Nem azt a pálinkát kapta az Old Man's Pubban, mint amiért fizetett

Hamis pálinkát kínáltak az Old Man's Pubban, ahol közérdekű bejelentés miatt tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A trükk az volt, hogy a vendéglátóhely ismert, jó minőségű pálinkák üvegébe töltötte át az egyébként ismeretlen eredetű italokat, emellett 10 szeszes italból csupán egyről tudták igazolni, hogy honnan származik. A bírság nagyjából négymillió forintos lehet.

A NÉBIH laboratóriumi vizsgálatokkal igazolta, hogy hamisítványokat szolgáltak fel a vendégeknek – ez pedig nem csak jogszabályellenes és gazdasági károkat okoz, de komoly élelmiszerbiztonsági kockázatokat is jelent.

FRISSÍTÉS

Cikkünk megjelenése után kaptunk egy levelet a hely ügyvezetőjétől, aki szerint a vizsgálat még mindig tart és bár átadták a hivatalnak a gyártó/forgalmazó cég számláját, azt a NÉBIH nem fogadta el hitelt érdemlőnek. Ugyanez volt a helyzet egyes alkoholtermékek származását igazoló számlák esetében is. Elmondásuk szerint az általuk forgalmazott termékeket vagy közvetlenül a gyártótól vagy nagykereskedelmi cégtől vásárolják és visszautasítják miszerint "hamis" terméket forgalmaztak volna.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek