SHOPAHOLIC

Fotóelőhívás automatával: mindenképp túl színes, de a nagyinak jó lesz

2016. március 12., szombat 17:12

Most, hogy már a legegyszerűbb okostelefonnal is egészen jó fényképeket lehet készíteni, ráadásul ezernyi lehetőség választható, hogy az így lőtt fényképeket milyen formán tárolja az ember, egyre inkább háttérbe szorultak a klasszikus módon negatívra fotózott, fényképésznél előhívatott fotók. Viszont most úgy tűnik, a gyors képelőhívó megoldások terjedésével ismét divatba jön a keretbe helyezhető képek ajándékozása, a fő célcsoport, a digitális fényképekkel sokat kezdeni nem tudó, minden unokáról külön papír fényképalbumot gyűjtő nagyik nagy örömére. A Dívány fotósainak szakvéleményére támaszkodva most ezeket a szolgáltatásokat teszteltük, hogy kiderítsük, melyik milyen minőséget nyújt, és mindezt persze milyen áron kapjuk. Összehasonlításként két profi fotóelőhívó labortól is kértünk be képet, hogy lássuk, különböznek-e a minőségek. Minden boltba ugyanazt a fotót vittük, ugyanabban a felbontásban, pendrive-on és telefonon. Volt, ahol csak az előbbiről voltak hajlandóak dolgozni, de szerencsére a legtöbb helyen már mobillal is könnyedén lehet intézni ezeket a dolgokat.

Több helyen lehet szerkeszteni a fotót, de persze, ha a leginkább a saját szájízének megfelelő eredményt szeretné viszontlátni, érdemes még a telefonjában rápakolni az ön szerint szükséges filtereket. Persze nem minden gépen van lehetőség például a kép színébe beletúrni vagy feliratozni, úgyhogy ha extra kívánságai vannak, tényleg jobb, ha már egy megszerkesztett képet visz előhívatni. 

A technikai részletek: A kép egy Canon Mark II típusú géppel és egy 35mm-es Sigma objektívvel készült, hideg és meleg színhőmérsékletű műfény izzókkal keverten megvilágított térben, egyedi fehéregyensúly beállítással. Ami még fontos lehet, hogy a kidolgozott kép színei az sRGB színprofilnak megfelelőek. Ez az a színprofil, ami az általánosan elfogadott, így a színhelyesség nagyításnál itt a leginkább elvárható. Azt is fontos tudni, hogy a fotókat beszkenneltük, ez még eredményez(het)ett egy kis minőségromlást, illetve nem elhanyagolható, hogy oké, hogy az előhívás fogalmát használja a köznyelv manapság, az általánosan helyes megfogalmazás a nagyítás, mert nem azok a kémiai folyamatok zajlanak le, mint az előhívás esetében, amikor filmmel, nagyítógéppel és különféle folyadékokkal dolgozott ez a szakma. De persze, mi is használjuk az „előhívás” szót és ez valószínűleg így is fog maradni.

Mi átlagos halandóként értékeltük a fotókat, olvassa el, mire jutottunk. A végén pedig azt, miért volt boldogtalan fotós kollégánk.

Copy General

Direkt két különböző Copy Generalba (CG) is bementünk, mert fotót előhívni automata segítségével csak a Kálmán Imre utcai üzletükben van lehetőség, viszont nyomtatás fotópapírra az összes többiben is megoldható. A Kodak automata, ami az éjjel-nappal nyitva levő CG-ben van, az egyik legjobb szöszölős gép az összes próbált közül. Meg lehet vágni a képet, szűrőket lehet rá rakni, lehet írni rá és különböző ikonokkal is megspékelhető. Tényleg nagyon klassz kis cucc, egy baja van: roppant rossz minőségben nyomtatja a fotókat. „Kicsit olyan érzést keltett bennem a fotó, mint amilyen fotókat lőtt az első digitális fényképezőgépem, amit 14 évvel ezelőtt szerváltam Thaiföldről. Egyébként az is Kodak volt, ha jól emlékszem. A mostani „ájfonos” minőséghez képest sehol nem voltak azok a képek: életlenek voltak, és a színük sem volt valami csodás”  – mondta egyik kolléganőm. Szóval, hiába tud rengeteg dolgot ez az előhívó, ha sajnos a végeredmény minősége nem valami jó.

A másik CG-ben fotópapírra nyomtatták a képet, és tulajdonképpen nem sok különbség volt a kodakos és a „sima” verzió között. Ha gyorsan kell a kép és nem akarja szerkesztgetni, csak sétáljon be bármelyik CG-be és kérjen fotópapírra nyomtatást. Mondjuk, árban is sokkal jobban jár ez utóbbival, mert egy lapon 4 kép is elférhet, és ilyenkor csak a nyomtatás és a papír árát kell megfizetni. Plusz választhat fényes és matt fotópapír közt, bár nincs olyan óriási különbség a kettő között. 

Előnye: lehet mobilról is nyomtatni, gyorsan megvan a fotó, rengeteg opció van a kép megszerkesztésére, éjjel-nappal nyitva van a bolt, még vasárnap is. 

Hátránya: nem kifejezetten jó minőségű a kép.

Ár: a kodakos képért 350 forintot fizettünk, a fotópapírra nyomtatott képekért pedig 645 forintot (és ami nem túl elegáns: 25,40 forintot számoltak fel a saját cégéres borítékért...)

Drogerie Markt

Hasonlóan a CG-s géphez ez is egy „műanyag gyerekjáték”: könnyű kezelni és a legtöbb adathordozót felismeri. Szintén engedi szerkeszteni a fotót, de filterezésre nincs lehetőség. Matt képet nem tud készíteni, és a minősége sem tökéletes, de legalább gyorsan megvan. Egyszerű a gép kezelése, mindent lépésről lépésre kiír, bárki könnyedén tudja használni. Mobiltelefont is lehet hozzá csatlakoztatni. 

Előnye: lehet mobilról is nyomtatni, gyorsan elkészül a kép, lehet szerkeszteni, de nincs annyi opció, mint a Copy General Kodak gépén; a legtöbb dm-ben van fotóelőhívó.

Hátránya: nem túl éles a fotó. 

Ár: 149 forintot fizettünk itt. 

Media Markt

Az óbudai Stop Shopban lévő Media Marktban kissé nehézkesen indult a dolog, ugyanis a két gép közül csak az egyikkel lehet mobilról képet előhívni. Mire kivártuk a sorunkat, kiderült, hogy a jobbik gépre sem tudtuk telefonunkat csatlakoztatni, mert az iOs operációs rendszert nem ismeri fel, szóval ha iPhone-ja van, inkább vigye pendrive-on vagy memóriakártyán. A pendrive-val már nem volt gond, azonnal felismerte. Ahogyan a többi előhívógépet, ezt sem ördöngösség kezelni, nem mellékesen nagyon jók lettek a fotók. Azt mondjuk nem árt tudni, hogy itt nem a gép köpi ki magából a kész képet, hanem egy másik nyomtató(?), amit a Media Markt egyik munkatársa kezel. Talán ezért is lehet, hogy ennél az automatánál készültek a legjobb minőségű fotók. 

Előnye: gyorsan megvan a kép, van lehetőség a megszerkesztésére, de nincs annyi opció, mint a Copy General Kodak gépén, viszont jó minőségű a fotó.

Hátránya: iPhone-nal nem használható.

Ár: 240 forintot fizettünk a két képért. 

Puskás Fotó

A Mammut I-ben lévő Puskás Fotóban volt a legdrágább az előhívás, de itt is lehetett választani fényes és matt papír közül. Oké, utóbbi sem a teljesen matt kategória, mert ennek a hivatalos megnevezése „selymes” – ami annyit tesz, hogy bár a kép matt, kicsit gyöngyházas, ha fény esik rá. Na de, legalább volt választási lehetőség. Itt is „önműködő” gépek vannak, több is, és legalább kettőre lehet mobilt is csatlakoztatni, mármint a többi adathordozó mellett. Van lehetőség a kép szerkesztésére, szűrőhasználatra, könnyen kezelhető és a fotó is gyorsan megvan. 

Előnye: lehet mobilról is nyomtatni, a kép gyorsan elkészül, fényes és matt változat is kérhető, van lehetőség a kép megszerkesztésére, remek minőségű az előhívott fotó. 

Hátránya: drága.

Ár: 1200 forintot fizettünk a két képért.

Méret  Ár (forint)
10 × 13 (fényes) 600
10 × 13 (matt) 600

220Volt

Ebben a boltban csak akkor van lehetőség „azonnali” nyomtatásra, ha azt előre jelzi az ember. Ráadásul az "azonnali" sem azonnali, csak azt jelenti, hogy egy órán belül készítik el a képeket. Mivel itt nincsen önelőhívó, vagy adathordozón, vagy online lehet eljuttatni a céghez a kinyomtatni kívánt file-okat. Szóval, ez egy kicsit kakukktojás a többi között, de a gyors képelőhívást is szerettük volna tesztelni, és abba végül is belefértek. 

Elsőre rendkívül egyszerűnek tűnt a dolog, regisztrálni kell a honlapon, feltölteni a fotót, kiválasztani az átvételi pontot és kész is. Bizalmatlanságunk sajnos határtalan, ezért feltárcsáztuk a honlapon feltüntetett telefonszámot, hogy meglesz-e a kép egy órán belül. Mázli, hogy így tettünk, ugyanis gyors fotóelőhívásra Budapesten kizárólag a WestEndben lévő üzletükben van lehetőség, és ott is csak akkor, ha az online megrendelésnél a megjegyzés mezőbe külön beírjuk, hogy „egy órán belül”. A regisztráció és a fénykép feltöltése egyszerűen zajlott, majd a megjegyzés rovatba be is firkantottuk a varázsmondatot. És bár a bolt kínálatát eléggé bírjuk, ha fotót kellene előhívatnunk, nem itt tennénk. 

Előnye: interneten keresztül fel lehet tölteni a fotót, helyben meg is lehet kicsit szerkeszteni.

Hátránya: kissé körülményes, kizárólag a WestEndben lévő üzletben van lehetőség egy órán belüli fotókidolgozásra. 

Ár: 138 forintot fizettünk itt. 

És hogy mit mond a szakember?

„Elsősorban digitális formában foglalkozom a képekkel, ezért is volt különösen érdekes, mit tudnak a gyorsnagyítók/előhívó helyek. Az első benyomásom mindenképpen az volt, hogy rémes. Alapvető hibaként a beállításaimhoz képest a legtöbb nagyítás túlszaturált lett (=túl erősek a színek), némelyiknél látszik, hogy a nyomtatás előtt/során kapott egy kis (teljesen szükségtelen) plusz élességet stb. Aztán alaposabban szemlélve a képeket egyértelművé vált, hogy ahova biztosan nem mennék, az a Copy Generál. Még a minőséginek mondott változatról sem érzem úgy, hogy köze lenne az eredeti képhez. A 220fotóban csalódtam, náluk már jártam, viszonylag elégedett is voltam, viszont most egyáltalán nem értem, hogy sikerült annyira eltolniuk a színeket, hogy szinte lila lett a kép. Ezeknél egyel jobb osztályzatot kap a dm, a Mammut és a Media Markt pedig nálam nagyjából holtversenyben zárt. Jónak ezeket sem mondanám, de elfogadhatónak igen. Ha valaki minőségi képkivitelezésre vágyik, ne a gyors képkidolgozókat válassza” – összegezte fotós kollégánk. 

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés