Tejtermékkörkép: jobban jár a nagyobb kiszereléssel

Egyedülálló a hazai tejtermékskála, mert azon kívül, hogy igazi tejfölt, túrót leginkább itthon lehet kapni, már beszivárogtak az angolszász konyhában használatos dolgok is, mint például a cottage cheese – amit egyébként sokan csak angol túrónak emlegetnek. Bár mindkét túró alapanyaga tej, és állagra is hasonlítanak, de az ízük nagyon eltér, ugyanis a hazai túró savanykás, neutrális ízű, míg a cottage cheese-t rendszerint sózva és/vagy fűszerezve árulják, ezért az inkább hasonlít ízesített krémsajtra, mint túróra. Na de most koncentráljunk a magyar hiperekben és szuperekben kapható mindennapos tejtermékekre: a joghurtra, tejfölre és kefirre. Óriási belőlük a választék – mindegyikből van kis és nagy poharas, árban pedig elég nagy eltérések vannak a különböző márkák között. Ezúttal ezek árkülönbsége helyett inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a kisebb vagy nagyobb kiszerelést éri-e megvenni, így hát körbejártuk és feltérképeztük a boltokat. 

Érdekelné az árkörkép is?

 

Ezen a körképen kizárólag olyan termékeket szemléztünk, amelyek kicsi és nagy poharas változatban is képviseltették magukat az áruházak polcain. Elképzelhető, hogy van olyan termék, amelyik kimaradt ebből a mustrából. Ez csak azért lehet, mert vagy nem volt éppen az üzletben belőle, vagy a kiszereléssel volt valami gikszer. Az árak és az árukészlet a különböző boltokban eltérhetnek, mi május 28-án ezeket találtuk. A képgalériában megnézheti a fotókat is. 

Aldi

Kizárólag saját márkás „milfina” tejtermékeket találtunk kétfajta kiszerelésben, de volt még a polcon natúr és gyümölcsös danone joghurt is. Aminek külön megörültünk itt: a laktózmentes habtejszín, amiről mutatunk fotót is. Az Aldiban minden rendben volt az árakkal, a vártnak megfelelően a nagyobb kiszerelésű termékek voltak az olcsóbbak.

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg)
Milfina tejföl 12% 175 g 89 508
Milfina tejföl 12% 450 g 225 500
Milfina tejföl 20% 175 g 125 714
Milfina tejföl 20% 450 g 299 664
Milfina kefir 175 g  39 (akciós ár) 222
Milfina kefir 450 g  165 366

Auchan

Érdekes volt az óbudai Auchan hűtőpultja, mert bár hiába kerestünk zsírszegény túrót (saját célra), ezen a napon egy darabot sem találtunk a polcokon. Ezt jeleztük az árufeltöltőnek, aki éppen ott matatott, és habár nagyon rendes és segítőkész volt, sajnos még a raktárban sem talált az említetthez foghatót. Sebaj, másnap visszamentünk, hátha, de ekkor sem jártunk sikerrel. Ez mondjuk, elég fura, főleg úgy, hogy pénteken és szombaton rohamozzák meg az áruházat a vasárnapi zárva tartás miatt. Vagy talán éppen emiatt nem került ki a polcokra hamarabb, hogy ne fogyjon el hétvégéig?! Na de a többi tejtermék is foghíjasan volt kihelyezve; tényleg nem értjük, miért, ilyet még nem tapasztaltunk az Auchanban. Itt is, ahogyan a szupermarketek polcain, leginkább a saját márkásokból volt kétfajta kiszerelés, a többi jól ismert márkából vagy csak kicsi, vagy csak nagy poharas volt. A saját márkások között csak a kefir kisebb kiszerelése volt olcsóbb, de ez sem számottevően, mindösszesen 4 forinttal. Az ismert márkák árai – már’, amelyikből találtunk kétféle kiszerelést – rendben voltak.

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg)
Tuti tipp tejföl (Auchan saját márka) 12% 140 g 69 492
Tuti tipp tejföl (Auchan saját márka) 12% 375 g 181 482
Auchan tejföl 12% 140 g 89 635
Auchan tejföl 12% 450 g 247 548
Tuti tpp kefir 150 g 50 333
Tuti tpp kefir 375 g 119 317
Auchan kefir 150 g 55 366
Auchan kefir 375 g 139 370
Danone kfeir 3 x 130 g 296 569
Danone kfeir 375 g 184 490
Auchan natúr joghurt 150 g 69 460
Auchan natúr joghurt 375 g 155 413
Tuti tipp joghurt 150 g 48 320
Tuti tipp joghurt 375 g 119 317
Hortobágyi joghurt 150 g 69 460
Hortobágyi joghurt 300 g 135 450
Danone joghurt 140 g 78 557
Danone joghurt 375 g 184 490

Lidl

A Lidl polcain nem találtunk hibát, viszont felfedeztük, hogy van laktózmentes tejfölük, ami újdonságnak számít, és mivel a legtöbb hiperben és szuperben szerencsére elkezdték forgalmazni a saját márkás laktózmentes cuccokat, jövő héten le is teszteljük, hogy melyik a legfinomabb a tejfölök közül. 

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg)
Pilos tejföl 12% 175 g 89 508
Pilos tejföl 12% 450 g 219 486
Pilos tejföl 20% 175 g 119 680
Pilos tejföl 20% 450 g 299 664
Pilos kefir 175 g  65 371
Pilos kefir 450 g  165 366

Penny Market

A Pennyben is jórészt saját márkásokra akadtunk, viszont az első tejterméknél, a joghurtnál el is buktak, mivel a kisebb kiszerelés fajlagos ára 16 forinttal volt alacsonyabb a nagynál. Kíváncsian vártuk, hogy a többi terméknél mi a helyzet. Örömmel könyveltük el, hogy nem találtunk több gikszert, így azért mégsem annyira kínos a dolog (lehet, hogy csak tévedésből alakult így). Egyébként, itt tűnt fel, hogy van saját márkás parenyica sajtjuk, és ezután muszáj voltunk a többi boltban is utánajárni, hogy máshol is létezik-e saját márkás parenyica, és IGEN! Szóval, egy parenyicateszt is érik, de nagyon.

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg)
Sissy natúr joghurt 175 g 59 337
Sissy natúr joghurt 450 g 159 353
Sissy kefir 175 g 65 371
Sissy kefir 450 g 165 366
Sissy tejföl 12% 175 g 89 508
Sissy tejföl 12% 450 g 219 486
Sissy tejföl 20% 175 g 119 680
Sissy tejföl 20% 450 g 299 664

SPAR

Egy viszonylag kicsi SPAR-ban voltunk – a Stop Shopban Óbudán, ahol a tejtermékkészlet elég jó szokott lenni. A saját márkások áraiban semmilyen megtévesztést nem tapasztaltunk: a nagyobb kiszerelésűek voltak a fajlagosan olcsóbbak, és így volt ez a többi, ismertebb márkájú termékek esetén is. 

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg)
S-Budget tejföl 20% 175 g 119 680
S-Budget tejföl 20% 450 g 299 664
SPAR tejföl 20% 175 g 129 737
SPAR tejföl 20% 450 g 309 686
SPAR natúr joghurt 150 g 74 493
SPAR natúr joghurt 450 g 189 420

Tesco

Jó hír: az angol hiperben sem találtunk olyan terméket, amelyiknél átverős lett volna a kiszerelés–ár-viszony. Ezúttal jól teljesítettek a boltok. Reméljük, ez így is marad a következő körképünkig. 

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg)
Tesco Value (TV) tejföl 12%  89 508
Tesco Value (TV) tejföl 12% 450 g 189 420
Mizo tejföl 12% 150 g 115 766
Mizo tejföl 12% 330 g 253 766
Magyar tejföl 12% 140 g 99 808
Magyar tejföl 12% 330 g 199 603
Tolle tejföl 20% 150 g 129 860
Tolle tejföl 20% 325 g 279 858
Mizo kefir 150 g 89 593
Mizo kefir 330 g 189 572
Danone kefir 140 g  92 657
Danone kefir 375 g  199 530
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra