Mégis kinyit a Spar a benzinkutakon

Talán önnek is feltűnt, hogy kialakítottak egy csomó Spar kisboltot OMV benzinkutak tövében, hogy a március közepén hatályba lépő vasárnapi zárva tartás ellenére nyitva lehessenek, ám nem jött be nekik, mert a kormány persze úgy módosított a törvényen, hogy így sem nyithattak volna ki ezek a boltok. Egészen máig, amikor is a Világgazdaság lehozta, hogy nem eszik azt olyan forrón, és törvénymódosítás ide meg oda, ők mégis nyitva tartanak vasárnaponként.

„Az OMV úgy értelmezi a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény március 17-én elfogadott módosítását, hogy az továbbra sem tiltja meg az olyan OMV töltőállomások shopjainak nyitva tartását, amelyeken megjelenik a Spar emblémája, így azok az említett módosítás hatályba lépését követően vasárnapokon is nyitva tartanak" – nyilatkozta Wilfried Gepp, az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a lapnak.

image1
Erdőgyaraki Péter / Index

A lényeg, hogy az országban fellelhető 169 üzemanyagkút közül 165 rendelkezik üzlettel, amelyeket magyar kisvállalkozások üzemeltetnek és mivel a Spar Magyarország Kft.-nek nincsenek üzletei a cég töltőállomásain, a kutat üzemeltető vállalkozó árusítja a Spar termékeit is. Így az OMV shopok Spar emblémával ugyanakkora területen, ugyanabban az épületben működnek, mint korábban. A Spar már korábban jelezte, hogy ők bizony akár Brüsszelig is elmennek, ha nem nyithaják meg frissen felhúzott üzleteiket, de úgy fest, a következő törvénymódosításig legalábbis megtalálták a kiskaput

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek