Ezekre figyeljen a kuponos napokon

A vasárnapi zárva tartás miatt idén rendhagyó módon már csütörtöktől rohanhatnak pénzt szórni a Glamour-napokon. Persze sokkal könnyebb egyben letudni mindent (ráadásul akciósan), viszont saját magunkon azt vettük észre, hogy ilyenkor a tervezett keret többszörösét költjük el. A címkék egyébként nem véletlenül tűnnek becsapósnak, többször előfordult már az, hogy kuponos kampányokban részt vevő üzletek megpróbáltak valahogy trükközni az árakkal. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) összeszedte, mikre érdemes figyelni.

„Tisztelt Hatóság! A gyermekeimnek vásároltam egy cipőt, amin egy 12990-Ft-ról leárazott, mellette "szuper ár, 4990-Ft-ért elvihető” felirat díszelgett. Otthon figyeltem csak fel arra, hogy a 12990 Ft egy matrica, amit lekapargatva 7490-es számot, azaz az eredeti árat takarta. Kérdésem az, hogy ez a tényállás tekinthető-e megtévesztésnek?” - ez egy panasz a sok közül, amely az akciókkal kapcsolatban érkezik az NFH-hoz. Az akciós/kuponos vásárlásoknál mindig érdemes odafigyelni arra, hogy valóban kedvezőbb áron lehet-e hozzájutni a kiválasztott termékhez, vagy szolgáltatáshoz.

"Szerinted megvegyem?" "Ennyiért?! Kettőt is!"Jemal Countess / Europress / Getty

A legfontosabb tudnivalók

Néhány szempont, amit érdemes tudni, mielőtt vásárolni indulunk.

  • A legtöbb helyen a kuponnal biztosított kedvezmény más akciókkal nem vonható össze. Így például a kettőt fizet, hármat vihet akció mellett nem érvényesíthető további 20%-os kedvezmény egy kupon ellenében.
  • Vannak olyan beváltóhelyek, ahol csak bizonyos összeghatár (pl. 10 ezer Ft) felett érvényesek a kuponnal elérhető kedvezmények.
  • Vannak olyan üzletek, ahol bizonyos márkákat, termékeket nem lehet kedvezményes kuponnal megvásárolni.
  • Sok üzletben egy kuponnal akár több termék is kedvezményesen megvásárolható, ezért érdemes alaposan átolvasni a kuponon található beváltási feltételeket. (Pl. egy termék 20% kedvezménnyel vásárolható meg, vagy pl. a vásárlás összértékéből adnak 50% árelőnyt).
  • Egy vásárlás alkalmával csak egy kupon váltható be több helyen, amellyel azonban egyszerre több termék is kedvezményesen megvásárolható.
  • Van, ahol az üzlet webáruházából elérhető termékekre (is) vonatkozik a kedvezmény.
  • Olyan vállalkozás is van, ahol egy kuponért cserébe ajándékutalványt adnak, melyet meghatározott időszakon belül lehet levásárolni. Itt érdemes figyelni a felhasználási feltételekre (milyen időszakban, milyen termékekre vonatkozik a kedvezmény).
  • Érdemes arra is odafigyelni, hogy gyakran a különböző kiszerelésű termékek közül csak az egyik fajta kiszerelésre vonatkozik a kupon (pl. nem 1 literes samponra, hanem az 500 milliliteresre).
  • Van, ahol a kuponnal megvásárolható termékeket eltérő színű ártáblával jelzik (pl. piros)

Hogyan trükköznek és mire érdemes figyelni?

A kereskedők gyakran csak a kedvezmény mértékét tüntetik fel (pl. hogy az adott termék 20%-kal olcsóbb), a ténylegesen fizetendő akciós eladási árat viszont nem írják ki, hanem a kedvezményt fizetéskor, a pénztárnál érvényesítik. Ezzel az a probléma, hogy a vásárló nem tudja előre, hogy pontosan mennyit kell fizetnie.

453097341
Spencer Platt / Europress / Getty

Az is előfordul, hogy a pénztárnál arra hivatkoznak, hogy a terméken szereplő ár már az akciós ár, ugyanakkor a címkén szerepelt az is, hogy 20 %-kal olcsóbb, de az eredeti ár nem volt jelölve. Érdemes ezért előzetesen tájékozódni arról, hogy a címkén szereplő ár már a végleges, vagy még ebből vonják le a kedvezményt. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy sok helyen az akciós termékekre nem váltható be kupon. A szabályok szerint megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat az a vállalkozás, amely az általa meghirdetett akciós árnál magasabb áron adja el a termékét.

Amennyiben a pénztárnál a kuponon szereplő információk ellenére a kedvezményt nem érvényesítik, és az ügyet helyben nem rendezik, úgy beírhat a helyszínen található vásárlókkönyvébe, melyre 30 napon belül írásban és érdemben kell válaszolnia a vállalkozásnak.

Mit tehet, ha úgy érzi, átverték?

Ha az árfeltüntetéssel kapcsolatban szabálytalanságot tapasztal, illetve vásárlókkönyvébe írt bejegyzésükre 30 nap alatt egyáltalán nem, vagy érdemben nem kapnak választ, úgy a területileg illetékes Kormányhivatal fogyasztóvédelmi szervezeti egységéhez fordulhatnak panasszal.

Oszd meg másokkal is!
Mustra