét talál. Itt a legolcsóbb 81 centis HD TV a 49.990 forintos Orion LED tévé, de ennél olcsóbban is talál – igaz, kisebb méretű – készülékeket. 

Az Euronicsban a Samsung óriás televíziói között válogathat 10-20-30 százalék kedvezménnyel, a Philips készülékeknél pedig akár 25 ezer forint értékben beszámítják a régi televízióját, így például egy eredetileg 149.999 forintos, 102 centis, androidos full HD TV- már 124.999 forintért hazavihet, a Panasonic Smart TV-kre pedig 5 év garancia jár, a 4K Sony TV-khez pedig PlayStation 4-et kap. 

Ha 4K UHD készülékben gondolkodik, akkor az Emagnál nézzen szét, ugyanis az LG készülékek most nagyon jó áron szerezhetőek be, akár 30 ezer forinttal olcsóbban. 

Az Auchanból a 43 colos (108 centis) full HD Samsung tévét 119.999 forintért viheti haza, de 43.999 forintért is kap már HD Ready készüléket. 

A Tesco pedig nem gondolkozott sokat: az LG és Samsung tévék mindegyikére 20 százalék kedvezményt adott és a nagy részükhöz még focilabda is jár. 

000 GYI0058950751
Justin Sullivan / AFP

Kuponozás 

Kedden az Allee-ban lesznek kuponos napok, most is elég kinyomtatni a felhasználni kívánt kupon és máris 20 százalékkal olcsóbb rengeteg bolt ajánlata. 

Műszaki cikkek

Mercedest nyerhet a Media Marktban, ha Harman Kardon, JBL vagy AKG terméket vesz, ráadásul néhány fülhallgató most akciós is. Ha Samsung AddWash okos mosógépet vásárol, amit bárhonnan el tud indítani wifin keresztül, ráadásul beledobhatja mosás közben is a kimaradt zoknikat, miközben nagyon halkan, de hatékonyan moshat, akkor akár 40 ezer forintos ajándékkártyát kap. A Bosch Tassimo kapszulás kávéfőző féláron kapható 11.499 forintért, a fényképezőgépekhez 50 darab kép előhívása, okostelefonokhoz és notebookokhoz pedig 2000 forint értékű okospont kupon jár. Az Edigitalban érdemes fél millió forint értékben összepakolgatni a kívánságlistáját, ugyanis június végén megnyerheti. A Canon EOS750D fényképezőgép vár objektívvel, a Huawei Mediapad M2 tablet és Asus notebook is 15.000 forinttal olcsóbb. Az Emagban pedig azok találnak jó akciót, akik hűtőt vennének, ugyanis a No Frost technológiás Hotpoint-Ariston hűtők közül van, ami 43 ezer forinttal olcsóbb, de az egyik legnagyobb kedvezmény az LG Side by Side hűtőjére van, amit 56 ezer forintos kedvezménnyel vehet meg. 

Hiper- és szupermarketek

A trappista sajt már a múlt héten is sok helyen volt akciós, ha lemaradt, akkor most az Aldiban pótolhat, ugyanis a Tolle sajtnak 899 forint lesz a kilós kiszerelése. Kolbászt, bort, joghurtot, gyümölcslevet vagy testápolót  is vehet abban az akcióban, ahol kettőt fizet, hármat kap. Felkészülhet a fesztiválokra  8999 forintos, kétszemélyes pop-up sátorral amit akár még ittas állapotban, a sötétben is fel tud állítani, ugyanis csak fel kell dobni és mire leér már bele is dőlhet. A visszacsomagolásnál meg már úgyis minden mindegy. Ha komolyabb kempingezést tervez, ahhoz minden hozzávalót, sőt 5 személyes sátrat is vehet. 

70 forinttal olcsóbb a Carlsberg dobozos sör az Auchanban, hogy teljes legyen az élvezet ha éppen meccset néz vagy csak úgy sörözne egyet, a Pick Rákóczi szalámi pedig 1070 forinttal kerül kevesebbe. Moyra körömlakkok 20 százalékkal, a Miss Sporty sminktermékek, a Listerine szájvíz, Veet szörtelenítők, Wilkinson borotvák, Durex termékek,  a Neogranormon és Johnson's babakozmetikumok, és 400 milliliteres Baba és Dove testápolók 25 százalékkal, míg a Neutrogena és Signal termékek 30 százalékkal lesznek olcsóbbak

A mirelit szekcióban lesznek nagy leárazások ezen a héten az Intersparban, ahol a csirkemáj, a fagyasztott fasírt, a pangasius halfilé, sültkrumpli és gesztenyepüré is kevesebbe kerül majd a szokásosnál. A hetet 33 százalékkal olcsóbb császárszalonnával, 38 százalékkal olcsóbb Hajdú túróval kezdheti, de 30 százalékkal kevesebbet kell fizetni a Signal termékekért is. Szinte féláron, 45 százalékkal kevesebbért tud venni Gliss Kur sampont és 35 százalékkal lesznek olcsóbban a Rexona termékek is. 

shutterstock 270805166
Shutterstock

Kitört a befőzési láz a Lidlben, ahol a savanyúságok, befőttek és lekvárok eltevéséhez is mindent megtalál. A grillhúsok és szószok mellé előre bekevert nyári koktélokat is vehet, sőt gyakorlatilag bármit a kerti party kellékei közül. Fagylaltgéptől kezdve a napernyőn át a grilltisztítóig megtalál mindent, akár még napelemes led lampiont is. 3499 forintért kap tornacipőt és több barkácsszerszám is szerepel az akciós kínálatban. 

A Mizo UHT tejből érdemes bevásárolni a Tescoban, ugyanis 8-at fizet, 12-t vihet akció van. 35 százalék kedvezmény jár a finnish mosogatógép kapszulákra és 25 százalékkal olcsóbbak a Tesco pelenkák. A szurkolók is örülhetnek, ugyanis mindent, de tényleg mindent tud venni, ami a szurkoláshoz kell, sőt olyat is, amiről eddig nem tudta, hogy mindenképpen szüksége van rá. Ilyen például a szurkulói motorháztetőhuzat, vagy a visszapillantó tükörhuzat. 

Egyéb

Az Edigitalban úgy felkészülhet a foci EB-re, hogy megvásárolhatja a magyar válogatottat műanyagfigurában, hogy otthon újra játszhassa a meccset a dohányzóasztalon (esetleg legyen min levezetni a feszültséget, ha valaki nagyon rosszul játszott). Darabjuk 1490 forintba kerül (de az Intersparban csak 1190 forint!!), így nem lesz olcsó mulatság, de talán elég az is, ha csak a kedvenceit veszi meg és keres hozzájuk az interneten valamilyen pozitív voodoo varázslatot. A Mall.hu-nál is mindent megtalál, ami a focihoz kell, például hivatalos foci EB labdát is vehet, de ha nem ragaszkodik ehhez a verzióhoz, akkor talál néhány olcsóbbat is. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek